Útmutató a civilizációhoz (KÖNYV)

A piac(gazdaság) témáját lezáró(?) videóban többek között annak igazságosságáról és demokratikusságáról, emberi hatásairól, öngerjesztő tendenciáiról és megbízhatóságáról beszélgettünk.

http://www.youtube.com/watch?v=zvlke5stkow

Ukrán háború, nyugat a kelet (elsősorban Oroszország) ellen, mélyülő gazdasági válság, Magyarország lehetőségei, választás utáni állapotok - többek között ezekről és egyéb aktualitásokról beszélgettünk az Egyvilág YouTube csatornájának következő adásában.

http://www.youtube.com/watch?v=lbN2KdT7re0

A következő videóban a piac(gazdaság) előnyeiről, hátrányairól és korlátairól beszélgettünk:
http://www.youtube.com/watch?v=Mxd76q3cbwI

Az Egyvilág Youtube csatornájának újabb videójában a hazai választásokról és az ukrán helyzet aktualitásairól, kilátásairól és lehetséges következményeiről beszélgettünk:
http://www.youtube.com/watch?v=-xCdL8lqc98

Készítettünk egy kis elemzést az ukrajnai háborúról, illetve annak lehetséges (hazai és egyéb) vonatkozásairól.

1. rész: http://www.youtube.com/watch?v=O6cJDuzT0YY
2. rész: http://www.youtube.com/watch?v=85pRTgHdmdk

Habár egyikünk sem számít szakértőnek a témában, beszélgetőtársam jogász-közgazdász, távolról sem egy tanulatlan vagy tájékozatlan figura, és úgy gondolom, mindketten rendelkezünk egy bizonyos rálátással a világ történéseire. (Ja, én az vagyok, aki mindig háttal kezdi a mondatot, és nem képes abbahagyni a "tulajdonképpen" töltelékszó használatát.)

Egyébként rendszeres jelleggel készítünk videókat különböző velős témákban, mint például a hit vagy a piac. Akinek esetleg van kedve, az itt megtekintheti őket:
http://www.youtube.com/channel/UCRrZYRW7oqeKrY_lPQkrGNg/videos

Niwrok kerestetik!

Ha volna kedved és időd egy újabb, hasonló témában született könyv elolvasására és "megkritizálására", dobj egy mailt a denes_kurucz kukac yahoo pont com címre. A mű ugyan elég hosszúra sikeredett, de a korábbihoz képest szerintem könnyebb olvasni - hiába, itt már nem az volt az elsődleges szempont, hogy minél hosszabb körmondatokat írjak:) És ebben már jóval nagyobb hangsúlyt kaptak a lehetséges megoldások, sőt mondhatni valamiféle akcióterv is kirajzolódik. Talán még az is kiderül belőle, miért nem feltétlenül normális az, ami természetes...

Szóval, hogy itt folytassam tovább a magasröptű eszmecserét... A kommunizmus valóban nem egyenlő a globalizációval, de én nem is állítottam, hogy kommunista rendszerben kellene élnünk világszerte - legalábbis nem egészen.

Már csak azért sem, mert maga a kommunizmus - egyelőre legalábbis - nem más, mint csupán elméleti lehetőség, amit valójában sehol sem valósítottak meg a gyakorlatban. Nem is csoda, hiszen az, hogy minden közös legyen, az összes javakat és anyagiakat beleértve, legfeljebb egy olyan társadalomban működhetne, ahol az egyének úgymond teljességgel elengedték a materiális dolgokat és szempontokat, és lényegében már csak a lelki-szellemi síkra koncentrálnak, míg az anyagiaknak csak a puszta létfenntartásban volna szerepük. Ahhoz viszont, hogy egy értelmes faj tagjait már tényleg nem a személyes anyagi boldogulás, illetve felhalmozás motiválja, egy olyan magas szintre kell eljutniuk, amit mi egyelőre nem is nagyon tudunk elképzelni, és akár olyan, drasztikus életmódbeli-fiziológiai változásokat feltételez, mint mondjuk a telepátia megléte. (Hiszen ha az egyének látják egymás gondolatait, akkor amúgy is kvázi minden közös, nem igaz?)

Ennek hiányában viszont nyilván léteznie kell a közös tulajdon mellett valamiféle magántulajdonnak is, amit mindenki sajátjának tekint, másoknak pedig tiszteletben kell azt tartania mint a magánszféra szerves részét. A nagy kérdés csak az, hogy optimális esetben mekkora kell legyen az egyik és a másik aránya, illetve hol húzódik a határ a kettő között. Azt ugyebár tudjuk, hogy a mostani (nyugati) világrend abszolút magántulajdon-orientált, és kvázi a természetben működő, evolúción alapuló versengést kívánja emulálni, melynek törvényei értelmében szinte mindig csak az erősebb marad fenn, a gyenge pedig elbukik, ami hosszú távon garantálja a fennmaradást és a fejlődést, illetve egy bizonyos minőség és hatékonyság biztosítását.

A nagy kérdés csak az, hogy egy ilyen rendszer, ami a természetben nyilván "természetes" és kiválóan megállja a helyét, az mennyire összeegyeztethető magával a civilizációval, illetve a civilizáltság fogalmával, másrészt pedig a hosszútávú fenntarthatósággal, melynek két, a civilizáció szempontjából sorsdöntő területe a környezeti és a szociális fenntarthatóság, miközben a globális gazdálkodásnak mindkettőhöz alapvető köze van.

Egyelőre ennyit a témáról, aztán, ha esetleg van rá igény, a továbbiakat majd még meglátjuk:)

Egyáltalán nem baj, hogy "rám zúdítottad" a kérdéseidet, sőt örülök, hogy ennyire figyelmesen végigolvastad a könyvet. A fő cél amúgy is az elgondolkodtatás volt, még ha nem is te volnál az elsőszámú célcsoport:)

A kritika jogos, tisztában vagyok vele, hogy akadnak olyan fejtegetések, melyek kissé megalapozatlannak tűnnek, meglehetősen ködösre vagy egyoldalúra sikeredtek, netán a korábban leírtaknak homlokegyenest ellentmondani látszanak. Megpróbálok kielégítő válaszokat nyújtani minden kérdésre, illetve felvetésre, hátha így világosabb lesz az összkép - még ha így az én hozzászólásom sem lesz épp rövidnek mondható:)

- Rövid vs. hosszú távú érdekek
Valóban akad olyan fejezet, illetve több olyan rész, ahol egyértelműen a hosszú távú, közös érdekek fontosságát igyekszem felvázolni a rövid távú, illetve egyéni érdekekkel szemben. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az utóbbiaknak nincs létjogosultsága, csupán az volna a cél, hogy azok ne kerüljenek túlsúlyba a hosszabb távú érdekekkel szemben. Lehetséges, hogy túlságosan is ezeket próbálom sulykolni, de azért közben azért azt is leírom, hogy helyzettől függően nyilván a pillanatnyi érdekek, szempontok, élvezetek is előtérbe kerülhetnek, hiszen azok nélkül nem is válna lehetővé az egyén számára, hogy teljes, tartalmas és élményekkel teli életet éljen. Máshol pedig arról is szó esik, hogy bár általában a közösség érdekei kell hogy élvezzék az első számú prioritást, az egyén számára biztosítani kell a kellő szabadságot a kiteljesedéshez, illetve ahhoz, hogy ne érezze megfojtva, kibontakozásra képtelen állapotba kényszerítve magát. Ha ezek a szempontok mégis háttérbe szorultak írás közben, az leginkább egyfajta túlkompenzálásnak köszönhető a részemről, vagyis annak, hogy olyannyira túlsúlyban lévőnek éreztem a pillanatnyi, a rövid távú, illetve egyéni érdekek kifejeződését napjainkban, hogy emiatt kissé túlzásba vittem azok szapulását, visszaszorításának hangsúlyozását. A cél viszont valóban az volna, hogy az egyéni érdekek közelebb kerüljenek a közösségi érdekekhez, mintegy megtalálva a kettő között a megfelelő összhangot, illetve a sokat emlegetett "arany középutat", bármelyik oldal meghatározó dominanciája nélkül.

