Egy másik fórumban már írtam ebben a témában, idemásolom:
Tegnap volt szerencsém egy egynapos teszt alkalmából alaposabban szemügyre venni a Tesco-ban mostanság kapható CyberHome nevű jószágot. Mivel nekem van egy SM (Supervision 1100 - Metroból) lejátszóm, a kettőt össze is hasonlítottam. Az összehasonlítás azért hasznos talán, mert a két lejátszó nagyjából egy árban van, 40-45e HUF.
Mindkét lejátszó nagyon magasra tette a mércét az ígéreteivel, hiszem DVD, CD, VCD, SVCD, mp3 lejátszást is ígér, ráadásul bármely médiumról. A CyberHome még az SM-en is túltesz ebben, jópár pluszt ígér papíron:
- tartalmaz beépített DD dekódert,
- ismeri a mini DVD formátumot,
- jelátssza a 2500kbit/s-nál nagyobb bitrate-ű SVCD-t.
- Az mp3 file neveket 28 betű hosszan képes kijelezni.
Nézzük mi teljesült az ígéretekből a valóságban.
A CyberHome player kicsit nagyobb, és - szerintem - pofásabb, mint az SM, a kijelzője is 'dizájnosabb', az SM elég puritán mind megjelenésében, mind a kijelző tudásában.
Bekapcsolás és beállítás után az első DVD behelyezésekor feltűnő, hogy a CyberHome lejátszó 'PC'-s típus, azaz a beépített olvasója tulajdonképpen egy szabvány ATAPI DVD drive. Ennek megfelelően az ajtó mozgása hangos, és a lemez behúzása után jönnek a jól ismert hangok (felpörgés, pozícionálás hangjai). A felismerési idő is meglehetősen hosszú. Ez még nem is lenne akkora baj, a probléma ott kezdődik, hogy a zaj nem szűnik meg a lejátszás elindulása után sem... CD lejátszásakor halk az alapzaj, de a hang itt sem szűnik meg teljesen (ilyenkor azért elviselhető), viszont DVD lejátszásnál nagyon hangos, mérsékeltebb hangerejű filmnézésnél határozottan átszűrődik a sivító hang.
Ezzel szemben az SM 'asztali' kivitelű lejátszó, azaz a tálca halkan nyílik, meghajtó lejátszáskor abszolút hangtalan, a felismerési idő is jóval rövidebb.
A DVD lejátszás minőségét tesztelve a hangot mindkét esetben optikai kivezetéssel vittem az erősítőre, a képet pedig próbáltam composite, s-video és RGB kimeneten is. Ilyen felállásban a hang minőségében nem vettem észre különbséget, mindkettő tisztán, és szépen szólt, de ez inkább - a digitális jelátadásnak köszönhetően - az erősítőmet dícséri:-) A CyberHome lejátszónál annyit vettem észre, hogy az animált és ciklikusan ismétlődő menük esetén (pl. Gladiator, Matrix) a váltáskor kicsit 'megakad' a kép és a hang is.
A képminőség composite kimenetnél tiszta, szép, de egyik lejátszónál sem tökéletes. Főleg a fekete és fehér színek nem az igaziak. Ettől függetlenül megfelel egy átlagos készülék composite kimeneten adott minőségének.
Az s-video kimenet már sokkal jobb, bár a CH még itt sem ad teljesen fekete feketét (a fekete sáv enyhén szürkés, olyan, mintha a fényerő túl magasra lenne állítva). Az SM képe viszont nagyon jó, mind a színek, mint a kontrasztosság remek.
Az RGB kimenet a CH esetében sajnos gyakorlatilag használhatatlan. A kép ilyenkor 'elugrik' balra egy-két cm-t, és teljesen homályossá válik. Az SM lejátszó RGB-ben viszont még jobb, főleg a kontrasztosság javul tovább látványosan. Egy hibát vettem csak észre, mégpedig azt, hogy RGB módú lejátszás közben ha visszaváltok valamelyik TV csatornára, akkor annak a színei elfakulnak, elromlanak. De ez lehet, hogy a TV-m hibája.
A filmek lejátszása mindkét lejátszónál folyamatos, nincs 'akadozás'. A Cyber-ben beállítható a default nyelv és felirat magyarra, ami jó, de ezzel együtt van egy bugja is: ha van magyar felirat a filmen és a default felirat be van állítva magyarra, akkor minden chapterváltásnál visszaugrik a magyar felirat akkor, ha menet közben változtattunk feliratot, vagy levettük azt. Nem jelentkezik a bug akkor, ha 'kimegyünk' a DVD menüjébe, és ott váltunk feliratot (akkor az megmarad olyannak, amilyennek beállítottuk).
Az SM-ben ezzel szemben nem állítható be sem magyar nyelv, sem magyar felirat (igy bug sincs:-)), a világnyelvekből választhatunk magunknak egy nekünk tetszőt.
Az (S)VCD lejátszást tesztelve mindkét lejátszó korrektül lejátszotta mindkét meglevő VCD és SVCD filmemet, az SVCD filmnél a feliratokat is korrektül kezelte (a feliratok fel/le tehetőek, nem beégetettek voltak). Mindkét lejátszó jól kezelte a menüket, akár animált, akár állóképesek voltak. Az SM képes 4 hang és 4 feliratsávot kezelni egy filmen belül, a CyberHome-nál ezt 2 sávig tudtam tesztelni, addig ott is működött.
Az SM ezen kívül lejátssza a sima mpeg fileokat is, azaz a simán, mpeg fileként CD-re írt anyagokat is. A CyberHome-nál ezt nem tudtam tesztelni, mert nem fogadta el a lemezt (egy meglehetősen lehasznált Philips CD-RW-t).
