A háborúban hallgatnak a múzsák, tartja a közmondás, azonban ez a megállapítás nem alkalmazható minden fenntartás nélkül a 16-17. századi, három részre szakadt Magyarországra, a korszak ötvösművészetére pedig semmiképp. Ebben a vérzivataros másfél évszázadban ugyanis az ötvösművészet virágzásának lehetünk tanúi. A korabeli kifejezéssel élve ezüst marhácska alatt értett ezüst étkészletek-poharak, tálak, fűszertartók, figurális edények-nem csupán a pohárszékek és tárházak szemet gyönyörködtető ékességei voltak az országos méltóságot viselő főuraktól kezdve a városi polgárokon át a jómódú falusi gazdákig, hanem egyben bármikor pénzzé tehető vagyontárgyak is. A mindenki által csodált míves ezüst tárgyakat tulajdonosuk aztán szemrebbenés nélkül küldte az olvasztó tégelybe, ha pénzszűkében volt, vagy hogy alapanyagul szolgáljanak a legújabb divat szerint készült újabb ötvöstárgyaknak.
