Szokatlan a műalkotás sorsa. Szokatlan, hogy egy regény, amelyet negyedszázaddal írójának halála után publikálnak először, egyszeriben a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerül, a huszadik századi világirodalom remekei közé sorolják, szerzőjét pedig Kafkával, Joyce-szal emlegetik egy sorban.
A modern szatíra, a fantasztikus, a groteszk és az intellektuális próza elemeit egyesítő regény a mai kor emberének nagy problémáira keresi a választ: mi a mértéke jónak és gonosznak az olyan egyéniségnél, akinek mérhetetlen hatalom összpontosul a kezében? Hol az igazság határa a teremtő indulat sodrásában? S kinek a gondja, hogy a humanizmus eszményeire vigyázzon közben?
A regényben, akár a középkori misztériumjátékokban, három, egymással szoros logikai kapcsolatban álló síkon bonyolódik a cselekmény: a fantasztikum, a valóság és az elvont filozófia síkján. Mindhárom jelen van, ahogyan a Sátán, Jesua-Jézus, a szimbolikus értelmezésű Mester és a harmincas évek Moszkvájának gogoli torzítású furcsa figurái is jelen vannak. A filozófiai mondanivalót az önmagában is lenyűgöző betétregény summázza: Bulgakov sajátos adaptációjában Jézus magányos idealista, szemben az embertelen, számító hatalmat képviselő, okos Ponczius Pilátussal.
Bulgakov nem formulákban fogalmaz, gondolkodásra, a mélyebb morális-társadalmi összefüggések önálló felismerésére készteti olvasóját.