- Geotermikus és egyéb energiák
Természetesen a geotermikus energia sem kimeríthetetlen, mint ahogy valószínűleg egyetlen energiaforrás sem az, így például a nap mint csillag végtelennek tűnő energiája sem. (Hiszen előbb-utóbb ugyebár az is felemészti az "üzemanyagát", még ha ez több milliárd év múlva következik is be.) De szerintem hosszabb távon a geotermikus energiát lehetne a leginkább úgy felhasználni, hogy azzal a lehető legkevesebbet ártsunk a környezetünknek, illetve a földi rendszerek egyensúlyának. Ezért nyilván nem az lenne a megoldás, hogy ész nélkül számtalan lyukat fúrunk a földbe, hanem megfelelő - minden bizonnyal igen drága, de összefogás révén megvalósítható - technológiákkal nyernénk ki az energiát, miközben fokozottan odafigyelünk tevékenységünk hatására, a földkéreg termikus egyensúlyának megőrzésére. A tudomány ma már egyre többre képes (és ez évről évre még inkább igaz lesz), csupán megfelelő módszerekre és eszközökre van szükség - na meg az erőforrásaink egyesítésére, a pillanatnyi gazdasági érdekek gyakran káros dominanciájával szemben:)

- A szimbiózisról
A szimbiózis klasszikus értelemben szerintem éppen a tudatosságtól mentes, ösztönös felismerésen alapuló együttműködést, illetve együttélést jelenti, mely kölcsönös előnyökkel jár mindkét fél számára. Ne feledjük, hogy a bennünk élő, hasznos baktériumok és egyéb mikroorganizmusok nélkül olyan komplex és bonyolult organizmusok, mint mi valójában nem is létezhetnének, pedig nyilván ez a fajta együttműködés sem tudatosan zajlik, bármelyik fél részéről is nézzük a dolgot:) Meglátásom szerint tehát a természetben nagyon is fontos szerepet tölt be a kölcsönösen hasznos egymás mellett élés, ami ugyan nem mindig nyilvánvaló, de egyensúlyt fenntartó hatásai lépten-nyomon tetten érhetők. Ám még ha nem is mindig élnek egymással közvetlen szimbiózisban az egyes élőlények és csoportjaik, jellemzően nem pusztítják egymást mértéktelenül (tiszteletlenség a kivételnek, mint például a sáskák, de a természet részben még az ő pusztításukat is képes kikompenzálni), ami viszont faramuci módon az értelemmel és öntudattal rendelkező lények - lásd ember - sajátja. Éppen azért van szükség esetünkben "tudatos szimbiózisra" egymással és a környezetünkkel, mert a bennünk "kódolt" (ön)pusztításra fokozottan alkalmas eszközökkel, tudással rendelkezünk. Ennek általános felismerése pedig már jó alapot képezhet ahhoz, hogy a rövid távú érdekekből hosszú távú érdekeket lehessen "gyártani".

- Énközpontúság és természetes szelekció
Az rendben van, hogy az élőlények ösztönösen önmagukat és közvetlen "falkatársaikat" részesítik előnyben, miközben mindenki mást ignorálnak , elutasítanak, vagy adott esetben megtámadnak, mivel ez valóban része a természetes védekezési mechanizmusnak. Én azonban nem hiszem, hogy egy értelmes fajnál ez kell legyen a meghatározó - sőt, szerintem éppen hogy az a természetes, mondhatni az evolúció szerves része, ha az ilyen fajok (köztük az általunk ismert egyetlen példa, vagyis az ember) az egyedfejlődés során, illetve az intelligencia és a tudatosság fokozatos növekedésével egyre inkább levetkőzik a puszta genetika által behatárolt, gondolkodás- és viselkedésmódbeli kereteket. Ezek közé tartozik annak felismerése, hogy kvázi mindannyian ugyanabban a cipőben járunk itt a Földön, s mivel fajunk tevékenysége mindinkább globális mértékben fejti ki hatását, s hogy immár a régi időkhöz képest jóval drasztikusabban befolyásoljuk egymás, illetve más teremtmények életét, többé már nem elég, ha csupán önmagunkkal és szűken vett érdekszféránkkal foglalkozunk. Persze itt meg lehetne említeni az empátiát, a szolidaritást és hasonló, önzetlenséget sugalló fogalmakat, int ahogy azt is, hogy a kölcsönösség elve alapján ne tegyünk olyat mással, amit saját magunknak sem kívánnánk - de ha pusztán az érdekek szintjén maradunk, környezetünk teljes tudatában egyértelmű, hogy nem engedhetjük meg magunknak a nagyfokú önzőséget. Hogy ez a természet(ünk) ellenére volna? Részben talán, ugyanakkor az emberi természetnek a soktízezer éves fejlődést követően immár egyéb tulajdonságok, jellemvonások is részét képezik - csakúgy, mint az álltavilágban, ahogy erre emlékezetem szerint utaltam is valahol a könyvben. Hogy a nagylelkűség és az önzetlenség idővel beépülhet-e egy élőlény génjeibe, azt ugyan nem tudom, de azt igen, hogy a kultúra és az általános tudatosság fejlődésével azok elméletileg ugyanolyan megszokottá válhatnak, mint a falkába tömörülés vagy a klikkesedés.

- Hagyományok vs. civilizációs egység
Való igaz, talán ez a terület a legkényesebb és legellentmondásosabb az összes közül a világ társadalmainak egysége, "közös nevezőre jutása" tekintetében. Hagyományokra természetesen mindenhol szükség van, hisz részben ez tesz azzá bennünket, akik vagyunk, összekovácsolva az embereket, miközben spirituális igényeink kielégítését is szolgálja. Hagyományok nélkül valószínűleg nem is léteznének közösségek, igazi közösségek nélkül pedig nem alakulhat ki egységes társadalom sem. Éppen az napjaink egyik legfőbb gondja, hogy a globalizáció előretörésével, a hagyományok és a kultúra elsorvadásával az emberek egyre inkább uniformizálódnak és elszigetelődnek egymástól, így az sem csoda, hogy annyira intenzíven működhet az ún. fogyasztói társadalom materiális szempontokat sulykoló gépezete. Azonban fontos, hogy a hagyományok és a közös civilizációs érdekek között is megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt, amiben a közös, egyetemes értékek felismerése, előtérbe helyezése és együttes ápolása segíthet bennünket, éljünk bármennyire is különböző kultúrákban. Éppen ezért fontos a globális szintű felvilágosítás, oktatás és nevelés, vagyis hogy minél többen birtokában legyenek egy modern, haladó szellemiségű tudásnak, illetve világszemléletnek, melynek segítségével képesek különbséget tenni haszontalan és hasznos tradíciók, káros dogmák és építő jellegű ideák között. Mindez nem azt jelenti, hogy csak és kizárólag a "kompatibilis részeket" kell megtartani - hiszen ez éppen hogy a kulturális sokszínűség eltűnését segítené elő -, hanem csupán azokat az elemeket kellene átértékelni és elhagyni, illetve megreformálni, melyek egyértelműen ellenségeskedést, hátrányt, embertelenséget stb. szülnek. Persze a toleranciára való nevelés továbbra is elengedhetetlen a természetszerűleg megállíthatatlan globalizáció által okozott konfliktusok kezeléséhez...

