Sziasztok!
Mivel itt annyian vannak, akik filmes őrültek, hadd tegyem itt fel a kérdésem, mert van 2 olyan film, amiket még nagyon fiatalkoromban láttam (még a 80-as évekbeli hőskorszakból, amikor minden film alámondásos VHS-en terjedt), és azóta sem tudom, hogy mik voltak azok.
Az egyik egy akciófilm volt. A főszereplője egy sportoló, aki nyújtón sportolt (a főcím a film elején az is volt, hogy a csávónak a kezét mutatták, ahogy krétázza a kezét, felugrik a nyújtóra, mindezt fekete háttér előtt). A sztori valami olyasmi volt, hogy van egy verseny, ahol az a verseny, hogy egy őrültekkel teli városba be kell menni, majd ki kell jönni. És mindenféle rosszarcú csávó próbálkozik. A városban csak őrültek élnek, akik minden idegent megölnek, megesznek, stb. A hősünk természetesen ért a harcművészetekhez is, és kombinálja az atlétikát a karatéjozással. Emlékszem egy jelenetre, ahol a város egy terén az összegyűlt őrülteket jól megveri, de annyira sokan vannak, hogy onnan is menekülnie kell. A főhösünk fehér férfi, amerikai, de a rosszarcú versenyzők között mindenféle nációjú akadt.
A film elején egyelőre csak a város felé futnak, akadálypálya-szerű terepen (emlékszem, bozótosban is futottak, meg függeszkedés is volt), van benne egy olyan rész, hogy egy nagy kanyon fölött kell átmenniük, amin csak egy kötélhíd vezet át. Hát persze, hogy a főhősünk után egy pillanattal szakad le a híd. :)
A film második fele játszódik a városban, és utána, mikor nagy nehezen onnan kiér, akkor bosszút áll valami miatt a verseny szervezőjén, a főmuftin.
Ennyire emlékszem ebből a filmből.
A másikra kevésbé emlékszem. Horror film, ami nem az evilágon játszódott. Állandóan sötét helyszínek voltak benne, volt benne valami vár is, meg tengerpart, délmonok harcoltak benne, démonhordák, hadseregek (ebből még senkinek sem ugrik majd be), de van egy jelenet, amiről szerintem meg tudjátok nekem mondani, melyik film is volt ez: az egyik démonfajzat úgy ölte meg az ellent, hogy a kezei és a teste között nagy bőrszárnyak voltak, átölelte az ellenségét, így betakarta teljesen, kicsit ez a bőrszerű lény rázkódott, majd az ellen csontjait kiengedte a bőrszárnya alól. Tehát megette az ellent, egy fél perc alatt megemésztette.
Időről időre eszembe jutnak ezek, és sehogyan sem tudok se emlékezni, se megtalálni az imdb-n, hogy melyikek is voltak ezek a filmek.
Hátha nektek eszembe jut. :)

0