„Azt mondd meg nékünk, hol lesz majd lakóhelyünk,
maradunk itt, vagy egyszer majd tovább megyünk….?”
Cseh Tamás továbbment…
Elsősorban dalnokként, előadóművészként vált ismertté, de a kornak, a 70-es éveknek megfelelően, és a társművészetek egymásra hatásának következményeként, nemcsak a színpadon, hanem a filmvásznon is hamar feltűnik. Sajátos és jellemező, eme intellektuálisan lázadó művész belépése a magyar filmtörténetbe. Jancsó Miklós hívását először gyanakodva és elutasítóan fogadta – „30 felett mindenki gyanús” – de személyes találkozásukkor megérezte a közös „szellemet”, így a Mester több alkotásában is felbukkan gitáros alakja, és a filmek hangulatához egyértelműen hozzátéve válik a filmek igricévé.
(Még kér a nép 1971, Szerelmem, Elektra 1974, Szörnyek évadja 1986, Kék Duna keringő 1991)
Kisebb prózai szerepeket is vállal: Kardos Ferenc: Ékezet 1977, Grunwalsky Ferenc: Eszmélés 1984, Gothár Péter: Idő van 1985, András Ferenc: Vadon 1988, Káldor Elemér: Blue Boksz 1992, Tímár Péter: Csinibaba 1997c. filmekben, de Bereményi Géza szerzőtársa és barátja filmjében is: A turné 1993, sőt egyenesen főszerepet kap Fábry Péter: Nyom nélkül című 1981-ben készült krimijében, melyben Pétert, a zseniális bűnözőt játssza, és oldja meg a szerepet kiválóan.
A televízióban is állandó vendég volt a 70-es években az ifjúságnak szóló Cimbora c. irodalmi sorozatban, de láthattuk a Századunk c. történelmi sorozat műsorvezetőjeként is.
Előadó estjei legendássá váltak, akik ott lehettek akár a korai időkben a Káli-medencében, a Kex-hajón, a Fő utcában, klubokban, későbben Kapolcson, A Katona József színházban, a Bárkában, azoknak felejthetetlen élmény marad a csöndbe feszülő dalok izzása.
Halálával egy valóban utánozhatatlan, örök szellemi emigráns, egyedi hangulatteremtő művész és egyéniség távozik az amúgy is egyre szürkébb és szerényebb művészpalettáról.
Végezetül egy élménybeszámoló a már korábban elhunyt barátja és alkotótársa, Csengey Dénes tollából:
„A gitár alig-alig szól, éppen csak úgy, mintha halk, szapora eső verné a húrokat, a terem sötétje rebbenékeny, ideges testté feszül, amint megjárja ez a magát egyelőre távoli morajnak mutató zene. Semmi, még semmi. Csak az vált hallhatóvá, hogy jár, halad a néma léptű idő. Hogy az feszül meg a teremben, az szitál a sötétben moccanás nélkül figyelő hatszáz ember közé. Az idő.”
UI: ”Micsoda egy utóirat, hogy mindenki szétszaladt
Tintám egyre fogy, betűim dülöngélnek, Irén,
De a pontosság miatt közlöm, hogy szétszakadt
Az egynek tűnt egész, s most minden résznek hátra arc
Itt hagyjuk egymást Irén, Mitőlünk búcsúzom én.
Ha voltunk együtt valaha
Akkor ez az együtt utóirata.”