Keresés

Budapest Film

2009. július 22., szerda 10:19
Ez a jelenlegi eset számomra nem arról szól, hogy becsülnünk kéne a kiadót, amiért a végsőkig kitartott. Ha a hatodikat is kihozná, és ezzel BEFEJEZNÉ a sorozatot, akkor abszolút lehetne becsülni, mert lenne számos (néhány), tényleg elégedett vásárló/néző/rajongó - aki pedig még akar itt valamit ezen a piacon, annak ezt a kör léte sosem árt.

Én azt látom, hazánkban a sorozatkiadások jelentős része félbe van hagyva, illetve egy részük még a feléig sem jutott. Becsülendő lehetne, hogy ebbe is belekezdenek, meg abba is belekezdenek, ezáltal azt lehetne gondolni, hogy ennek a rajongónak, meg annak a rajongónak is dobnak egy csontot, de az a helyzet, hogy az én véleményem szerint még öt elkezdett sorozat sem ér fel egy befejezett sorozat kiadásával.

Mindig arra bátorítottam mindenkit egy "első évad" megjelenésénél, hogy ne várjon, vegye azonnal, mert nem dumával, nem akcióra várakozással, hanem a vásárlással ezzel járul hozzá a következő évad megjelenéséhez, és így tovább.

Ezek tudatában mondom, ha pont egy évadnyira van a TELJES, BEFEJEZETT sorozattól a dolog, és bejelentik, hogy az előzőt kiadják még, de pont az utolsót nem, azt csak szánni tudom, becsülni nem - ennél még az is sokkal racionálisabb és érthetőbb lépés, hogy "bocsánat, de itt a negyedik után befagyasztjuk".
A kialakult helyzet természetesen sajnálatos, mondhatni, nagyon szar, de ebben az egy konkrét esetben egyáltalán nem kell most csodálkozni, ha minél többen, akár kimondva, akár csendben, de úgy reagálnak erre a kiadói döntésre, hogy "akkor légyszíves kend a hajadra az ötödik évadodat is".
0
2009. július 22., szerda 9:52
Zanzásítva megy a válasz, elnézést.

Xpress:

Nem mindenért szoktam a kiadókat "ekézni", sőt, most is (még ha kicsit ironikusan) megköszöntem, hogy spóroltak nekem egy tízest. Arról meg nem tehetek, hogy most ez egy akciós ár, kifizetem én a teljeset is, ha kijött az összes évad. Gyerekkorom egyik kedvenc sorozata, de nem fogom hiányosan a polcra tenni. Hogy ezzel belerúgok a kiadóba? Hát, sajnálom, én is pénzből élek, és nem fogok csonka évadokra költeni. Részemről nem bűnbak, sőt, értékelem hogy ők legalább tájékoztatják a népet, hogy bocsi. Köszönöm nekik a King digiket, az Attenborough lemezeket, de ez most bukta, sajnálom.

A letöltéssel kapcsolatban: Magyarországon jelen pillanatban LEGÁLIS a saját részre történő letöltés. Most hogy ezzel én teljes mértékben egyetértek-e vagy sem, az nem ide tartozik, a lényeg az, hogy elvileg így jogom lenne rá. Meglepődnél ha olyan körökben mozognál, mint én, és látnád hogy a nagy letöltőhuszároknak néha sokkal nagyobb EREDETI gyűjteményük van, mint az itt szájhőst játszóknak, illetve a normális többségnek. Tehát én úgy látom (és nem csak a saját tapasztalatom alapján), hogy a letöltésnek igenis gerjesztő hatása van, pozitív értelemben a dvdpiacra.

Az utolsó előtti bekezdésedre csak annyit írnék, hogy gondolom te sem veszel olyan kenyeret, aminek le van törve (hiányzik) a csücske. Persze reménykedhetsz, hogy a pénztárnál majd beér a pék és odaadja neked a hiányzó darabot, de erre kb annyi esély van, hogy semennyi.

