A három testőr, avagy a királyné gyémántja

Nem, viszont elfogyott a munkám mára. :)

Különösen nagyra értékelem az elismerésed, hiszen tudomásom szerint még nem volt atomháború... :)

Na, ez a kritika másodjára olvasva még jobban tetszett, mint először. Pedig a filmet most is ugyanannyira szeretem, mint akkor: nagyon! Kíváló adatok, nem is értem, honnan jutott hozzájuk aranypennájú szerzőnk.

köszi field! jó volt olvasni, tetszett!

Az alábbi tesztet eredetileg a DVD Extra számára csináltam, de valószínűleg nem ütötte meg a kívánt színvonalat, mert kb. 6 hete nem került fel az oldalra. Ha már megírtam, akkor viszont közzéteszem, hátha esetleg érdekel valakit.

A HÁROM TESTŐR, AVAGY A KIRÁLYNÉ GYÉMÁNTJAI (1973)

Összhatás: 70%
Film: 100%
Kép: 90%
Hang: 70%
Extrák: 20%

A FILM

Id. Alexandre Dumas (1802–1870) talán legnépszerűbb regénye, A három testőr 1844-ben jelent meg először. E műből származik az irodalomtörténet egyik leghíresebb szállóigéje: „Egy mindenkiért, mindenki egyért”. (Kevésbé közismert, hogy Dumas a Húsz év múlva és a Bragelonne vicomte című könyveiben folytatta a testőrök történetét, egészen halálukig.) A szerző eredetileg XIV. Lajos, a Napkirály életét akarta feldolgozni. Anyaggyűjtés közben, a Királyi Könyvtárban bukkant rá a D’Artagnan emlékiratai címet viselő műre. Ez tulajdonképpen egy álmemoár volt, hiszen nem D’Artagnan (valódi nevén: Charles de Baatz-Castelmore gróf) írta, hanem egy bizonyos Courtilz de Sandras. Dumas-nak annyira megtetszett Sandras írása, hogy további kutatásait már a benne talált információknak megfelelően folytatta. Így akadt kezébe La Fère gróf emlékirata, melyet szintén forrásmunkaként használt, akárcsak Ausztriai Anna királyné bizalmasának, Pierre de La Porte-nak a visszaemlékezéseit. Ami A három testőr történeti hitelességét illeti: a regény számos karaktere valóban élt egykoron, s a megörökített események egy része is megtörtént, de természetesen az írói fantázia is érvényesült.



Dumas halhatatlan regényét a filmesek is nagyon szeretik, hiszen számtalanszor feldolgozták, nem is sikertelenül. Az irodalmi eredetihez legméltóbb adaptációra azonban a hetvenes évekig várni kellett. Ilya Salkind producer a hatvanas években kezdett foglalkozni a Dumas-mű megfilmesítésének gondolatával. Ötlete édesapja, a szintén producer Alexander Salkind tetszését is megnyerte. Apa és fia számára a részben Magyarországon forgatott Kékszakáll (Bluebeard, 1972) anyagi sikere tette lehetővé a testőr-projekt megvalósítását. Ilyának számos elképzelése volt a tervezett produkcióról: eleinte például a Beatles együttes tagjaival képzelte el a filmet, de aztán inkább a Tom Jones (1963) című rendkívül sikeres és igényes kosztümös kalandfilmet tekintette mintának. Kézenfekvőnek tűnt annak alkotóját, Tony Richardsont felkérni a rendezésre. Richardson azonban hajmeresztő koncepcióval állt elő, melyhez mereven ragaszkodott: az egész cselekményt egy zárdába (!) kívánta helyezni. Salkindék következő kiszemeltje Roman Polanski volt, aki a Vámpírok bálja (The Fearless Vampyre Killers, 1967) című szellemes paródiája révén került képbe. A lengyel rendező viszont kerek-perec közölte, hogy nem érdekli a téma.



