A rózsa, a virágok királynője, ősidőktől fogva nemcsak a szépség s ifjúság, a szerelem és örömnek, hanem a hallgatagságnak is jelképe volt. A szépség jelképeként a görögöknél Aphroditének, a szerelem istennőjének volt szentelve; a tavasz Horája rózsát tartott kezében s Homérosz a hajnal istennőjét, Aurorát, rózsaujjúnak nevezi. Már a héberek, víg lakomák alkalmával rózsával koszorúzták magukat, mely szokás a görögöknél és rómaiaknál is dívott, kivált az utóbbiaknál, télen olykor hajószámra hozták Alexandriából a rózsát Rómába. Lakmározásoknál rózsalevelekkel bélelt párnákon pihentek; a szibariták pedig rózsaleveleken aludtak.
Nem csekélyebb fontossága volt a rózsának az ókori titkos társulatoknál. Egyiptomban és Hellászban a misztériumokba beavatandóknak rózsát adtak a kezébe; és rózsa volt mindig a beavatási hely és a misztériumi ünnepélyek díszítése. Amit a beavatottak, a rózsával ékítettek, titok gyanánt (sub rosa) megtudtak, azt megszeghetetlenül meg kellett őrizniük.
