A filmkritikámat kiegészítendő:
Az első elutasító szavak, az első elhúzódó kéz elemi erővel üti át az ember mellkasát film közben. Nem olyan, mint amikor egy tőrt döfnek a mellkasodba, inkább olyan, mint amikor egy Ytong falazóelemet vágnak neki, gyakorlatilag porrá zúzva mindent ami ott van.
A másik fontos dolog pedig Summer új fiúja. Fantasztikus az ábrázolása (illetve a hiánya). Egész egyszerűen Tom boldogságának a szempontjából úgy ahogy van, jelentéktelen. Nem azért lett vége neki és Summer-nek mert jött az új, hanem mert elmúlt és nincs többé ami addig volt. Mindegy, hogy kivel, hol és mikor van most, az egyáltalán nem oka a múltnak. Ez egy nagyon jó "útravaló" mindenkinek aki előtt még ott áll a szerelem varázslatos és kínokkal teli hosszú-hosszú útja.
(Legvégén megjegyzendő, hogy fantasztikus az is, hogy az egész film alatt azt érezzük, hogy ezek semmit nem tanultak, Summer megmarad a csökönyös érzelemmentes, realista nő, Tom pedig a szerelemüldöző bolond (kicsit mondjuk szarkasztikusabb a nőkkel, legalábbis Summer-el), ennek ellenére a padon ülve a végén, ahogy egymásnak elmondják, hogy mennyire úgy éreznek ahogy a másik, az ember lelke valahogy megnyugszik. Felnőttek, komoly érzésekkel végre, komoly megpróbáltatásokkal, amit az élet tett eléjük és mind mind megküzdöttek vele, most már irány a nagybetűs ÉLET!)
Nem akartam már megint buzis lenni a faszba...;)