Újabb jelöltek után végül Richard Lestert választották. Az amerikai rendező Angliában készült filmjeivel lett igazán elismert alkotó: különösen Beatles-filmjei voltak nagyon sikeresek. Noha Lester akkor már több éve nem forgatott, mégsem kapott azonnal Salkindék ajánlatán. Kijelentette, hogy nem óhajt ifjúsági filmet készíteni. Szerencsére hajlandó volt arra, hogy elolvassa a könyvet. Két nappal később lelkesen hívta vissza Ilya Salkindot, és elfogadta a felkérést. A következő nehéz feladat a szereplők kiválasztása volt. A testőrök megformálására eleinte amerikai színészek neve merült fel, mint például John Gavin, Rock Hudson (!) és Rod Taylor, de különböző okok miatt konkrét szerződésekre nem került sor. Charlton Hestont viszont mindenképpen szerették volna megnyerni, aki Athos, esetleg Porthos szerepét hajlandó is lett volna elvállalni. Lester azonban addig győzködte a sztárt, hogy Richelieu bíboros lenne a neki való szerep, míg végül a színész beadta a derekát. Évekkel később is azt nyilatkozta, hogy nem bánta meg a döntését. A producerek és a rendező végül abban állapodtak meg, hogy a testőröket angol színészekkel játszatják el. Athos szerepét ezért a következő jelölt, Oliver Reed kapta. D’Artagnan szerepére Lester Malcolm McDowellt ajánlotta, de Salkindék ragaszkodtak Michael Yorkhoz. (Lester aztán a Királyi játszma – Royal Flash, 1975 – című parodisztikus kalandfilmjében McDowellre osztotta a főszerepet.) Frank Finlay-t ugyancsak Lester javasolta, noha a színész merőben más alkat volt, mint a regénybeli Porthos. (Finlay egyébként egy másik szerepet is kapott a filmben: ő játssza még O’Reillyt, Buckingham herceg ékszerészét.)



Richard Chamberlain (Aramis) kiválasztása hamar megtörtént, hiszen játszott Lester előző filmjében, a Petuliában (1968) is, ráadásul Angliában és az Egyesült Államokban egyaránt népszerű volt. A horrorfilmekben ismertté vált Christopher Lee-t Rochefort gróf megformálására szerződtették. Karakterének félszeműsége annyira sikeres ötletnek bizonyult, hogy 20 évvel később Michael Wincott is félszemű Rochefort-t alakított a Disney-cég által készített filmváltozatban. Buckingham herceg szerepére Simon Wardot kérték fel, aki nem mondott azonnal igent, ellentétben Christopher Casnorral. Amikor végül a nagyobb névnek számító Ward elhatározta magát, fel kellett bontani a Casnorral kötött szerződést, s lelépési pénzt kellett fizetni a színésznek. A hölgyekkel sem volt egyszerű a helyzet. A Milady szerepére Ursula Andresst szemelték ki, ám különböző okok miatt végül Faye Dunawayt szerződtették. Constance szerepét Raquel Welchnek ajánlották fel. A szexszimbólum azonban már a forgatás megkezdése előtt összeveszett Lesterrel a kosztümök miatt, s táviratban mondta le a szerepét. Lester ekkor Julie Christie-vel próbálkozott, eredménytelenül. Mivel már csak rövid idő volt hátra a forgatás megkezdéséig, a producerek nem tehettek mást, mint igyekeztek megbékíteni a haragos Raquelt. Sikerrel jártak. Geraldine Chaplin (Anna királyné) szerződtetése részben a forgatási helyszínnek volt köszönhető, hiszen a művésznő akkoriban magánéleti okok miatt Spanyolországban élt. Viszont Hollywoodban is ismerték őt, akárcsak a kitűnő francia színészt, Jean-Pierre Casselt (XIII. Lajos).



A forgatókönyv megírását George MacDonald Fraserre bízták, akinek ez volt az első munkája. Méltán jutalmazták érte 1975-ben a brit forgatókönyvírók díjával, hiszen Fraser nagyszerűen tömörítette a szerteágazó cselekményt. Többek között kihagyta a kevésbé fontos szereplőket (pl. Wardes gróf, Winter lord, Chevreuse hercegnő stb.) és a másodlagos jelentőségű cselekményfordulatokat, ugyanakkor merész, de jó ötletnek bizonyult változtatásokat hajtott végre. Lester a remek forgatókönyv ellenére azonban elég sokat improvizált. A forgatás legvalószínűbb helyszíne eleinte Magyarország volt, mivel Salkindék a Kékszakáll kapcsán elégedettek voltak a magyar szolgáltatásokkal. A távolság és a bürokrácia viszont komoly akadályoknak bizonyultak, ezért új helyszínt kellett keresni. A legkézenfekvőbb országok, Franciaország és Anglia háttérbe szorultak a lényegesen olcsóbb Spanyolország mellett, ahol az engedékeny hivatalnokok a legcsodálatosabb helyszíneken való forgatást tették lehetővé, különösebb akadékoskodás nélkül.