- Önmegvalósítás
Ezek szerint nem sikerült elég világosan kifejtenem, hogy az önmegvalósítás véleményem szerint szerves része kell legyen a kollektivitásnak, bármennyire is ellentmondani látszik egymásnak e két fogalom. Az önmegvalósítás, bár természet adta tehetségünk, képességeink, érdeklődésünk maximális kibontakoztatását és kamatoztatását, a személyiségünknek leginkább megfelelő tevékenység magasfokú végzését foglalja magában, nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál, amit akar vagy amihez csak kedve van, a közösség érdekeire való tekintet nélkül. A lényeg, hogy itt is meg kell találni azt az optimális állapotot, ahol az egyén úgy érzi, valóra válthatja vágyait és teljes életet élhet, miközben hasznos és építő tagja a társadalomnak - ami nyilván akkor valósítható meg a leginkább, ha a személyiségének, beállítottságának és érdeklődésének legjobban megfelelő tevékenységet végez, teszem azt az anyagi szempontok örökös és kizárólagos meghatározó szerepével szemben. Ez szerintem egyrészt azért reális elképzelés, mert az emberek egyéni adottságaik alapján nagyon különbözőek, miáltal majdhogynem minden szakterület lefedhető. Másrészt persze akadnak olyan tevékenységek, mint pl. az említett csatornapucolás, monoton vagy veszélyes munkafeladatok stb, amely területeken  viszont ma már egyre könnyebbé és általánosabbá válik az automatizálás a technika fejlődésével. (És a szükséges technológiák még inkább alkalmazásra kerülhetnek, ha nem csupán a pénzügyi mutatók és a kiélezett piaci helyzet miatti örökös költségminimalizálás határozza meg az innovációt és a beruházásokat. Egyébként elég csak arra gondolni, hogy manapság mennyien állástalanok és nem végeznek hasznos munkát, miközben a munkában álló kisebbség gyakran nyolc órát vagy még annál is többet robotol. Ha ehelyett elterjedne a normális munkamegosztás, és jóval többen végeznék ugyanazt a mennyiségű munkát, akkor egy személyre értelemszerűen jóval kevesebb jutna. Ha pedig személyenként csupán hat vagy akár négy óra jutna a "közösségi munkavégzésre", akkor az egyén is jóval több idővel rendelkezne egyéb tevékenységek, hobbik stb. űzésére, mint most, nem igaz? Az egyéni képességek és készségek korai felismerése pedig csak úgy lehetséges, hogy minden gyerekre elég időt is figyelmet szánva, célirányosan neveljük, teszteljük és képezzük őket - ami persze abban az esetben volna megvalósítható, ha az oktatás kellő erőforrással és megbecsültséggel rendelkezne, a szülők pedig aktívan együttműködnének a pedagógusokkal. Felnőttkorban már valamivel körülményesebb az egyéni adottságok felismerése és fejlesztése, de kellő támogatással ez sem lehetetlen - mármint egy olyan rendszerben, ahol az embert nem veszik semmibe a munkahelyén, nem küldözgetik egyik munkaközvetítőtől a másikhoz, és nem csupán egy statisztikai adat a foglalkoztatottsági listákon.

- Globális logisztika
A munkamegosztással kapcsolatos felvetésre az előző bekezdésben próbáltam választ adni, most lássuk a globális kontroll problémáját. Való igaz, hogy ennek megvalósulását alapvetően akadályozza az általad említett "erkölcsi fogyatékosok" jelentős száma, illetve a jelenség általános és domináns, a politikát, gazdálkodást stb. is meghatározó jellege. Itt megint csak azt tudom mondani, amit oly sokszor megfogalmaztam már a könyvben is: ennek csak a (kollektív) tudatosság növekedése és általánosan magas szintűvé válása lehet az ellenszere. Ehhez természetesen célirányos felvilágosításra, oktatásra és nevelésre van szükség, ami egy viszonylag lassú folyamat (amit viszont a rossz helyett jóra is használható kommunikációs és  információs csatornák, médiumok és az internet is jelentősen felgyorsíthat). Ha már elegendő ember, illetve az általuk alkotott csoportok, közösségek gondolkodására jellemző az egyetemes értékek, illetve a közös, globális érdekek fontosságának felismerése, reális esély kínálkozik rá, hogy általuk megvalósítható legyen az aktuális kisebbség helyett a mindenkori többség érdekeit szolgáló kontroll. Néhány deviáns természetesen mindig akad, akik megpróbálják egyéni érdekeiket előtérbe helyezni, ezeket azonban a jelentős számú, "kulturálisan kreatív", a kontrollban való részvétel sarkalatosságát realizáló "tudatos demokrata" összehangolt módon képes lehetne ellensúlyozni. Azt persze mondanom sem kell, hogy ettől még messze vagyunk, hiszen ehhez a jelenleg általánosnak mondható szemléletmódhoz képest jóval fejlettebb és felelősségteljesebb gondolkodásmódra, vagyis nagyobb tudatosságra volna szükség. A kisebb közösségekkel egyrészt az a problémám, hogy külön-külön aligha tudják megoldani a világ egyre égetőbb problémáit, másrészt ahogy le is írom a könyvben, a globalizáció szerintem egy természetes és megállíthatatlan folyamat, aminek nem lehet csak úgy gátat szabni, mondván mi most csak kisebb közösségekben fogunk élni, gazdálkodni, hagyományt őrizni és a többi. Úgy gondolom, a realitást figyelembe véve éppen ez egy olyan elvárás, ami nem igazán valószerű, és nem jelent választ, illetve megoldást korunk súlyos problémáira - bármennyire is igaz, hogy a kisebb közösségekben tanultak alapján talán a nagyobb rendszerek is sikeresebben működtethetők lennének a későbbiekben. Félreértés ne essék: attól, hogy mondjuk továbbra is létezik tömegtermelés, még meg kell valósulnia a fogyasztáskontrollnak és a pazarlás visszafogásának, ezt azonban hatékony általános ismeretterjesztéssel és felvilágosítással - ha úgy tetszik, "globális neveléssel", iránymutatással - tartom megvalósíthatónak. (Ehhez persze nyilván szükséges biztosítani a megfelelő keretrendszert, illetve motivációt az emberek számára, amire a jelenlegi liberális piacgazdaságokban vajmi kevés az esély.)

- A világegyetem kizsákmányolása, "humán expanzió"
"...fejlődés és kellő együttműködés nélkül pedig arra sincs igazán reális esélye [az emberiségnek], hogy technikailag és társadalmilag is olyan szintre emelkedjen, ami lehetővé teszi szülőbolygója elhagyását, és más égitestek erőforrásainak kizsákmányolását." Elismerem, ez egy nagyon szerencsétlenül sikerült mondat részemről, ami így kiragadva a szövegből abszolút ellentmondani látszik mindennek, amiről egyébként szólni akar a könyv. Azt hiszem, lényegében éppen azt akartam mondani vele, hogy ha egyáltalán meg sem valósul a együttműködés az emberek és társadalmaik között, akkor eleve esélyünk sincs arra, hogy eljussunk más bolygókra, és kiaknázzuk azok erőforrásait - akár a jelenlegi szellemben, mindent felhasználva, felélve és "hulladékká alakítva", akár a lehető legkörnyezetkímélőbb módon is értjük ehelyütt a kiaknázás fogalmát. Természetesen nem lehet cél, hogy más bolygókat is egyoldalúan kizsákmányoljunk és tönkretegyünk, saját pusztulásunkat is csupán elodázva ezzel - ezért is kár volt valószínűleg leírni, illetve ebben a formában bennhagyni ezt a mondatot (amibe érdekes módon az egyébként viszonylag alapos kiadói cenzúra sem kötött bele.) Most már persze mindegy, ha esetleg lesz valamikor javított kiadás, abban már biztosan nem fog ilyen formában szerepelni:) A lényeg, amit egyébként szerintem világosan ki is fejtek, hogy a mindent felélő, maguk után sivárságot és pusztulást hagyó élőlények (vagy legalábbis értelmes lények) számára hosszú távon nem terem sok babér, mert valószínűleg addig sem jutnak el, hogy a saját naprendszerüket meghódítsák, lévén ahhoz éppen hogy önzéstől mentes összefogásra és rendkívül fejlett építő, nem pedig romboló munkára van szükség.

