Bodor Ádám a rövidformák nagymestere. Nála a csend sokszor beszédesebb a kimondott szónál; különleges nevekre hallgató hősei általában csak akkor szólalnak meg, ha valóban mondani akarnak valamit. Akkor viszont a közléseknek súlya van. A több mint félévszázad alatt írt novelláit tartalmazó kötet látványosan szemlélteti, hogy Bodor alkotóműhelyében a rövidebb prózai műfajok között milyen izgalmas különbségek és párhuzamok is vannak. Hogy a különböző szövegtípusok nem feltétlenül zártan születtek egy-egy korszakban, hanem folyamatosan váltakoztak. Így egymás mellett és után más sorrendben olvashatjuk a tágabban értett Szénégető-korszak minimálprózáit, a Vissza a fülesbagolyhoz című kötettel fémjelzett novellákat és a kései remekmű, a Sehol révén ismerős hosszabb elbeszéléseit is. A kötet sorrendjét a szerző alkotta meg: a ritmus felülírta a puszta kronológiát. Akár néhány bekezdés, akár két tucat oldal, Bodor mindig teljes világot teremt és mutat. Ahogy egyik interjújában maga vallja: "A novellát nem lehet megunni."