A színészeket William Hobbs készítette fel a vívójelenetekre. Michael Yorknak már volt ezekben némi gyakorlata, hála a Zeffirelli-féle Rómeó és Júliának (Romeo and Juliet, 1968). Oliver Reed sem volt teljesen tapasztalatlan, s Hobbs különösen vele volt nagyon megelégedve. A vívóleckék legnagyobb hasznát később Richard Chamberlain vette: gondoljunk csak A vasálarcos férfire (The Man In The Iron Mask, 1977), amely mellesleg a testőr-saga egyik jól ismert kései epizódja, vagy az ugyancsak Dumas-műből készült Monte Christo grófjára (The Count of Monte Christo, 1975). (Mindkettő nálunk is megjelent DVD-n!) Christopher Lee a forgatás idején már túl volt az ötvenen, mégis ragaszkodott ahhoz, hogy minden jelenetet ő maga csináljon meg, kaszkadőr nélkül. A hölgyek sem tétlenkedhettek pazar, bár nem túl kényelmes toalettjeikben. Lester számtalanszor elpróbáltatta velük azt a jelenetet, melyben Constance és a Milady összecsapnak egymással a királyné gyémántjaiért. Voltak olyan produceri elképzelések is, hogy reklámfogásból esetleg valóban összeugrasztják a barna Raquelt és a szőke Faye-t, a korszak két népszerű szépségét. Welch nem tartotta kizártnak, hogy produceri közrehatás nélkül is konfliktusba keveredjen partnernőjével, ám Dunaway – aki Raquellel ellentétben elsősorban a tehetsége, és nem a szépsége révén került az élvonalba – meglepően barátságos stílusával elejét vette ennek a próbálkozásnak.



Természetesen azért történtek reklámnak sem utolsó események a forgatáson, hála mindenekelőtt a már akkoriban is nagyivó hírében álló Oliver Reednek. (Micsoda egybeesés: karaktere, Athos is gyakran nézett a pohár fenekére!) Reed mind Michael Yorkkal, mind Charlton Hestonnal összeakasztotta a bajszát az ital miatt, s Ilya Salkindnak – aki maga is szívesen emelgette a poharat – minden diplomáciai érzékére szüksége volt ahhoz, hogy a feszült helyzetekből ne alakuljon ki valódi konfliktus. Egy kávézóban azonban elszabadultak az indulatok: Reed tömegverekedést provokált, majd a kiérkező rendőrökkel illumináltan és harciasan közölte, hogy „Senki sem nyúlhat hozzám, én vagyok Athos A három testőrből!”. Rendbontásért mindenesetre őrizetbe vették, de aztán elengedték. Ezek után semmiségnek számított, hogy a szállásául szolgáló madridi hotel előcsarnokában meztelenül mutatkozott, a szállóvendégek nem kis meglepetésére. Lényegesen komolyabb baj volt, hogy minden felkészültsége ellenére valóban megsérült, amikor a vízimalomnál játszódó jelenetben tényleg torkon szúrták, ami hajszál híján végzetesnek bizonyult számára.



Az alkotók eredeti elképzelése az volt, hogy a felvett anyagot nagyszabású, egész estét betöltő, kétrészes produkcióként hozzák forgalomba. A felvételek viszont annyira jól sikerültek, hogy igyekeztek minél többet felhasználni belőlük. Emiatt túl hosszú lett az összevágott anyag, amelyet jobb ötletnek tűnt két különálló filmként bemutatni. Mindez perhez vezetett, ami késleltette a második rész premierjét, de erről bővebben majd a folytatás kapcsán. Amiről még mindenképpen most kell beszélni, hogy a kísérőzene elkészítésére a világhírű Michel Legrand-t kérték fel. Hihetetlenül kevés idő, mindössze 10 nap állt Legrand rendelkezésére. A munkát ugyan kitűnően elvégezte, mindazonáltal a második rész zenéje már nem az ő nevéhez kapcsolódik.