Abban van valami realitás, hogy ha mindenki a teljes megjelenésekre vár, akkor nem lesz belőle semmi. De én nem engedhetem meg magamnak (ahogy szerintem sokan sem), hogy lutrira vegyek sorozatévadokat, főleg ha majd abbamarad, én meg adhatom el a csonka sorozatokat, veszteséggel. (És utólag nézve jól döntöttem, hogy nem vettem meg sem a Flinstones sem pedig a Dallas évadokat…)


jamamura szadakó:

Te megvennéd a BEN-HUR első felét, ha nem adnák ki a másik felét? A sorozat akkor teljes, szerintem, ha az elejétől a végéig megvan. Ha meg pénzt adok érte, akkor pláne elvárom hogy teljes legyen, szerintem teljesen jogosan. A sorozat pedig elérhető, mert legálisan letöltöm. Hogy ezen senki sem keres pénzt, hát… az nem az én gondom.


0
2009. július 22., szerda 2:46
hiába szeretem a fringe-t nem hiszem, hogy bezsákolnám a magyar kiadást, mivel arról minden olyan dolog lemarad, ami a kintin rajta van, ráadásul még a borítót is elcseszik.

kapnánk egy árban egyező, de minden másban különböző kiadást, és csak a szinkron miatt - nem láttam még szinkronnal - biztos nem az itteni kiadás mellett döntenék.
0
2009. július 22., szerda 2:41
nem is az a lényeg, hogy melyik a jobb, hanem az, hogy melyiknek van aktualitása, melyik friss, melyiket nem lehe már szarért-húgyért bezsákolni díszkiadásban bármeyik szomszédos országból...
0
2009. július 22., szerda 2:40
ez a lényeg. szinkron nélkül maximum azok a sorozatok fogynak, melyek szinkron nélkül égtek bele a köztudatba. de még ezek is jobban fogynának szinkronnal, lásd MONTY PYTHON.
0
2009. július 22., szerda 2:40
a fringe a közelébe nem érhet az x-aktáknak - 1 évad után nyugodt szívvel állíthatom.

és szerintem 2 évad után annyi is lesz neki, mert már az évad vége fele elég unalmas volt.
0
2009. július 22., szerda 2:38
miért törjék össze magukat? a hardcore-rajongóknak már úgy is megvan külföldről, sokan pedig már összebarkácsoltak maguknak egy szinkronos változatot, a többieket pedig robi már elég jól körülírta.

már azok a sorozatok is sorban kihullanak, melyek már kijöttek itthon, ugyan mi értelme belevágni egy olyanba, aminek semmi aktualiása nincsen és rajongótábora is annyira megfoghatatan, hogy a legutóbbi mozifilmet is sikerült megbuktatnia? ha engem kérdezne az IC, azt mondanám, hagyja a fenébe az x-aktákat, menjen rá inkább a fringe-re.
0
2009. július 22., szerda 2:37
egy Grace klinika bőven elég volna felirattal, de tudom, szinkron nélkül - akármilyen szar is a szinkron - szinte esély nincs arra, hogy fogyjon a sorozat/film.

mind1, ha valamit is szeretne az ember nézni, ami itthon szinte biztos, hogy nem jön, azt vagy letölti pattintott szinkronnal, vagy megveszi külföldről - magyar vonatkozás nélkül. az utóbbi út az, ami szimpatikus nekem.

lesz tehát 4 évad magyar és majd 4 évad angol Monk-om. bár, hiába szeretem szinkronosan, elpasszolom a magyar kiadást - mivel nem lesz folyatatása - és beszerzem az R1-eset, és szép egyenkiadású lesz a Monkom.
0
2009. július 22., szerda 2:32
mi, hol, merre? ezen a piacon bármit felirattal??? hol élsz te?
0
2009. július 22., szerda 2:32
már többször is szóba került, de én még továbbra sem értem, miért fosztja meg magát valaki egy sorozat epizódjainak élvezetétől azért, mert nem jelent meg valamennyi epizódja dvd-n. mert nem teljes? a legtöbb sorozat eleve úgy készül, hogy nem várják el, nem feltételezik azt a nézőről, hogy annak valamennyi epizódját látni fogja, ezért még az összefüggő, egész évadon vagy szérián átívelő történettel rendelkező sorozatok epizódjait is úgy csinálják meg, hogy van eleje, közepe, vége. természetesen vannak kivételek és még természetesebb, hogy a készítők arra törekednek, hogy legközelebb is leülj eléjük, erről szólnak a cliffhangerek, a csattanók, de ugyanúgy gondolnak a casual nézőkre, azokra, akik belefutnak valamibe. ha pedig rajongó vagyok, akkor főleg nem cseszek ki magammal, hogy még attól is megfosztom magam, ami elérhető.
0
2009. július 22., szerda 2:30
Az Intercom évek óta tervezi az X-aktákat, és annyira jól tervezik, hogy már a cseheknél is megjelent a teljes sorozat, így már egy szokásos cseh-lengyel-magyar-angol kiadványról is lecsúszunk.