Szumma szummárum a véleményünk gyökeresen különbözik abban, hogy a "természetesség" fogalma szerintem változik az idő előrehaladtával és a körülmények megváltozásával, amit esetünkben például egy értelmes faj megjelenése, majd meghatározó tényezővé válása jelent - egy olyan fajé, mely számára egykor ugyan természetes volt, hogy az állatokhoz hasonlóan csupán kihasználta környezetét és akár saját fajtársait is semmibe véve küzdött a túlélésért, szellemi és közösségi fejlődése révén azonban immár képes ősi ösztönei kontrollálására, valamint az új körülményekhez való intelligens adaptációra. Az emberi természet tehát egy dolog, de legalább olyan fontos, hogy az egyének hogyan befolyásolják, kondicionálják egymást (akár tömegszinten), ami viszont tudatosan nagyon is befolyásolható. Ennek tükrében az, ha mindent a természetre fogunk, meglehetősen olcsó kifogásnak tűnik számomra...

Remélem nagyjából sikerült válaszolnom a felmerült kérdésekre - bár így a szöveg végére érve valahogy inkább az az érzésem, hogy minden egyes válasz csupán még több kérdést szül. Ha így van, majd felteszed őket, ha lesz időd és kedved, én pedig majd válaszolok, ha ráérek:)

Amúgy is vissza akartam még térni a könyvre, de most legalább aktualitása is van:). Még ha csak ketten beszélhetünk el rajta, szerintem akkor is megéri előtérben tartani a témát.

Amit most leírtál, azt hasonlóan gondolom, még ha a terjengősség "bűnébe" esve ez talán nem is volt ennyire tiszta az adatlapi írásomban. Az azonosított elemek fontosak, az összekapcsolás néha új volt még nekem is (legfeljebb nem szimpatikus...), és csak remélni tudom, hogy azokhoz is eljut, akik nem erről folytatnak eszmecserét a kocsmapult mellett is.

Legtöbbször együtt tudtam veled gondolkodni, kb. a könyv egyharmadáig teljesen, de többségében utána is, főleg amit a viselkedésformák szükséges újragondolásáról -amit már beszéltünk is, vagyis hogy "természetes" és "normális" (mint a többségi civilizált társadalom által megkívánt) hogyan fér meg egymás mellett- vagy a közöny kártékonyságáról írtál... néha viszont jött a "Baszki, ez most így hogy?!". A felétől gyakorlatilag már minden ötödik oldal után lett volna kérdésem, a korábbi beszélgetésünk miatt azonban úgy döntöttem, hogy nem aprózom ezt el, hanem majd egyszerre "rád zúdítom", nehogy az legyen a válasz mindenre, hogy "olvasd tovább, és majd megtudod":). Jobb híján elkezdtem egy papírzsebkendőt cafatokra tépni (az volt kéznél:)), és bejelölgetni, hol maradtak kérdéseim. A végére egy tízes csomag papírzsepi ment rá/bele:). Ezekből szemezgetnék most, címszavakban, csak laza logikai sort követve:

   - Van egy rész, ahol az egyének, a szűkebb közösségek és teljes civilizációk érdekeiből szemezgetsz, beosztva azokat rövid- ill. hosszútávúakra. Nem nehéz észrevenni, hogy a szervező elv a "rövidtávú érdek = rossz; hosszútávú cél = jó", de nincs mód ezek összefésülésére? Ilyen éles szétválasztás azt sugallja, hogy ezek között nincs átjárás, pedig éppen az lenne a cél, hogy a közösségi érdekek egyénivé váljanak, a hosszú távú érdekeket pedig rövid távú érdekek lépésein keresztül vezessenek. Azt ugyanis nem mindenki érzi sajátjának, hogy a "Unokáink jövőjét éljük fel!", ezt az emberek többsége laza ásítással veszi tudomásul, na de ha az van ott, hogy "Az unokád jövőjét éled fel!"...
   - Ide csak egy apró megjegyzés: bármennyire is úgy tűnik, szerintem még a geotermikus energia sem kimeríthetetlen, szerintem az is véges, hiszen a hő a mélyből felszivárog a felszínre, minél több a lyuk, annál gyorsabban. Persze a készletek sokkal nagyobbak belőle, mint bármi másból a napenergiát leszámítva, de ugyanúgy lehetnek negatív hatásai, mint a fosszilis energiáknak, például a földlemezek mozgásának lassulása, és emiatt mondjuk a tengeráramlatok vagy a mágneses mező megváltozása.
   - De visszatérve: Nem hiszem, és nem úgy látom, hogy a természetben általánosságban érvényes lenne a kölcsönösen hasznos egymás mellett élés, a szimbiózis. Persze, ott vannak a méhek, amik a beporzással a növényi, állati és emberi populáció jelentős részének túléléséről, táplálásáról gondoskodnak, de még ez is öntudatlan, afféle mellékhatás a méhek saját boldogulása érdekében. A méhek nem azért szállnak virágról virágra, hogy megtermékenyítsék azokat, hogy termést hozzanak, hanem hogy a virágporból nektárt készítve táplálják a saját felnövő lárváikat és fajtársaikat... és mintegy mellékesen megmentik a világot:). A kalauzhalak dettó: nem azért nem eszi meg a cápa, mert "megdumálták", hanem mert a cápák kitanulták, hogy ha ezeket a kis halakat felzabálják, akkor a tisztítatlanság következtében kialakuló fertőzések fájnak és belepusztulhatnak. Szimbiózisról szerintem inkább akkor beszélhetünk, ha az tudatos, például a gyümölcsültetvényes és a méhész között, akik felismerték tevékenységük egymást kiegészítő, segítő jellegét, és mert nem riválisai egymásnak, nem azonos erőforrásokat hasznosítanak. Például így lehet rövidtávú érdekek összhangjának felismeréséből hosszú távú érdekeket "gyártani".
   - Hasonlóképpen nem hiszem, hogy az énközpontúság elharapózása és/vagy a "fejlett kollektív tudatosság hiánya lenne az ok arra, hogy "minél távolabb esik valaki a közvetlen érdekszféránktól, annál kevésbé törődünk vele". Ennél ősibb genetikai "parancs" ugyanis nincs, a tudatosság csírájától kezdve, attól a ponttól, hogy egy lény az evolúció keretében eszközt kapott arra, hogy egy másik lényt elpusztítson (szelekció). Teljesen tiszta, hogy egy anyának a saját gyereke fontosabb, mint a másé, jó esetben az embernek a saját családja tudatos szinten fontosabb a más családjánál, és ez bővíthető olyan mesterséges (pl.: klubok, baráti társaságok) vagy a múlt ködébe vesző eredetű csoportképző elvekig, mint egy nemzet vagy egy vallás. A farkasok is, de tulajdonképpen az összes csoportban élő, együttműködő állat a saját falkatársait védi, a többit meg megtámadja, és minimum elkergeti. Ez nem csak xenofóbia, hanem természetes védekezési mechanizmus, így a saját génállomány fennmaradásának egyik feltétele. Nem egy könyv foglalkozik vele, hogy az élőlények nem mások, mint a génjeik, az élet magjának puszta hordozói, minél hatékonyabb terjedésének zálogai.
   - Ez persze konfliktusok forrása, és gátja a "kollektív összekapaszkodásnak", de a könyvben nem egyszerűen az ösztönök civilizációs józan kontrollálásáról van szó (bár erről is), hanem egyfajta "elitista világpolgárságról". Ez volt nekem a könyvben a második helyezett a WTF-díjra. Kicsit az Asimov-féle robotika-törvények ugrottak be, amikor azt olvastam, hogy "a különböző szokásokat, hagyományokat és kulturális jellegzetességeket azonban [...] muszáj mindaddig tiszteletben tartanunk és oltalmaznunk, amíg azok [...] nem ártalmasak egy-egy közösség vagy a társadalom egésze, valamint környezetünk egyensúlyának megőrzése szempontjából". Na de mi van azokkal a hagyományokkal, kulturális jellegzetességekkel, amik teszemazt történelmi ellenségeskedésből, nemzetiségi ellentétekből fakadnak, vagy eleve a puszta létezésük ellenmond egymásnak, ide értve mondjuk a monoteista vallásokat? Ezek ugyanis mind veszélyt jelentenek a társadalom egyensúlyának megőrzésére, olyannyira, hogy még az életben soha nem sikerült megtapasztalnia az emberiségnek a teljes társadalmi egyensúly pihentető állapotát. Ezekből viszont csak a kompatibilis részeket megtartva az egész hagyományőrzés értelme veszni látszik, hiszen pont azt a csoportképzést gyengíti, amiért a hagyomány létezik.
   - A másik oldalon viszont sokszor hangsúlyozod az önmegvalósítás fontosságát, de elképzelésem sincs, hogy ebben a rendszerben ez hogyan és mi célból lenne megvalósítható. Ha az ember elsődleges célja, hogy része legyen az egésznek, eleme az összehangolt közösségi termelésnek, akkor ebbe a hogy fér bele, hogy erőforrásokat (időt, energiát) fordítson festésre, írásra, zenére, és hasonló művészi finomságokra? 1 kecske és 1 káposzta esetén a szólásbeli kompromisszumos megoldás nem működik, vagy legalábbis nincs ötletem, hogyan és miért. Még az sem világos, hogy az egyéni képességek és készségek hogyan lennének felismerhetők és kiaknázhatók ebben a rendszerben, hiszen szélsőségesen nézve minden ember záloga az egyensúlytalanságnak, mely állandó "újratervezésre" kényszeríti a rendszert.
   - Ezekből már szinte logikusan következett, hogy a kívánatos a leírtak szerint az lenne, ha a globalizáció egyfajta felülről irányított logisztikai elosztóközpontként funkcionálna, teljes körűen kiegyenlítve a földrajzi különbségeket, az ásványkincsek és a természeti erőforrások "természetesen" egyenlőtlen eloszlását (megvalósítva a termelési és fogyasztási kontrollt, amiről már beszéltünk, és az általános munkamegosztást, amiről még nem). Az is egy érdekes kérdés lenne, hogy ilyen rendszerben megvalósítható-e a hatékonysághoz mindenképpen elengedhetetlen specializáció, és ha igen, a munkák nehézsége közti különbség nem okozna-e konfliktusokat (például ki takarítaná a szennyvíz-csatornákat?), azonban ami végképp sötét folt maradt, hogy kikből, mikből is állna az általad ehhez szükségesnek tartott "központi agy"? Ha emberekből (márpedig mi másból, ugye), akkor szerintem éppen elég tapasztalata van már az emberiségnek róla, hogy akár a legtisztább eszméket, ideákat is hogyan tudja bemocskolni egy pár -egy másik, hasonló témájú könyv kifejezésével élve- "erkölcsfogyatékos", és azt is láttuk már, hogy kisebb közösségek, országok irányítása is milyen nehézségekbe ütközik, és eddig minden szervezet növekedésében kényszerűen elérte azt a pontot, amikor széthullott (ahogy írtad is). Most mitől lenne másként? Hogy épülne fel ez az irdatlan apparátus? Sokkal inkább látom a jövő zálogát a kis közösségek feltámasztásában, megerősítésében, azok önellátóvá "nevelésében" (még ha így kevésbé hajlamosak is cselekedni a tőlük távol esők érdekében, de valahol ez lenne az az "építőkocka", amiből valami nagyobb felépülhet), hogy megismerjék és elfogadják például a szezonalitást, a választék időszakos vagy térbeli szűkülését, aminek a fenntartása csak pazarlóan lehetséges. Néha elgondolkodom rajta egy-egy boltban járva, hogy mikorra tudna az a sok termék elfogyni, ami pillanatnyilag le van gyártva, és nem napi szükségletet elégít ki, és annak mekkora része megy pocsékba... Már ezzel is lehetne annyit "spórolni", amiből könnyedén fordítható a... mire is? A válasz számomra sokkoló volt, negatív értelemben...
   - Amitől ugyanis narancs méretűre dülledtek a szemeim, az ez a mondat volt: "...fejlődés és kellő együttműködés nélkül pedig arra sincs igazán reális esélye [az emberiségnek], hogy technikailag és társadalmilag is olyan szintre emelkedjen, ami lehetővé teszi szülőbolygója elhagyását, és más égitestek erőforrásainak kizsákmányolását.". Ez?! Ez lenne a célja az egésznek? Fogjunk össze, dobjunk ki mindent, ami ezt gátolná, és egyesüljünk a közös cél, a világegyetem kizsákmányolása, kvázi "megfertőzése" érdekében? Mintha az emberiségnek nem kéne életmódot váltania, tanulnia a múlt hibáiból, szembesülni saját korlátaival, legalább a fizikaiakkal, hanem ez az egész "környezetvédelmesdi" igazából csak egy "fogyókúra", hogy mielőbb megpattanhassunk innen, hátrahagyva egy felzabált szemétdombot. Pontosabban de, egy szempontból mégis természetes lenne: az előbb írtam az élőlényekről, köztük az emberről, mint a gének "puszta" hordozóiról és terjesztőiről; na, hát ez ugyanannak az elméletnek a része, hiszen eszerint a "mag" (tetszés szerint a gének, az isteni szikra, a fekete trutyi a Prometheusból, stb.) "megalkotta" az embert, ami annyira hatékony a "mag" továbbterjedésében, hogy akár a Földet is képessé teheti elhagyni. Ha hagyjuk...


Most, hogy így visszaolvastam, úgy tűnhet, mintha az lett volna a célom, hogy elemenként szétágyúzzam a könyvben leírtakat, de ha úgy tetszik, lehet mondani, hogy a benne levő gondolatok újszerűsége váltja ki belőlem a természetes "ellenállást". Én inkább csak nem értem, hogyan lehetne eljutni egyáltalán ebbe az állapotba, ami biztosan civilizált lenne, de természetes semmiképpen, és szinte tényleg csak a gének földi bölcsőből való kiszabadulását szolgálja. Talán ez a vélemény a szándékoltnál egy kicsit sarkosabb lesz, de bármelyik "kényes" részét nézem is a könyvnek, tudomásom szerint például Madách is megírta már ezt a leosztást (Falanszter), és már neki is volt egy sejtése, hogy ez sem vezet sehova, az ő köre az "eszkimókkal" be is zárult...

