A második kötetben a bíróságok különböző szempontú elemzését végzi négy szerző. Halmai Gábor az alapjogi bíráskodás esélyét latolgatja a személyiségvédelem gyakorlatának vizsgálatával. Az alkotmányjogász megállapítása szerint a magyar bírói gyakorlat csak nagyon korlátozott módon használja a jogállam által nyújtott eszközrendszert, az alkotmány passzusai, az alkotmánybíróság vagy az európai bíróságok határozatai kevésbé orientálják a magyar jogalkalmazót, mint a Legfelsőbb Bíróság eseti döntései vagy több évtizeddel ezelőtti állásfoglalásai. Bencze Mátyás a Bírósági Határozatokban a jogértelmezés alakításának céljával közzétett eseteket elemzi és bemutatja, hogy gyakran az alapelvekkel, klasszikus jogi fogalmakkal is szembekerülnek a felsőbíróságok határozatai. Hack Péter a büntető eljárási törvény módosításainak dokumentumelemzéssel feltárt történetét írja le. Az igazságszolgáltatás lobbistái meghatározó pontokon avatkoztak be a törvény alakulásának folyamatába, tévhitnek bizonyult tehát az a feltételezés, hogy minden esetben a politikai döntéshozás torzította a jogalkotást. Navratil Szonja szintén az igazgatási dokumentumok elemzésének eszközével jut arra a következtetésre, hogy a bírósági szervezet gazdálkodása nem áttekinthető, nem szolgálja a hatékonyságot, viszont széles mozgásteret nyújt a szervezeti hatalmi centrumoknak. Összességében a kutatás második kötete arról tudósít, hogy a bírósági szervezet rossz szabályozása és ebből következő működési rendellenességei nem következmények nélküliek: problémás a jogértelmezés alakítása és az ehhez való bírói viszonyulás, a bíróságok gazdálkodása, és ehhez a helyzethez idomult az igazságszolgáltatás működését közvetlenül érintő eljárás is.