Aztán majd kijön valamikor 2051 körül az első évad, és ott abba is marad a kiadás, mert ugye ha rákerült volna mondjuk a cseh változatra, és itthon az IC nem hozta volna ki a többi évadot, a rajongók beszerezhették volna külföldről szinkronosan. De nem. Így lesz egy évad az X-aktákból, és "a letöltők miatt nem lesz kiadva a többi" lesz a válasz.
0
2009. július 22., szerda 2:26
felirattal is bőven elég volna.
0
2009. július 22., szerda 2:21
A CSI kiadását évek óta tervezi a BuFi, vagy az InterCom, én már letettem róla, hogy folytathatom :( Sajnos én elég szerény költségvetésből gazdálkodhatok, és a teljes, vagy feláras sorozatok is most nekem túl sok (mégis ott van a kosárban A végtelen szerelmesei). Teljesen igaz, hogy ha én nem veszem meg, akkor lehet azon az egy évadon múlt. De annak se tudok örülni, hogy megjelenéskor megvettem a CSI-ket teljes áron, és évek óta várom a folytatást. Én ezt most nem tudom megengedni magamnak. Én tudom, hogy a BuFi korrekt kiadó, a King filmek vagy a Grindhouse filmek kiadásai bizonyítják érdemeiket. Mégis szomorú, hogy sorra befejezetlen évadok sorakoznak sokak polcán :(
0
2009. július 22., szerda 2:21
hasznos infó: a magyar szinkron átlagára 3.000 ft/perc + áfa. számolgassatok.
0
2009. július 22., szerda 2:14
Mindkét hozzászólással teljes mértékben egyetértek.
0
2009. július 22., szerda 1:56
Egy ezervalahány perces sorozatnál a legkevésbé a csomagoláson múlik a kiadás.
Ha meg egy sorozatot szeretnél magyarul végig megszerezni DVD-n, akkor az a minimum, hogy az első évadot megveszed. Honnan a fenéből tudja a kiadó, hogy szereted a Ments meg!-et, vagy az Alaszkát, ha ott rohad a boltok polcain már az első évad is?
Nekem megvan az összes eddig külföldön megjelent Simpson DVD és a Ments meg első három évada (nem is álmodtam róla, hogy nálunk kijönnek), de megvettem mindkettőt amint megjelent magyarul, csak azért, hogy ne az én "szavazatomon" múljon a sorozatok jövője. A Ments meg-ről azt mondta a kiadó, hogy az első négy évad biztos, hogy jön, a további évadok meggondolom fogyás-függők. De ha mindenki arra vár, hogy jelenjen meg a teljes sorozat, akkor akár keresztet is vethetünk a hazai sorozat-kiadásokra, mert egy cég sem tudja ezt hosszú távon felvállani.
A CSI folytatását egyébként tervezi kiadni az InterCom.
0
2009. július 22., szerda 1:55
Remek írás xpress. És milyen igaz.

