Valamikor a 80-as években, még gyerekként láttam a tv-ben: egy felhőkarcoló sokadik emeletén vagyunk, ahol egy néhány fős társasàg titkos megbeszélést tart. Egyikük egy pohár vörösborral a kezében odalép az ablakhoz, átnéz a kezében tartott poháron és váratlanul egy vízszintes csík jelenik meg az italban a fény felé tartva. Ebből arra következtetett, hogy lehallgatják őket, vagy vagy valami hasonló. Kösz, ha valaki tudja a film címét!
0
2021. december 20., hétfő 13:41
1493
A közelmúltban láttam egy film előzetesét, azóta semmi, a címét meg elfelejtettem. Online társkeresés, egy amerikai csaj megismerkedik egy közel-keleti sráccal, minden szép, de aztán kiderül a srác az iszlám állam katonája, terrorista, aztán a csaj inkább szakítana, de a srác nem engedi, mert sokat tud. Aztán üldözi vagy leakarja vadászni, nem tudom már. Ennyi rémlik.
0
2021. november 21., vasárnap 15:07
262
Igen, ez az a film. Köszönöm a segítséget!
0
2021. november 14., vasárnap 14:38
15
eXiztenZ írta:
Egy az 1950-es, vagy 1960-as években készült film címét keresem. Amire emlékszem belőle: egy kikötőben vagyunk, ahol egy nagy méretű utasszállító hajó dokkol. És hirtelen a fedélzeten tartózkodó utasok valamilyen hirtelen bekövetkező esemény miatt az egyik oldalról átrohannak a hajó másik oldalárára, hogy lássák az eseményt. Ennek következtében a hajó megbillen /talán fel is borul/. Lehetséges, hogy cirkusz témájú volt a film. Köszönöm a segítséget!
Helló,én a leírtak alapján az 1964-es A cirkusz világa című John Wayne filmre tippelek.
0
2021. november 11., csütörtök 10:14
262
Egy az 1950-es, vagy 1960-as években készült film címét keresem. Amire emlékszem belőle: egy kikötőben vagyunk, ahol egy nagy méretű utasszállító hajó dokkol. És hirtelen a fedélzeten tartózkodó utasok valamilyen hirtelen bekövetkező esemény miatt az egyik oldalról átrohannak a hajó másik oldalárára, hogy lássák az eseményt. Ennek következtében a hajó megbillen /talán fel is borul/. Lehetséges, hogy cirkusz témájú volt a film. Köszönöm a segítséget!
0
2020. augusztus 19., szerda 9:54
7074
Köszi, de inkább egy itthoni, szinkronos kiadás érdekelne.
0
2020. augusztus 19., szerda 2:46
315
Nem tudom hogy érdekel-e, de pont most kedden jelentette be a Criterion hogy kiadja BDn, Novemberben
0
2020. augusztus 17., hétfő 23:01
262
Vörös nap
0
2020. augusztus 17., hétfő 21:10
7074
Határeset: Szellemkutya (Ghost Dog: The Way of the Samurai)
0
2020. augusztus 17., hétfő 12:01
1084
Öld meg a sógunt! 1-2., Szamuráj reinkarnákció.
0
2020. augusztus 16., vasárnap 1:01
52684
Egyik fiatalkori mozikedvencem A sógun árnyéka volt. Azt ajánlom. :)
most posts by TM
0
2020. augusztus 15., szombat 19:20
663
Sziasztok!
A Ghost of Tsushima kipörgetése után eléggé beszippantott a szamurájos világ, szóval gondoltam megnéznék pár filmet ebben a témában, amiket még nem láttam. Tudtok ajánlani valami jót, ami nem annyira vontatott és amiben azért kaszabolnak is? Köszi!
Amik már megvoltak anno: Azumi 1-2, Az utolsó szamuráj, 13 assassin, 7 szamuráj, A szamuráj (2003)
0
2020. július 16., csütörtök 21:14
15
Sziasztok! Én is ismerősnek keresek filmet.Kb. 15 éves,Francia,a nagy része egy esküvő,ami egy elhagyatott vasútállomáson zajlik.Ismerős valakinek?
