Egyáltalán nem baj, hogy "rám zúdítottad" a kérdéseidet, sőt örülök, hogy ennyire figyelmesen végigolvastad a könyvet. A fő cél amúgy is az elgondolkodtatás volt, még ha nem is te volnál az elsőszámú célcsoport:)
A kritika jogos, tisztában vagyok vele, hogy akadnak olyan fejtegetések, melyek kissé megalapozatlannak tűnnek, meglehetősen ködösre vagy egyoldalúra sikeredtek, netán a korábban leírtaknak homlokegyenest ellentmondani látszanak. Megpróbálok kielégítő válaszokat nyújtani minden kérdésre, illetve felvetésre, hátha így világosabb lesz az összkép - még ha így az én hozzászólásom sem lesz épp rövidnek mondható:)
- Rövid vs. hosszú távú érdekek
Valóban akad olyan fejezet, illetve több olyan rész, ahol egyértelműen a hosszú távú, közös érdekek fontosságát igyekszem felvázolni a rövid távú, illetve egyéni érdekekkel szemben. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az utóbbiaknak nincs létjogosultsága, csupán az volna a cél, hogy azok ne kerüljenek túlsúlyba a hosszabb távú érdekekkel szemben. Lehetséges, hogy túlságosan is ezeket próbálom sulykolni, de azért közben azért azt is leírom, hogy helyzettől függően nyilván a pillanatnyi érdekek, szempontok, élvezetek is előtérbe kerülhetnek, hiszen azok nélkül nem is válna lehetővé az egyén számára, hogy teljes, tartalmas és élményekkel teli életet éljen. Máshol pedig arról is szó esik, hogy bár általában a közösség érdekei kell hogy élvezzék az első számú prioritást, az egyén számára biztosítani kell a kellő szabadságot a kiteljesedéshez, illetve ahhoz, hogy ne érezze megfojtva, kibontakozásra képtelen állapotba kényszerítve magát. Ha ezek a szempontok mégis háttérbe szorultak írás közben, az leginkább egyfajta túlkompenzálásnak köszönhető a részemről, vagyis annak, hogy olyannyira túlsúlyban lévőnek éreztem a pillanatnyi, a rövid távú, illetve egyéni érdekek kifejeződését napjainkban, hogy emiatt kissé túlzásba vittem azok szapulását, visszaszorításának hangsúlyozását. A cél viszont valóban az volna, hogy az egyéni érdekek közelebb kerüljenek a közösségi érdekekhez, mintegy megtalálva a kettő között a megfelelő összhangot, illetve a sokat emlegetett "arany középutat", bármelyik oldal meghatározó dominanciája nélkül.
- Geotermikus és egyéb energiák
Természetesen a geotermikus energia sem kimeríthetetlen, mint ahogy valószínűleg egyetlen energiaforrás sem az, így például a nap mint csillag végtelennek tűnő energiája sem. (Hiszen előbb-utóbb ugyebár az is felemészti az "üzemanyagát", még ha ez több milliárd év múlva következik is be.) De szerintem hosszabb távon a geotermikus energiát lehetne a leginkább úgy felhasználni, hogy azzal a lehető legkevesebbet ártsunk a környezetünknek, illetve a földi rendszerek egyensúlyának. Ezért nyilván nem az lenne a megoldás, hogy ész nélkül számtalan lyukat fúrunk a földbe, hanem megfelelő - minden bizonnyal igen drága, de összefogás révén megvalósítható - technológiákkal nyernénk ki az energiát, miközben fokozottan odafigyelünk tevékenységünk hatására, a földkéreg termikus egyensúlyának megőrzésére. A tudomány ma már egyre többre képes (és ez évről évre még inkább igaz lesz), csupán megfelelő módszerekre és eszközökre van szükség - na meg az erőforrásaink egyesítésére, a pillanatnyi gazdasági érdekek gyakran káros dominanciájával szemben:)
- A szimbiózisról
A szimbiózis klasszikus értelemben szerintem éppen a tudatosságtól mentes, ösztönös felismerésen alapuló együttműködést, illetve együttélést jelenti, mely kölcsönös előnyökkel jár mindkét fél számára. Ne feledjük, hogy a bennünk élő, hasznos baktériumok és egyéb mikroorganizmusok nélkül olyan komplex és bonyolult organizmusok, mint mi valójában nem is létezhetnének, pedig nyilván ez a fajta együttműködés sem tudatosan zajlik, bármelyik fél részéről is nézzük a dolgot:) Meglátásom szerint tehát a természetben nagyon is fontos szerepet tölt be a kölcsönösen hasznos egymás mellett élés, ami ugyan nem mindig nyilvánvaló, de egyensúlyt fenntartó hatásai lépten-nyomon tetten érhetők. Ám még ha nem is mindig élnek egymással közvetlen szimbiózisban az egyes élőlények és csoportjaik, jellemzően nem pusztítják egymást mértéktelenül (tiszteletlenség a kivételnek, mint például a sáskák, de a természet részben még az ő pusztításukat is képes kikompenzálni), ami viszont faramuci módon az értelemmel és öntudattal rendelkező lények - lásd ember - sajátja. Éppen azért van szükség esetünkben "tudatos szimbiózisra" egymással és a környezetünkkel, mert a bennünk "kódolt" (ön)pusztításra fokozottan alkalmas eszközökkel, tudással rendelkezünk. Ennek általános felismerése pedig már jó alapot képezhet ahhoz, hogy a rövid távú érdekekből hosszú távú érdekeket lehessen "gyártani".