Komolyan, aki még ennél a tízezres akciónál is inkább divX-ezik, az ne nézze, de legalább ne írja ezt ide
0
2009. július 22., szerda 1:48
Szerintem elhihetitek, hogy nem csak úgy poénból teszik ezt, hanem vannak rá okok.
BuFi sosem a szar bánásmódról, hozzáállásról volt híres. Ez legtöbbször a kiadványaikon is látszódott
0
2009. július 22., szerda 1:48
Nagyon kényelmes dolog mindenért a kiadókat ekézni, de talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy nem pont azok az emberek hozzák-e létre ezt a helyzetet, akik annak ellenére sem veszik meg a sorozatot, hogy szeretik és szeretnék a polcukon tudni. Szeretünk nagyon ügyesek lenni, kivárjuk az akciókat, meg megvárjuk, amíg a kiadó majd kihozza a teljes sorozatot, aztán majd akkor vásárolunk, de az első évadokat akkor is csak szigorúan féláron, mert nehogy már egy régen kiadott filmért kifizessük az árát.
Itt van ez a nagyszerű sorozat, aminek kijött négy évada nagyszerű csomagolásban. Akinek kell megveheti egyben, vagy Tesco gazdaságos változatban lemezenként, de nem, nem vesszük meg. Nekünk így nem jó. Most 10 ezerért sem jó az első négy évad egyben. Jön ugyan az ötödik évad, bár a kiadó is gondolom tudja, hogy bukta lesz, mivel előre jelzi, hogy a hatodikat már nem fogja tudni kiadni, de azért még rúgunk egyet a baromba, hogy próbálkozott öt évadon keresztül, hátha a nagypofájú igényes magyar közönség lecsap arra a sorozatra, amiért 10 éve nyávog mindenhol. De nem, a magyar közönség kivár, nem vásárol, amikor meg a kiadó bedobja a törölközőt, akkor kikiáltja bűnbaknak, hogy tessék, ha ingyen adtad volna, és azonnal kihozod mind a hat évadot és nem csak tízmilliót vay hajlandó bukni a projekten, hanem tizenötöt is, akkor megvettük volna, de sajnos így még azokat a részeket sem vesszük meg, amiket kiadtatok DVD-n, büntiből inkább letöltjük őket.
Az egész magyar piac erről szól, ezért tartunk itt. Még véletlenül sincs senki, aki azt mondaná, hogy nocsak, itt egy kiadó, aki a végsőkig elment, hogy megjelenhessn ez a sorozat, ha egy fillér haszna is lett volna ebből, akkor biztos, hogy jönne a hatodik is, mi lenne, ha gyorsan megvennénk a kapható évadokat, és ha nem is ők, de talán egyszer valaki más látna fantáziát az utolsó évad kiadásában is. Lám, jött a House és a Columbo újabb évada is egy új kiadónál, mert az előző évadok fogytak.
Nem, sajnos ez nem magyar gondolkodás. Tényleg. Temessük most Fleischman dokit és a többieket, és örüljünk előre, hogy mekkorát fog bukni az 5. évad, mert hátva egy év múlva a Tesco sajtoskiflik melletti kosárból kitúrhatjuk az évadokat egy-egy százasért is.
0
2009. július 22., szerda 1:09
Én meg csak köszönetet tudok mondani a fair tájékoztatásért, így spóroltam 10 rongyot, mert ennek tudatában nem kell az első 4 évad se. Marad a DivX.

De amúgy teljes mértékben igazat adok neked.
0
2009. július 22., szerda 0:55
Egyet kell értenem. Az én esetem a Helyszínelőkben annyiban más, hogy csak két évad jelent meg, ősszel USA-ban a 10. évadot vetítik... Most csak azért kezdtem el gyűjteni Az elnök embereit, mert ha a 7. évad sokára is, de végül csak kijött, így az teljes, meg merem venni. De kénytelen leszek pl. a Ments meg-gel várni. Még a Lost az, ami tuti kijön végig, első évad már meg is van. Az Alaszka rajongóknak nem hiszem el, hogy egy slim-es, vagy scanavos hatodik évadot nem lehetett hozni... Ezért fognak kevésbé fogyni a következő sorozatkiadások...
0
2009. július 22., szerda 0:45
De leírhatom őszintén is: egy hatévados sorozat ötödik évadját még kiadni, majd az érdeklődő rajongó elé odaállni és egyértelműen közölni, hogy a záróévadot nem adjuk, akkora lúzerség, hogy az arcomat kaparnám a szánalomtól, vagy épp egész éjszaka röhögnék, nézőpont kérdése.
0
2009. július 22., szerda 0:43
Miért ne venné meg az ötödik évadot? Nem elég baj, hogy egy évadról lemarad a fan? Minek kettő?
0
2009. július 22., szerda 0:41
Nem ezt szántam befejezésül - amit Te írtál, azt nem zárja ki a "nagyon szereti a sorozatot" rész.

Mellesleg ha tudom, hogy egy sült hús igazán akkor jó és laktató, hogy egy szép adagot megeszik belőle az ember, de tudom, hogy ebből a húsból sosem lakhatok jól, mert a vendéglátó előre bejelenti, hogy nem hajlandó az utolsó falatig odaadni, akkor bármennyire is kívánom, inkább közlöm vele a cifra véleményem.
0
2009. július 22., szerda 0:19
... vagy megvette az előző négy évadot is.
0