Természetesen A három testőr sem mentes a bakiktól. Hozzáértők elsősorban azt emlegetik, hogy a filmben látható fegyverek egy részét abban a korban még nem ismerték, tehát nem is használhatták. Vannak persze ennél szembetűnőbb, laikusok számára is észrevehető bakik. Így például a film elején, a karmelita kolostornál játszódó vívójelenetben D’Artagnan a lepedőn keresztül hastájékon szúrja meg Jussacot (Ángel Del Pozo), a jelenet végén azonban a férfi a vállát fogja, mintha ott sebesült volna meg.



A DVD

Ha a forgatásra nem is, a világpremierre Franciaországban került sor, óriási sikerrel. Az egész világ imádta a filmet, amely hű maradt Dumas szelleméhez, mégis friss, korszerű, szellemes és ironikus volt: egyszerre kalandfilm, s egy kalandfilm paródiája. Magyarországon 1976 novemberében volt a bemutató, s a siker nálunk sem maradt el. Mind a mai napig Lester változata számít a regény legnépszerűbb feldolgozásának, melyet rendszeresen műsorokra tűznek a tévécsatornák az egész világon, így nálunk is. Most DVD-n is megvásárolhatjuk a filmet a Legendák klubja-sorozatban. Ami a külső borítót illeti, semmivel sem rosszabb a dizájnja, mint a különböző régebbi vagy frissebb külföldi kiadásoké.



A MENÜ

A zenés menü egy fokkal jobb, mint az angol kiadásé, viszont nem vetekszik a francia változat menüjével. Az alapmotívum egy nyitott könyv, karddal. A könyv bal oldalán a film néhány képsora pereg fekete-fehérben (vajon miért nem színesben?), a jobb oldalon pedig kalligrafikus betűkkel szerepelnek egymás alatt a választható menüpontok: Lejátszás, Jelenetválasztás, Extrák, Beállítások, Legendák klubja. Amennyiben szinkronnal szeretnénk nézni a filmet, érdemes azonnal a Beállítások menüpontba lépni, s kiválasztani a magyar hangot. Számomra érthetetlen okokból ugyanis a kifejezetten a magyar piacra készült Legendák klubja filmjeinél nem a magyar hang az alapbeállítás, noha ez lenne ésszerű. Egyébiránt az egyes alpontok menüképe ugyanaz a könyvmotívum, mint a főmenüben. A Legendák klubja menüpontban az alábbi filmek előzetesei tekinthetők meg: Music Box, Bill és Ted zseniális kalandja, Hulot úr közlekedik, A négy testőr, avagy a Milady bosszúja, Váltságdíj.



A KÉP

Ezen a téren igazán nincs ok különösebb panaszra, hiszen a restaurátorok kitűnő munkát végeztek. Nagyítóval kell keresni a kisebb képhibákat, s egy-két jelentéktelenebbet azért találunk is. Viszont megítélésem szerint semmi gond a képélességgel és a kontrasztokkal. A színek gyönyörűek, élénkek, a sötétben játszódó jelenetekben pedig minden kifogástalanul látható: mindez a tévés vetítésekre nem volt jellemző.

HANG / FELIRAT

Nem kis meglepetéssel és gyanakvással olvastam a borítón, hogy a lemez DD 5.1 angol hangot tartalmaz. Ugyanis tudomásom szerint még sehol nem jelent meg ez a film 5.1 hanggal (se angolul, se más nyelven), ezért több mint hihetetlen volt számomra, hogy pont a kissé fapados magyar változat kedvéért turbózták volna fel az eredeti hangot. Nos, erről tényleg nincs szó. A borítón olvasható infóval ellentétben mono angol hang és magyar szinkron található a korongon, s van magyar felirat is. Tehát ne számítsunk arra, hogy különösebben káprázatos hangeffekteket fogunk élvezni. Kár, mert például a tűzijáték jelenete a városházi bál alatt nyilván nemcsak képileg, hanem hang szempontjából is élményt nyújthatna. Öröm viszont, hogy a bő 20 éves, kiváló tévés szinkron került a DVD-re, ráadásul különösebb technikai gondok (pl. pattogások, alapzaj) nélkül. Sőt, még azt a kis csúszást is korrigálták a magyar hangban, amely a tévés vetítések idején mindig annyira feltűnő volt. A felirat kissé problémás: amikor van, akkor a szöveg többnyire megegyezik a szinkronnal. Viszont több helyen a kevésbé fontosnak ítélt szövegekhez nincs fordítás, máskor a felirat helyenként kicsit előbb jelenik meg a szükségesnél.

