Mindaz, amit Hunyadi Jánosról eddig leírtak, hatalmas "per" anyagává áll össze. Ha ezt megpróbáljuk áttekinteni, a feudális genealógiai szemlélettől fokozatosan eljutunk a faji szemléletig, aztán az internacionalizmusig - és vissza.
Könyvünk az eredetvita fordulatait mutatja be, és egyben a vita meghaladására figyelmeztet, miként arra Márton Áron intett, amikor 1956 nyarán az 500 éves Hunyadi-évforduló alkalmával magyar és román kormányküldöttség ment koszorúzni Gyulafehérvárra, Hunyadi János szarkofágjához: "Személyével kapcsolatban a történetírók bizonyos kérdéseket vitatnak, de nem vitás, hogy az eszméket, melyeknek Hunyadi János kivételes hőse és képviselője volt, mind a két nemzet magáénak vallotta. A székesegyház, melybe belépni készülnek, a keresztény építőművészet formanyelvén, de magyar dialektusban ezeknek az örök eszméknek egyik tiszteletre méltó kifejezése, s az eltűnő századok változandóságába állítva mint kőbe faragott, robusztus hitvallás hirdeti a maga változatlan igazát."
A Hunyadi-per története pedig egyébként azt a Miskolczy Dezső (szerzőnk édesapja) által is vallott igazságot példázza, hogy a tudományban nincsenek kimerített problémák. Legfeljebb problémákban kimerült emberek.