0
2020. április 21., kedd 23:23
1698
Sziasztok! A következőkben kérném a segítségeteket!
Egyik ismerősöm keresne egy filmet. Ennyi infót adott róla: Keresek egy régi filmet. Kb 25-30 éves. Parafa nyelű késsel öltek benne, és a parafa végébe egy jaguár volt beleütve. Melyik ez a film?
Belenéztem a filmbe, azt hiszem ez lesz az. Köszi szépen a segítséget!
0
2020. április 16., csütörtök 2:33
1084
Nekem A fogoly ítéletre vár című Alberto Sordi film ugrott be a leírás alapján, de nem minden részlet stimmel.
0
2020. április 15., szerda 1:27
35
Sziasztok!
Gyerekkoromban a 70-es években láttam egy filmet, amiből csak néhány rövid jelenet maradt meg. A film elején egy férfi és egy nő egy hotelben vannak, ahonnan a férfit elviszik a rendőrök. Ahogy (talán) a rabszállítóban utazik, látja egy kis szellőző ablakon keresztül, ahogy a nő (szőke hajú és napszemüveget visel) halad mellette kocsival. Tipikus amerikai kombi autó oldalán faerezetes díszítéssel (lagalábbis úgy rémlik) és talán egy lakókocsit is húz. A fickó a börtönben egy csapóajtón keresztül kapja az ételt, ugyanabba az edénybe amibe a dolgát is végezni kell. Azt sem tudom, hogy vígjáték, szatíra vagy dráma, de időről időre eszembe jut és sehol nem sikerült még rálelnem.
0
2020. április 10., péntek 15:56
409
Sziasztok!
Keresem azt a filmet, amiben egy jegesmedve anya, és két bocsa, és vele párhuzamosan egy anyabálna a borjával indul el az úton, s az út nehézségeit mutatja be a természetfilm, pl harc a cápákkal, vagy az éhezés a medvéknél, mely miatt egy bocs meg is hal. Mi ennek a természetfilmnek a címe? Előre is köszönöm a segítséget!
0
2019. október 12., szombat 3:27
1084
Már miért lenne a tv-film beszerezhetetlen? Emlékeim szerint 1-2 éve szerepelt az m3 műsorán. Valaki biztos felvette. Amúgy meg a Duna World hétköznap délelőttönként szokott régi tévéfilmeket adni, ott sem kizárt a felbukkanása.
0
2019. október 12., szombat 2:03
262
Régen láttam már és eléggé megkoptak az emlékek /a tíz emelet valójában csak hét volt és a szintek sorrendje is fordított:)/, de biztos, hogy ez lesz az:
Mesélő városok, Róma című epizód. A tv-film simán beszerezhetetlen kategória, viszont az eredeti novellát tartalamzó kötet fellelhető és már be is rendeltem.
Kb 25-30 évvel ezelőtt láttam egyetlen egyszer tv-ben a szóban forgó filmet. Műfaját tekintve biztos, hogy szatíra volt. A tartalmából arra emlékszem, hogy egy kórházban játszódott, ahol betegségük súlyosságától függően különböző szinteken ápolták a betegeket. Azt hiszem, 10 emeletes volt a kórház épülete és az első szinten voltak a legenyhébb tünetekkel betegek, a tizediken pedig a legsúlyosabbak.
A film elején bekerült egy férfi beteg valami rutinvizsgálatra az első emeletre. Aztán a történet folyamán ez a férfi különböző pitiáner okok miatt egyre feljebb került az épületben és ezáltal betegsége is egyre súlyosabbá vált. Ilyen mondvacsinált okokra kell gondolni, hogy pl: nincs a kórteremben elég ágy, valakivel helyet kell cserélni, csak egy szinttel feljebb tudják elvégezni a vizsgálatot, stb...
A lényeg, hogy a kezdetben makk egészséges férfi egyre betegebb lett, ahogy szintenként feljebb pakolták és a történet végén meg is halt. Ilyen tragikomédia jellegű hangulata volt az egésznek. Annyi még, hogy talán csehszlovák filmről lehet szó.