AZ EXTRÁK

Meglehetősen soványka az extrakínálat: mindössze egy eredeti előzetes és néhány életrajz árválkodik ebben a menüpontban. Az előzetes képét szemmel láthatóan szintén feljavították, s az Intercomot dicséri, hogy magyar felirattal is ellátták. Az angol változaton nem, de a magyaron szerepelnek életrajzok is. Ahhoz képest, hogy micsoda sztárparádét vonultat fel a film, kissé meglepő, hogy csupán három színész (Michael York, Richard Chamberlain, Faye Dunaway) és a rendező pályafutásáról olvashatunk. Ráadásul ezek a 2-2 és fél oldal terjedelmű pályaképek kissé elnagyoltak. Nem hiszem például, hogy Michael York rövidke életrajzában kéne megemlíteni, hogy egyik híres filmjéért (Gyilkosság az Orient-Expresszen, Murder On The Orient Express, 1974) partnernője, Ingrid Bergman Oscar-díjat kapott, miközben említetlen marad York több jelentős filmje. Richard Chamberlain fontos szerepei közül pedig súlyos figyelmetlenség volt kihagyni Csajkovszkijt Ken Russell A zenekedvelők (The Music Lovers, 1971) című drámájában. A francia díszdobozos kiadáson több extra szerepel: például egy bő 20 perces visszaemlékezés a forgatásra a producer és néhány színész közreműködésével, egy 7 perces korabeli werkfilm, sőt még képgaléria is.



AZ ÖSSZKÉP

Richard Lester látványos, fordulatos és szellemes kalandfilmje méltó Dumas regényéhez, ráadásul minden idők egyik legragyogóbb szereposztását vonultatja fel. A kosztümös kalandfilmek rajongói számára egyszerűen kötelező darab, ráadásul a kiváló magyar szinkron is legalább olyan pazar színészgárdát vonultat fel, mint maga a film.

Athos mindent megold! Bármit csinál a Milady, a végén úgyis kinyírom.

Fokhagymás karfiol pálinkába áztatva.

Á, nem. Csak vicceltem. Soha nem bántanék egy állatot sem.

Most már pálinkaszag, nyugodtan gyere vissza! :-)

Asszittem kegyed egy nimfomán nimfa, de most látom csak míly szadista tettekre lenne képes a szépség álorcája alatt!+

Azért jöttem el onnan, mert ott fokhagymaszag van...

Az, hogy levágom minden rosszkutya farkát, aki nem reagál nekem a chat topicban, és hagy ott várni!!! :-))))

És mi a kegyed bosszúja?

:-))))))))))))))))))))))))) Na jó, bevallom, igazából nem a királyné, hanem Mylady de Winter vagyok.

Végre egy nimfomán nő!!! :)

Köszönöm az adakozást!

Ezeket a párbeszédeket én is nagyon szeretem. Mind csupa elegancia, báj és harmónia: díszes papírba csomagolt véres ármánykodás.
Köszönöm a pontot, várom a kritikáknál említett írást a filmről, akkor visszaadom.

Hogy itt egyeseknek milyen kifinomult fantáziájuk van ....  :-))))
Még szerencse, hogy csak te értetted meg, miről beszélek. :-))))

Jé, már bent van.

Nana... Csak óvatosan a szavakkal... ;-)))

Menj a francba, Field!!! :-))))))))))

OFF:

A szituációhoz ajánlott dalmelléklet:

HOT CHOCOLATE: Girl Crazy

De akkor miért a tetején van? Újra lett írva? Pedig eddig nem láttam. Lehet, hogy csak nem voltam elég figyelmes? :-( Na mindegy, már korrigáltam.

Jé, már bent van. Eddig még nem láttam. Oké, ment a pont, én voltam a harmadik (de nem testőr). :-)

My Darling, kezdettől fogva ott van a kritikáknál is. Én már pontoztam is, még új korában.

Ezt szúrd be, kérlek, a film kritikáihoz, mert akkor tudok rá pontot adni. Nagyon tetszett!! :-)))