Lev Tolsztoj klasszikus regénye sokféle feldolgozást kapott -nem csak a filmesekre gondolva itt, pedig azokat is vagy 100 éve csinálják- de azt szinte biztosra merem mondani, hogy egyik sem nyúlt hozzá olyan kreatívan pimaszul, mint Joe Wright és a stábja. Előzetesen nagyon nem is tudtam mást a filmről, mint az ő nevét, és ez volt a legfőbb motiváció a film megnézésében is, mert azt hiszem azt, hogy orosz realista regények megismerésével pallérozzam a műveltségemet, pár éve elengedtem...
A történet persze alapvetően nem más, mint az eredeti, azaz egy több szálon mozgó romantikus dráma sok egyéb mellett arról, hogy a szereplői hosszan merengenek szerelemről, vágyról, házasságról, és arról, hogy ezért mit képesek feláldozni, és néha írnak erről egy levelet. Eszerint Anna Karenina (Keira Knightly) hosszú ideje él szenvedély nélküli, de szeretetben eltöltött házasságban a nála húsz évvel idősebb Alexej Alexandrovics (Jude Law) magas rangú tisztviselővel, amely kapcsolatból fiuk is született. Bár nem sok érzelem jelenik meg kettejük között, Anna számára mégsem jelent csábítást a szentpétervári és moszkvai társasági élet, az akkori társadalmi viszonyok között megtűrt módiba illeszkedve nem keres magának szeretőt, egészen addig, amíg a bátyja házasságtörését elsimítandó Moszkvába nem utazik, és ott nem találkozik a hetyke bajszú katonatiszttel, Vronszkij gróffal (Aaron Johnson). Ez a kapcsolat mindkettejük életét felforgatja, hiszen Anna számára ott van a férje és a fia, de talán most tudja először megtapasztalni a szerelmet fiatalon kötött házassága miatt, Vronszkijt pedig fejben már mindenki összeboronálta Katerina hercegnővel (Alicia Vikander), és az katonai előmenetelét is kisiklathatja egy elvált asszony, de nem tudják elengedni egymást. Szerelmükben azt vallják, hogy nem érdekli őket a társasági élet jelentette megvetés, ahogy Anna is késznek látszik elhagyni a férjét, még ha ez a szigorú ortodox vallási közösségben egyet jelent a becstelenséggel... de mindezt a gyakorlatban megélni már egyészen más kihívásokat tartogat.
Kihívásokat tartogat maga a film is, leginkább annak vonatkozásában, hogy a nézője milyen viszonyt ápol a klasszikus regényekkel. Sokan ugyanis úgy vannak vele, hogy orosz regényeket kizárólag komoly és komor hangulatban lehet befogadni, és csak akkor méltó rá valaki, ha el tudja képzelni, milyen lenne a regényt egy hóviharos dácsában olvasni gyertyafény és egy üveg vodka mellett, miközben a ház előtt ott áll a trojka, a tajgán meg farkasok vonyítanak. Aki számára szentségtörés bármifajta kilengés ettől a hangulattól, az ezen a ponton talán be is fejezheti az olvasást, ez biztosan nem az ő filmje. Én azonban rebellis módon fontosabbnak tartom, hogy ezekhez a történetekhez ne csak azzal a közönnyel vegyes félelemmel és alázattal viszonyuljunk, ami az irodalomórákon az átlagra ráragadt, hanem ha van -és általában van- olyan mondanivaló, téma, ami a mai, modernebb viszonyok között is megállja a helyét, akkor inkább ennek bemutatásán legyen a hangsúly, és annak eszköze, stílusa lehet másodlagos. Az én hozzáállásomat amúgy is befolyásolta egy korábban látott film, mely szerint nem kell valamit csak azért magasztosnak tartani, mert régi. Az Anna Karenina cselekményén végigtekintve például sok olyan dolog visszaköszönt, amit pár évvel ezelőtt a Neljubov is megadott, mondjuk a társadalmi elvárások és a pravoszláv elvek satujába szorult, boldogtalan házasságét. Még ha nem is lehet mindent egy az egyben átadni egy olyan vaskos, szerteágazó és korabeli társadalmi kérdésekkel is foglalkozó regényből, mint az Anna Karenina -így viszonylag keveseket kötne le valószínűleg Kosztya filozofálása arról, hogy neki miféle joga van arra, hogy jobbágyokat dolgoztasson a földjein-, de a történelmi érdekessége annak is meglehet... és akkor lehet mai nyelvre és viszonyokra átültetni azt, amit tényleg át lehet.
Csakhogy ezzel a gondolkodással együtt is megdöbbentő, közben néha kabaréba hajló, viszont elképesztően látványos és ötletes az a mód, ahogy Joe Wright ezt megjeleníti a néző felé. Az alapkoncepció az, hogy a társadalmi elvárások jelentette béklyó egyfajta bezártságot jelent, amiben a képmutatás válik a legfontosabb értékké (hiszen az, hogy egy férjes asszony egy fiatalabb katonatiszttel legyezteti a hiúságát, simán beleférne, Vronszkij esetében pedig külön ki is jelentik, hogy egy idősebb nő iránti szerelem "része a kiképzésnek"), így mindenki szerepet játszik... erre pedig nincs megfelelőbb tér egy színháznál. A jelenetek jelentős része így egy színházi nézőtér és a színpad keretei között történik, ahova és ahonnan ki- és begurulnak a díszletek, ahol a tárgyak kellékek, és ami szükség szerint változtatja jellegét. A történetben meghatározó vonatok például hol hatalmas papírmasékként csúsznak be az "állomásra", hol egy terepasztal játékvonata zakatol valódiként, de maga a nézőtér is hol hivatalként funkcionál, hol hatalmas bálteremként, és -amit általában ki szoktak emelni a filmből- lóversenypályaként. Szinte egy elvarázsolt kastély labirintusában érzi magát az ember, és bár mellbevágó megtapasztalni, többször annyira el is képedtem azon, hogy ez mennyire távol áll attól, amit én egy orosz regényről gondoltam volna, hogy felnevettem, és én bizony nagyon tudtam ezt élvezni. Sőt, éppen az a gond, hogy ebből a kreativitásból nem futotta a végéig, Anna kétségeit és az őt felőrlő, egymást kizáró vágyakat már nem volt elég ötlet bemutatni, így a film a végére ez is átfordul komor, semleges, kicsit klasszikusan köldöknézős stílusba, így a film két fele jobban elválik hangulatban, mint kéne neki, és amiért felemásnak tűnik kicsit.
Utálni sokkal könnyebb ezt a filmet egy klasszikus orosz regény ripacskodó meggyalázásaként, "ének nélküli musical"-ként, mint kicsit nyitottabban hozzáállva felfedezni és elfogadni Joe Wright látásmódját. Nem áll hozzám közel az "ami régi, az csak penészes szar lehet" örök lázadása és a fasírtkultúra sem, amiben mindent pépesítve kell a nézőnek adni, hogy hajlandó legyen legalább belekóstolni, de Wright rendezői stílusát eddig is bírtam, ezen -kisebb botlásoktól eltekintve- az Anna Karenina sem változtatott.
7,5/10
