Igen, végül is ezt értem, hogy elérnek a munkahelyeden, vagy otthon, egyébként én sem vagyok egy nagy mobil párti, csak azért az évek alatt hozzászoktam. Viszont van azért még egy olyan lehetőség, ha nem szeretnéd, hogy elérjenek, akkor kikapcsolod :) Egy volt munkatársam kénytelen volt számot váltani, mert a főnökei(nk) teljesen rászoktak, hogy munkaidőn kívül, akár este 8-kor is felhívták olyan apróságok miatt, amit ő tudott, de a nagykutyák nem, mondván, hogy ez az ügyfélszolgálatos feladata :) Ő meg először finoman jelezte (a főnökkel csak nem ordíthat az ember:)), hogy nem igazán szeretné, ha este hivogatnák, aztán amikor elege lett, beintett, számot váltott, az újat meg nem adta meg a cégnél senkinek :) Hát igen :)
Van azért haszna is, de én is hajlamos vagyok inkább a káros hatásait meglátni, nem tudom, az ember intim szférája sérül, lassan valósággá váálik az orwelli vízió, egy ismerősöm mondta, hogymár ez lesz a következő lépés :) Közel járunk :)