A képminőséget tekintve az SM a győztes, a képe és a hangja is szebb volt, a CyberHome emellett néha kicsit akadozott egyes részeknél (csak kicsit, nem túlságosan zavaróan).
Az mp3 lejátszásban - más-más szempontból - mindkét lejátszó jeleskedik. Mindkettő gyakorlatilag bármilyen médiáról képes bármilyen mp3 lejátszására - jól.
A Cyber ezen felül képes 28 betű hosszban megjeleníteni a számok címeit, és minden szolgáltatást nyújt, ami csak elképzelhető. Lehet a számokban tekerni, lehet playlist-et létrehozni, ezeket mindenféle módon lejátszani (sorban, ismételve, random). A szolgáltatásokkal tehát nincs baj, a hangminőséggel viszont sajnos igen. Egyrészt a player hajlamos levágni a számok első 1-1.5 másodpercét, másrészt a lejátszás minősége is inkább csak közepes, vagy gyenge közepes.
Az SM ezzel szemben csak 8 betűs neveket ismer, és nincs random lejátszási lehetőség (én nem találtam még meg:-), viszont a számokat korrekten játssza le. Az SM legnagyobb erénye azonban a lejátszás minősége. Legyen az bármilyen bitrate, CBR vagy VBR, az SM kiváló minőségben adja vissza a zenét. Egy jó minőségű mp3 forrásból az átlagosnak nevezhető HI-FI rendszeremen (Yamaha erősítő, JAMO hangfalak) nem nagyon tudtam különbséget tenni a CD és az mp3 között, ami nagy plusz pont az SM-nek.
Ennyit tudtam kipróbálni. Nem teszteltem az analog és a coax kimeneteket, és nem teszteltem a Cyber DD dekóderét sem, így ebben nem tudok nyilatkozni.
Egyéb pozitívumok és negatívumok:
CyberHome:
+ Jó a távirányítója, kézre esik minden gomb, logikus az elrendezés, és a fontos gombok foszforeszálóak.
+ A lejátszó saját kijelzője informatív, sok információt tartalmaz, egyértelmű.
+ Van komponens kimenete kivetítőkhöz.
- Standby üzemmódban lefagy egy idő után. (Csak ki/be kapcs után működik, ez elég komoly bug).
- Az mp3 lejátszás nagyon halk a többi módhoz képest, emiatt sokat kell szöszölni a hangerőszabályzóval.
- Lassan reagál a parancsokra.
- Nagyon 'PC'-s feelingje van.
SM:
+ Minden papíron állított ígéretet maradéktalanul teljesít.
+ gyorsan reagál az utasításokra.
+ 'Asztali' feelingje van.
- Rossz a távirányítója. A gombok elrendezése nem az igazi, és nincsenek foszforeszálóan kiemelve a fontosabb gombok (kivéve egyet-kettőt).
- Nálam 'eluralja' a TV-t SCART-on csatlakoztatva, ami azt jelenti, hogy akkor is átkapcsolja, ha nincs a lejátszóban lemez. Csak kikapcsoláskor 'engedi' vissza a TV-t TV módba.
Végül még egy tapasztalat a CyberHome-ról, amit nem akartam a tesztbe beleírni, mert lehet, hogy ez nem általános hiba, csak én kaptam egy rossz példányt. A hibajelenség az, hogy bizonyos idő után a lejátszás egyszerűen _megfagy_. Ez 1-1.5-2 óra után történik, és előjön mind DVD mind mp3 lejátszáskor is. Ilyenkor csak a kikapcs és bekapcs segít. Sőt, ezután jó ideig egyáltalán nem fogad el semmilyen DVD-t! Csak tekeri, tekeri, és kiköpi őket. Hasonlóan, ilyenkor az mp3 lemezek java sem működik (itt volt olyan, amit megevett.). Egy-két óra pihentetés után működött minden újra, újabb 1-2 óráig. Úgy vettem észre, hogy a problémát a drive túlmelegedése okozza. A fagyáskor ugyanis nagyon meleg az egész doboz, alul középen pedig szinte süt. Nem tudom, hogy ez általános probléma-e, vagy egyedi. Mivel csak teszteltem, így nem raktam be a helyére, külön asztalon volt, így az biztosan nem lehetett a probléma, hogy túlságosan zárt légtér vette körül. Ha ez esetleg általános hiba, akkor az az egész lejátszó használhatóságát megkérdőjelezi, ezért felhívnám mindenkinek a figyelmét, hogy ha venne ilyent, akkor azonnal tesztelje jó sokáig (4-6 órát minimum), hogy kijöjjön ez a hiba. Azért van esély arra, hogy csak egyedi eset az enyém, mert a kollegám ilyen készüléket vett, és ő nem panaszkodott erre a hibára.
Összefoglalva:
Számomra az SM egyértelműen jobbnak tűnik. Szolgáltatásaiban némileg kevesebbet nyújt ugyan, ezek azonban nem komoly különbségek (kivéve a DD dekódert azok számára, akiknek nincs dekóderes erősítőjük). A kicsit kevesebb szolgáltatással szemben viszont minden formátumot tekintve jobb minőséget nyújt, igazi 'asztali' lejátszó kategória, míg a Cyber inkább PC-asztali hibrid.
Aki elsősorban DVD és CD lejátszót keres, annak mindenképpen ezt ajánlom. Aki viszont elsősorban mp3-at hallgat (és így fontos a hosszú filenév), de szeretne egy olyan mp3 lejátszót, ami ha kell DVD-t is le tud játszani, akkor annak elfogadható alternatíva lehet a Cyber - feltéve, ha az előbb említett hiba csak egyedi jelenség.