Ízlések és pofonok (DVD)

Sajnos nem volt szerencsém látni az - ezek szerint - eredeti filmet, de így talán sokkal könnyebben tudtam szeretni az  - most már bizonyítottan - feldolgozást.

Köszönöm! Nem is szeretnék egy ilyen, minden tekintetben NAGY embertől kapni egyet. :)

ténleg:)

http://www.xpress.hu/dvd/film.asp?FILMAZ=1986&VID=R96369352322298338

Azt nem tudom, "elhangzott"-e már, de fontos tudni, hogy ez a film a Bella Martha c. német film majdnem szó szerinti amerikai változata. A történet miatt azt tessék szidni.

Szerintem nem a történettel és a mögötte rejlő mondanivalóval van a gond. Hanem a szinészek teljesítésével. Szóval az eredeti filmben hitelesebb alakításokat látunk.

Látod, JW, itt Téged szeretnek. Hogy is tűnhettél el ilyen hosszú időre?

Mmm! Ismét egy pazar hozzászólás! Amíg ilyen ízlésesen írsz, irányomból nem kell féned pofonoktól (na persze egyébként se). :)

Sosem tagadtam, és nem győzöm hangsúlyozni némely értékelésemben, hogy milyen érzelmek burjánzanak túl bennem és irányítják ízlésemet (és pofonjaimat).
Képes vagyok objektíven szemlélni ezt a filmet is, és akkor természetesen rá tudom húzni azokat a tulajdonságokat, amelyekkel te illetted. De a No Reservations nekem mégis tetszik, mégpedig azon túl, amit már korábban leírtam (ha nem szarkazmusból írtad az első mondatod, akkor rendkívül hízelgő számomra a dícséreted, amit szerényen köszönettel elfogadok) azért, mert bár könnyedén elintézhetnénk egy "zsánertucat" fitymáló megnevezésével, de az egyébként valóban sokszor látott némely elemei mégiscsak működnek, és talán pont a végletekig történő leegyszerűsítésben rejlik a hihetősége. Nem akarja túlcifrázni a cselekményt, nem akar rendkívüli helyzeteket lóbálni az orrunk alá, hanem azt üzeni: a hétköznapi élet a maga monoton sivárságával éppúgy lehet különleges és sorsfordító, hiszen elég egyetlen esemény, mint hogy meghal a testvérünk( elismerem, nem szokott megtörténni, de megtörténHET, sajnos), és azonnal ott állunk mi, átlagemberek, saját életünk tökéletesen felépített homokvárának omladékán, és ptróbáljuk megérteni, vajon hogyan tovább. Hogyan, merre induljunk, és ez nekünk jó lesz-e, mert ami a legfontosabb dolog, ami az embert meghatározza, és igazán szerethetővé teszi, kedves tchabee, én legalább is számomra, az azon tulajdonsága, hogy FÉL. Igen, fél. Minden nap, mindentől. Amint erre rádöbbenünk, sokkal bölcsebb emberré válunk. ha pedig még szembenézni is képesek vagyunk gyarlóságunkkal, tökéletlenségünkkel, akkor valóban elértünk valamit. Annyit bizonyosan, hogy belátjuk, félni nem szégyen, és gyengének lenni nem kudarc. Kate ezt az embertípust testesíti meg. nem éreztem a felszínességet, sem az unalmat, mert talán megláttam a dolgok mélyén azt a mondanivalót, amelyet meg akartam látni, és amelyről azt gyanítottam, a rendező nekem (és a hozzám hasonlóknak, legyünk bár olyanok, amilyenek, félénkek és megtörtek, elkeseredettek vagy szeretetéhesek) szánta. Én így látom...

Szerelem a végzeten? Láttad?:)

John Williams, Legend Of Film Music ÉRTÉKELÉSE:
"Talán az én egyre növekvő szentimentalizmusom láttatja velem ezt, és az efféle mozikat egyre jobbnak és értékesebbnek, de a valóban megkapó, nem l’art pour l’art érzelmeket felvonultató, finom és kecses alkotásokból sosem elég, és olyan ritkák, mint a fehér holló. "

Zseniálisan írsz:), számomra tényleg a szentimentalizmusod miatt írhatsz ilyet erről a filmről. Annak aki nem látta még kedvet is csinálsz.
De számomre ez elcsépelt, unalmas filmes egyenpanelek sorozata.
Bevált recept újra turmixolása.
Nekem is elszorult a torkom néhány szíszorító jelenetnél és kellő pillanatban adagolt zenerészletnél (kis családos emberként természetes), de igazából érzelmi blöffök sorozata. életszerűtlen, mesének meg semmilyen.