A könyvből immár hosszabb részlet is olvasható egy néhány oldalas szemelvény formájában.

A pdf file közvetlenül letölthető innen:
http://www.aposztrof.hu/images/stories/downloads/utmutato_ajanlo.pdf

Niwrok kimerítő kritikájához pedig még annyit fűznék hozzá, hogy a könyv sok újdonságot valóban nem tartalmaz, vagyis olyan információkat, tényeket, megállapításokat, melyeknek egy viszonylag jól tájékozott ember manapság ne volna birtokában. A lényeg azonban éppen ezeknek az információknak az egymás mellé, illetve mögé rendezése, miáltal olyan összefüggésekre próbálok rámutatni, melyek talán nem egyértelműek a legtöbb olvasó számára, még ha hasonló gondolatok meg is fogalmazódtak már valahol elméje hátsó szegletében. A részleteiben bemutatott - a maga módján természetesen valamennyire mindig szubjektív - tényállás tükrében azután mindenkinek magának kell levonnia a civilizációnkra, illetve saját életére, szemléletmódjára vonatkozó következtetéseket, a könyv ehhez legfeljebb (határozott) támpontot nyújthat.

Na, befutott:)


Köszönöm a kritikát, ahhoz pedig gratulálok, hogy sikerült végigolvasni a könyvet:) Ahhoz képest, hogy talán ha 120 oldalasra terveztem, végül duplaannyi lett belőle...

Jópofa volt a párhuzam Misi Mókussal és Nolannal, még ha azok nem is ennyire "szájbarágósak" a témában. Útmutatónak szerintem annyiban nevezhető a könyv, hogy egy olyasfajta hozzáállásra próbál rávilágítani, mellyel véleményem szerint elkerülhetőek lennének az emberiség számára kedvezőtlen szcenáriók. Vagyis ilyen szempontból az általam helyesnek gondolt utat igyekszik felvázolni mind az egyén, mind az egyénekből álló társadalmak és civilizáció számára.

Hogy aztán ez mennyire természetes vagy sem, az valóban vita tárgyát képezheti, én mindenesetre ezt tartanám normálisnak egy, a bolygóját olyan mértékben befolyásoló faj számára, mint amilyen ma a homo sapiens. Ezt persze szükségszerűség vagy reális lehetőség helyett minden bizonnyal lehet egyszerű vágyálomnak is minősíteni, amellett, hogy nekem pedig fel kellene vennem az Utó István nevet (amiről ugye mindannyian tudjuk, hogy hogyan becézik:))

"...Misi mókustól... http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/12/08/17/Misi_mokus_kalandjai__Az_orokke_termo_fa.aspx

...Christopher Nolanig...":) KÜLSŐ LINK

Magyarázat előbb-utóbb az adatlapon.

Ez a topic pont erre való, úgyhogy szerintem nyugdtan folytathatjuk itt is:)
Egyébként meg ha átmennénk a chatbe, lehet eléggé furcsán néznének "ránk", hogy mi a fenéről dumálunk;)

Szerintem az önmegvalósítást nem kellene összekeverni az empátia, a szolidaritás és a kölcsönösség szükségességének tagadásával, a kettő ugyanis egyáltalán nem zárja ki egymást. Egyrészt a saját "önmegvalósításomat" nem helyezhetem mások "önmegvalósítása" elé, másrészt viszont a társadalom mint egyének közössége sem hagyhatja figyelmen kívül egyes tagjainak alapvető és jogos igényét az önmegvalósításra - sőt amennyire csak lehet, támogatnia kell(ene) abban.

Erre röviden nagyjából annyit tudnék válaszolni, hogy egy civilizáció, illetve egy civilizációt létrehozó értelmes faj esetében a fejlődés, sőt egy ponton valószínűleg a túlélés záloga és feltétele, hogy felülemelkedjünk önmagunkon, az állatvilágból hozott ösztöneinken, és a szolidaritás,a kölcsönösség valamint az együttműködés szükségességének tudata vezéreljen bennünket. Szerintem ez egyrészt hosszú távon el is várható egy civilizált fajtól és annak tagjaitól, másrészt lehetséges is volna a megvalósítása, általánossá válása, ha ez számítana etalonnak, s az emberek ezt adnák tovább egymás között, mint követendő példát, nem azokat az egoista, opportunista, konformista, meterialista, birtoklásorientlált és hasonló nézeteket, melyek manapság meghatározzák a közgondolkodást. Ehhez azonban a jelenleg uralkodó rendszerek tudatos átalakítására van szükség, mivel ezek alapvetően gátolják a tömegek "felvilágosodását".

Lehet, hogy a könyvből ez nem derül ki egyértelműen, de a népesség csökkentése humánus(abb) módon szerintem csak a kevesebb születéssel lenne megoldható. Az elmaradott és leginkább túlnépesedő országok, régiók esetében fontos volna a mihamarabbi felzárkóztatás mind életszínvonalban, mind családtervezésben. Na nem mintha a fejlett országokban minden rendben volna e téren... De lehet, hogy éppen az a megoldás, ha ezeken a helyeken kisebb marad a szaporulat, arról pedig, hogy ne öregedjen el végképp a társadalom, majd az egyébként megállíthatatlan globalizáció gondoskodik.

Ez persze további kulturális, gazdasági és egyéb feszültségeket szül, ami a jelenlegi liberális piacgazdasági (na tessék, már megint) rendszerben elkerülhetetlen. Ezért gondolom, hogy amíg ez nem kezd alapjaiban, de legalábbis fokozatosan megváltozni, valami másba átalakulni, addig a megoldástól is távol vagyunk. Ahhoz pedig, hogy a helyzet változzon, megint csak azt tudom mondani, hogy nagy tömegeknek kell sokkal tudatosabbá válniuk.

Szívesen beszélgetek még erről, de lehet, hogy a chatben szerencsésebb lenne, mivel ezek az én gondolataim, és nem szívesen venném el a helyet DNS-től. :)

Pont az a baj, hogy sokan ezt feladják, rosszul élik meg, rosszul gondolják, ami bizony nagy gondokat eredményezhet.

De legalább kettőből egyben egyezünk, én ezt pozitívan élem meg. :)

Hosszuk össze az ebben az írásodban és az előzőben levőket, és akkor már lesz is egy lehetséges válasz:

Ha a "legfőbb érték az ember, s minden embernek saját maga, saját élete, saját szervezete a legnagyobb kincse.", akkor minden ember fontosabbnak gondolja magát, mint bárki mást, más életét, más szervezetét. Ahhoz, hogy ebből ki lehessen törni, éppen ezt kéne feladni.

A "kisebbrendűség, irigység, gonoszság" hármasfogatban és annak hatásában egyetértek, ahogy abban is, hogy lehetne ezt pozitívan is megélni... legalább részleteiben... legalább időszakosan... mértékkel...

Röviden azt is mondhatnám, hogy "No comment". Így van, kár is ragozni, ezért kell együtt járnia a felelősségnek és a szabadságnak.

Jobban átgondolva azért megvannak azok a pontok, ahol a harmónia óhajtásán átüt a valóság.

