"Párizs, az 1950-es évek derekán - itt és ekkor játszódik Arthur Koestler regénye. A fény városára a totalitárius diktatúra fenyegető árnyéka borul. A veszély egyre közelibb, és minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy mi történik majd, ha végül bekövetkezik a katasztrófa. Csak maroknyian készek a küzdelemre; a többieket megbénítja a félelem, a beteges gyűlölet, a cinizmus, a reménytelenség vagy a jámbor és botor optimizmus.
"Koestler bemutatja, miképpen mond csődöt a hagyományos nyugati kommunikáció a totalitárius propagandagépezettel szemben. Ha a Nyugat a puszta védekezésre szorítkozik a rágalmak ellen, amikor azok már beszivárogtak a köztudatba, és megtették hatásos munkájukat, akkor önmagát ítéli vesztésre; rosszabb esetben háborúk, enyhébb változatban választások dőlnek el azon, hogy milyen kommunikációs stratégiát tudnak előállítani a politikai versenytársak. A totalitárius rendszerek többé-kevésbé finomítva, tudatosan alkalmazzák a megtámadás, a védekezésre kényszerítés, a féligazságok terjesztésének és az azok igazságokként való megvillantásának módszereit. S ahol nincsen erős beágyazottságuk a polgári értékeknek, ott nagyobb esélye van a győzelemre annak, aki gátlástalan - ezen a téren a demokráciák mindig hátrányban lesznek a totalitárius rendszerekkel szemben.
Ez a mű nem csak rendkívül bátor politikai mondandói miatt lebilincselő. Nem csak az izgalmas dialógusok egész sorozata miatt, amelyekben ott lélegzik a háború utáni nemzedékek teljes kiábrándultsága. A regény nagyszerűségét a belső pszichológia tökéletessége is adja.
A mű méltatói nem felejtenek el rámutatni arra, hogy noha kulcsregényről nem beszélhetünk, bizonyos szereplők megformálásakor Koestler ismert hírességeket használt föl modellként. Szabadon garázdálkodott a jellemek és viselkedések túlságosan is gazdag tárházában, szétszabdalt bármit, és összevegyítette bármivel. Több mint félszáz év telt el a regény megírása óta; a mai olvasó számára Sartre, Beauvoir vagy Camus alakja a maga fizikai valóságában már eltávolodott, ők már félklasszikussá vált irodalom- vagy filozófiatörténeti személyiségek.
A vágyakozás kora talán a legjobb Koestler-regény, egyesek szerint erőteljesebb, mint a Sötétség délben; hihetetlen erővel mutat meg egy kort, a hitvesztések máig tartó korát. Egy érett és pallérozott elme birkózik a korszak leggyötrelmesebb és legfelkavaróbb kérdésével; az emberi érzelmek tükrében tárja az olvasó elé a totális diktatúra fenyegetésével való szembeszállás alig elviselhető terhének gyötrelmeit."
Körmendy Zsuzsanna