Az emberi élet, de gyakorlatilag semmilyen életforma nem mentes az önzéstől, és ennek figyelmen kívül hagyására még az sem mentség, hogy az emberi környezettudatosság és cselekvési szabadság hasonló mértékű felelősséggel is kellene, hogy együtt járjon. Az önzés nem az ember sajátossága, hanem a természetben mindenhol így van. A hatékony önzés az egyed és ezen keresztül a faj túlélésének záloga. Soha egy fa sem gondolkodott el rajta, hogy akkor ő most nem nő tovább, mert akkor ezzel elveszi a tápanyagot és a fényt a cserjeszinten élő "testvéreitől", ahogy az oroszlánok sem gondolnak arra a szavannán, hogy "Na, akkor ezt az antilopot már nem ütöm le, hogy legyen holnap is mit ennem!". Arról nem is beszélve, hogy fajon belül is megvannak azok a szűkebb csoportok, amik az egyedek számára preferáltak, azért látunk a tévében a területükért harcot vívó vadállatokat, és nem fognak össze például a különböző oroszláncsaládok, hogy majd lenyomják a gepárdokat. Az önzés és a közöny mások és a saját túlélésünk érdekében is tulajdonképpen genetikailag, az ösztönök szintjén kódolva van. Lehet, hogy egy családon, egy törzsön, falun, egy nemzeten vagy országon belül élők összehangolták az igényeiket, tekintettel voltak egymásra, de ezen a közösségen kívül mindenki legfeljebb megtűrt, de inkább ellenség volt. Világnemzet-világcsalád; hol volt ilyen valaha is?

Az egy más kérdés, hogy az ember az ismeretei bővítésén keresztül eljutott arra pontra, hogy tudatában van a Földön élő összes fajtársának, valamint a többi állatnak és növénynek is, azok igényeinek, minimális fennmaradási körülményeinek, stb, szaporodási ütemén és létszámán keresztül meg oda, hogy ennek jelentősége is legyen. Ez egy teljesen új állapot, amire igazából alig volt két (de inkább egy) generációnyi ideje az emberiségnek felkészülni. Soha nem volt elvárás az emberiség történetében, hogy egy Magyarországon élő egyed nem csak tudatában van a világ átellenes sarkán élő egyednek, de tekintettel is kell lennie annak életkörülményeire. Rossz dolog például nyomorban élő kínaiakat nézni a tévében, de amikor esetleg kifejted valakinek, hogy az a szegény kínai azért él nyomorban, hogy itthon a boltban meg lehessen venni az egy kiló rizst 250Ft-ért (azt hiszem, kb. most ennyi), és hogy az ottani jobb életkörülményekhez 350-400 Ft-ot kéne adni ugyanazért a rizsért, akkor már mindjárt lanyhul az érdeklődés.

Ehhez pedig, ahogy az előbb is utaltam rá, kevés a tájékoztatás, hiszen az alapvető kérdés az, hogy reális elvárás-e hogy mindenkinek mindenre tekintettel kell lennie, amikor ez egyszerűen nem természetes, legfeljebb normálisnak kéne lennie?

Múltkor erre elfelejtettem válaszolni, itt viszont eszembe jutott, pedig a téma fontos, mert itt kap léket minden jószándékú javaslat.

Szerintem nincs az a felvilágosítás, nevelés, oktatás, nincs olyan egyéni és kollektív tudatosság, amivel a populációs kontrollt önkéntessé tudná bárki is tenni. Pedig az azt hiszem, konszenzusként elfogadható, hogy minden probléma rákfenéje a drasztikus túlnépesedés. A természetes kontroll ugyanis kimerül a betegségekben (a vírusok és baktériumok mellett ide értem a meddőséget és az önállóan fennmaradni nem képes utódok világra hozását is) plusz szelekción keresztül a háborúkban, éhínségben, de "ennyi". Az, amire te az írásod alapján gondolhatsz, hogy majd meg lesz mondva az embereknek, meg majd tájékoztatásokon keresztül "felismerik", hogy márpedig nekik "minimum 2" meg "legfeljebb 1,5-2" gyereket kell produkálniuk, az már bőven belecsúszik a "normális, de nem természetes" kategóriába.

Ez így egy matematikai-elméleti levezetés, evidencia, mint amikor bizonyos "gazdasági szakemberek" kijelentik, ahhoz, hogy Magyarország 20 év alatt megduplázza a GDP-jét, elegendő évente csak 5-6%-kal növekedni. Nyilván meghatározza a takaró nagysága a határokat, csakhogy az emberiség már most is totálisan túlnyúlt a takaróján, csak ehhez az olajból meg a kizsákmányolásból hozzászőtt még pár métert. Nem az már a kérdés, hogy hogy nem szabad felfújni az emberiség lufiját, hanem hogy hogyan kéne azt leereszteni, mielőtt kipukkad.

Népességet matematikailag úgy lehet csökkenteni, hogy kevesebb születést vagy több halált kell engedni. A kérdésem arra vonatkozott, hogy melyik és hogyan preferáltabb számodra ill. a könyv szerint.

Plusz akkor már hadd tegyem hozzá, hogy a "az elöregedő nyugati társadalom szaporodjon minimum 2-t, míg a fejlődők (túlnépesedők) maximum 2-t" az ebben a relációban egy igazságtalan megosztás. Az elöregedő nyugati társadalmak vannak aztán igazán túlnépesedve a gigavárosaikkal, a hiperérzékeny ellátási láncukkal, a nehézkes alkalmazkodásukkal, túlzott komfortigényükkel és a kizsákmányolásra alapozott látszat-olcsósággal!

Ebben - sajnos - semmi vitatható nincs...

Ugyanakkor az is megérne egy misét, hogy mi vezetett ahhoz az állapothoz, hogy  - hogy ne menjünk messzebb az Xpresstől - míg egy értelmes eszmecserére szinte egyáltalán nem vevő a közönség, egy igényesen megírt és megszerkesztett bármilyen írásra való reagálásra olykor senki nem veszi a fáradságot, addig az első adandó alkalommal, amikor savazni lehet a másikat, a másik véleményét, beállítottságát, hovatartozását, stb. akkor rögtön meglódul a vállalkozói kedv, és a kommunikálástól eltávolodott legmélyebb bunkerlakók is megjelennek az össznépi jelződobáló pankrációban.
Gúnyolódni, leszólni, ítéletet mondani nem restek az emberek, s ebben a politika, a tévé, a rikkancsújságok, de az egyeseknél kódolt, kisebbrendűség, irigység, gonoszság külön-külön, vagy együtt mind belejátszik. Pedig mennyivel jobb egy pozitív esemény, behatás (legyen az könyv, film, vagy csak szimplán a napsütés) okozta kellemességet együtt megélni azáltal, hogy mindenki hozzáteszi a saját tapasztalását és ebből egy közös kis neteufóriát gyúrva mosolyogni a monitor előtt, mint hogy azt lesni, mikor hol, kibe lehet belekötni amiatt mert vagy van rajta sapka, vagy nincs. Márpedig a rendelkezésre álló közeg nagyobb szegmensei íly módon fertőződöttek, s aki tudatosan arra gyúr, hogy látogatottságot, olvasottságot generáljon magának, maga körül, annak manapság könnyű dolga van, elég megfogalmaznia egy markánsabb véleményt, még csak nem is kell anyáznia, az majd érkezik a reakciókban.
Elgondolkodtató, hogy ilyen körülmények között mennyire érdemes szembe menni az árral, de mint ösztönlény, nem igazán szoktam ezzel foglalkozni, az alkotás öröme az elsődleges, de nyilván örülök, ha másnak is bejön az agymenésem. :)

Köszi az észrevételeket, jó látni, hogy azért többen  is figyelnek, és nem csak saját magamnak írogatok:)

Amit írtál, az nagyjából rendben van, de az idézett szöveg nem kifejezetten az anonimitásba burkolózó fórumozókra vonatkozott, mint inkább a néha - vagy sajnos inkább túl gyakran - itt zajló, odamondogatós, egymást a végletekig lekezelő "párbeszédekre". Én csupán arra próbáltam utalni, hogy az emberek gyakran rossz irányba viszik el egymást, s mintegy előmozdítják, gerjesztik egymás hasonló megnyilvánulásait és beállítottságát.

Az alábbi részlet talán egy kicsit jobban rávilágít arra, amit mondani akarok:

"Általánosságban elmondható, hogy a "tömeghatás" révén az emberek gyakran a végletek felé viszik el egymást, ami az egyre szélsőségesebb hangnem, reakciók és nézetek formájában mind a magán-, mind a közéletben jól megfigyelhető. Mindez már csak azért sem szerencsés, mert az egyén és a civilizáció válságából éppen az jelenthetné a kivezető utat, ha ehelyett az egészséges egyensúly és harmónia elérésében támogatnák egymást, ami egyúttal bárminemű fenntarthatóság alapfeltételét képezi. Ezért amellett hogy az emberek az általános bizalmatlanság, illetve az elfogadottnak tekintett énközpontúság jegyében gyakran túlságosan sokat engednek meg maguknak egymással szemben, a jelenség társadalmi vetületeként még súlyosabb gondot okoz, hogy az egyén jobbára csak a saját közvetlen érdekeit szem előtt tartva, szinte kizárólag önmaga boldogulását keresve cselekszik, miközben a közös problémák megfelelő kezelése, illetve az ahhoz szükséges figyelem és igyekezet is rendre elmarad."

Azt pedig ne mondja nekem senki, hogy amikor egyesek mindennek elmondják itt egymást, akkor azt nem a mások értékeit, személyiségét és érzéseit figyelmen kívül hagyó, sőt olykor két lábbal tipró egocentrikusság jegyében teszik...

Szerintem a fórumos viselkedés nem minden esetben hű lenyomata egy ember valós életbeli énjének, bár tény, hogy a nem valós életbeli olvasói, beszélgetőpartnerei  csupán ez alapján alakíthatnak róla véleményt. Fentiek alapján létezhet olyan normális ember, aki "szelepként" kezeli a fórumokat, ahol név és arc nélkül fröcsöghet a frusztrációitól vezérelve, de előfordulhat olyan is, hogy egy kevésbé pallérozott tag segédeszközöket használva többnek mutatja magát, mint amire egy valós életbeli találkozáskor képes lenne.
Természetesen az az ideális, ha mindenki ugyanúgy teljesít mindig és mindenkor, ahogyan az elvárható lenne. Ugyanakkor én az elvárást önnön belső késztetésből fakadónak gondolom, tehát hogy én azért legyek kedves, aranyos, szép és okos, meg ügyes és szerény meg minden, mert ez nekem örömet okoz, és az a lényeg, hogy jól érezzem magam a bőrömben. S innentől kezdve az már csak szócsavarás kérdése, hogy ez társadalmi elvárás vagy más egyéb is, bennem kell kialakulnia egy olyan hangulatnak, amiben célként jelenik meg a fenti felsorolás, s ha ez így történik, akkor játszi könnyedséggel, szinte tudat alatt működik is. Egyébként ez egy tanulható folyamat, mely segít az általános közérzet pozitívabbá tételében. De igazából nem is egy elrugaszkodott valamiből fakadó, akár "önzésnek" mondható valami ez, hiszen ha belegondolunk, maga a nevelődésünk is úgy kezdődött, hogy különféle egrecíroztatásnak tettek ki szüleink, melyeknek teljesítése különféle jutalmazásokkal (mosoly, taps, puszi, kockacukor) járt, ami tök jól esett már gumibugyis korunkban is, így aztán, hogy máskor is jól érezzük magunkat, máskor is úgy cselekedtünk, ahogy kérték. Szerintem ennek az egésznek ez az alapja. Általánosságban úgy szoktam ezt mondani, hogy az ember bármit csinál, azt úgy csinálja, hogy közben érezze jól magát! Semmit se cselekedjen úgy, hogy közben kínlódik, belehal abba, hogy neki most olyasmit kell végezni, amit a háta közepére sem kíván. Mert ezesetben ez a kényszerpályás  állapot talál módot arra, hogy fizikai formában (betegség) rombolja a szervezetet, melynek lokális orvoslása csupán tüneti lehet, mivel a gond gócpontja a gondolkodásban van.
Szóval közvetlenül nem értek egyet ilyen "társadalmi- meg kulturális elvárás" meghatározásokkal, szerintem az elsődleges az, hogy olyan helyzetbe kerüljön minden egyes egyén, hogy szinte vágyjon arra, hogy megfeleljen minden őt körülvevő dolognak, mi több, gyarapítsa azt, vagy akár pozitív módon kiemelkedjen abból. Szerintem legfőbb érték az ember, s minden embernek saját maga, saját élete, saját szervezete a legnagyobb kincse, mivel ennek kormányzása, jobbá tétele, állagmegóvása, felvirágoztatása az, amihez minden eszköz mindig a rendelkezésére áll, csak élni kell tudni ezekkel.

Bocs, ha esetleg kicsit elkalandoztam a konkrét témától! :)

Íme a mai idézet, mely erról szól, hogyan járul hozzá az egyén az általános értékválság létrejöttéhez és kiteljesedéséhez:

"Míg az érett, felnőtt embert általánosságban az jellemzi, hogy kitartó munkát tud végezni távoli célok elérése érdekében, felelősséget visel a saját cselekedeteiért és figyelemmel van tágabb környezetére is, a vágyak azonnali kielégítésének követelése, a mindennemű felelősségérzet hiánya és a mások érzelmeinek teljes mértékű ignorálása például a kisgyermek tipikus, neki azonban még megbocsátható jellemzői. Éppen ezért volna rendkívül fontos a felvilágosítás és annak tudatosítása mindannyiunkban, hogy a hasonló attitűd, illetve a megalkuvó és közönyös szemléletmód gyakorlása és népszerűsítése mennyire ártalmas a társadalom, s közvetett módon saját jövőnk szempontjából.
Az indirekt módon történő "példamutatásnál" még károsabbnak bizonyulhat, ha másokat is közvetlenül arra ösztönzünk vagy bátorítunk, hogy cselekedjen és éljen úgy, hogy kizárólag saját magára, pillanatnyi önös érdekeire legyen tekintettel, mivel ilyenkor valójában nem teszünk mást, mint az énközpontú gondolkodásmódot, annak létjogosultságát és szükségességét igazoló voltát adjuk tovább egymás között. Ennek eredménye az a fajta beállítottságunk, melyben a mércét jobbára az jelenti, mások mit engednek meg maguknak, hogy azután viszonyítási alapként mi magunk is ahhoz igazítsuk saját viselkedésünket, normáinkat.
Ez a fajta alkalmazkodás viszont nem más, mint a hanyatlóban lévő egyén(iség), társadalom és kultúra kapcsán tapasztalható negatív tendenciák hathatós alkotóeleme. Amikor így gondolkodunk és cselekszünk, rendszerint nem vagyunk tudatában annak, hogy ezáltal magunk is tevékenyen hozzájárulunk az általános értékválság kiteljesedéséhez, ahogy azzal sem vagyunk tisztában, hogy nem csupán direkt, szándékolt módon árthatunk egymásnak, de a közöny, a hanyagság és a kényelmesség, illetve az azokra visszavezethető felelőtlenség ugyanolyan károkat okozhat mások, illetve a társadalom egésze számára."

A hasonló viselkedés az itteni fórumról is ismerős lehet mindannyiunk számára:)