- Énközpontúság és természetes szelekció
Az rendben van, hogy az élőlények ösztönösen önmagukat és közvetlen "falkatársaikat" részesítik előnyben, miközben mindenki mást ignorálnak , elutasítanak, vagy adott esetben megtámadnak, mivel ez valóban része a természetes védekezési mechanizmusnak. Én azonban nem hiszem, hogy egy értelmes fajnál ez kell legyen a meghatározó - sőt, szerintem éppen hogy az a természetes, mondhatni az evolúció szerves része, ha az ilyen fajok (köztük az általunk ismert egyetlen példa, vagyis az ember) az egyedfejlődés során, illetve az intelligencia és a tudatosság fokozatos növekedésével egyre inkább levetkőzik a puszta genetika által behatárolt, gondolkodás- és viselkedésmódbeli kereteket. Ezek közé tartozik annak felismerése, hogy kvázi mindannyian ugyanabban a cipőben járunk itt a Földön, s mivel fajunk tevékenysége mindinkább globális mértékben fejti ki hatását, s hogy immár a régi időkhöz képest jóval drasztikusabban befolyásoljuk egymás, illetve más teremtmények életét, többé már nem elég, ha csupán önmagunkkal és szűken vett érdekszféránkkal foglalkozunk. Persze itt meg lehetne említeni az empátiát, a szolidaritást és hasonló, önzetlenséget sugalló fogalmakat, int ahogy azt is, hogy a kölcsönösség elve alapján ne tegyünk olyat mással, amit saját magunknak sem kívánnánk - de ha pusztán az érdekek szintjén maradunk, környezetünk teljes tudatában egyértelmű, hogy nem engedhetjük meg magunknak a nagyfokú önzőséget. Hogy ez a természet(ünk) ellenére volna? Részben talán, ugyanakkor az emberi természetnek a soktízezer éves fejlődést követően immár egyéb tulajdonságok, jellemvonások is részét képezik - csakúgy, mint az álltavilágban, ahogy erre emlékezetem szerint utaltam is valahol a könyvben. Hogy a nagylelkűség és az önzetlenség idővel beépülhet-e egy élőlény génjeibe, azt ugyan nem tudom, de azt igen, hogy a kultúra és az általános tudatosság fejlődésével azok elméletileg ugyanolyan megszokottá válhatnak, mint a falkába tömörülés vagy a klikkesedés.
- Hagyományok vs. civilizációs egység
Való igaz, talán ez a terület a legkényesebb és legellentmondásosabb az összes közül a világ társadalmainak egysége, "közös nevezőre jutása" tekintetében. Hagyományokra természetesen mindenhol szükség van, hisz részben ez tesz azzá bennünket, akik vagyunk, összekovácsolva az embereket, miközben spirituális igényeink kielégítését is szolgálja. Hagyományok nélkül valószínűleg nem is léteznének közösségek, igazi közösségek nélkül pedig nem alakulhat ki egységes társadalom sem. Éppen az napjaink egyik legfőbb gondja, hogy a globalizáció előretörésével, a hagyományok és a kultúra elsorvadásával az emberek egyre inkább uniformizálódnak és elszigetelődnek egymástól, így az sem csoda, hogy annyira intenzíven működhet az ún. fogyasztói társadalom materiális szempontokat sulykoló gépezete. Azonban fontos, hogy a hagyományok és a közös civilizációs érdekek között is megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt, amiben a közös, egyetemes értékek felismerése, előtérbe helyezése és együttes ápolása segíthet bennünket, éljünk bármennyire is különböző kultúrákban. Éppen ezért fontos a globális szintű felvilágosítás, oktatás és nevelés, vagyis hogy minél többen birtokában legyenek egy modern, haladó szellemiségű tudásnak, illetve világszemléletnek, melynek segítségével képesek különbséget tenni haszontalan és hasznos tradíciók, káros dogmák és építő jellegű ideák között. Mindez nem azt jelenti, hogy csak és kizárólag a "kompatibilis részeket" kell megtartani - hiszen ez éppen hogy a kulturális sokszínűség eltűnését segítené elő -, hanem csupán azokat az elemeket kellene átértékelni és elhagyni, illetve megreformálni, melyek egyértelműen ellenségeskedést, hátrányt, embertelenséget stb. szülnek. Persze a toleranciára való nevelés továbbra is elengedhetetlen a természetszerűleg megállíthatatlan globalizáció által okozott konfliktusok kezeléséhez...
- Önmegvalósítás
Ezek szerint nem sikerült elég világosan kifejtenem, hogy az önmegvalósítás véleményem szerint szerves része kell legyen a kollektivitásnak, bármennyire is ellentmondani látszik egymásnak e két fogalom. Az önmegvalósítás, bár természet adta tehetségünk, képességeink, érdeklődésünk maximális kibontakoztatását és kamatoztatását, a személyiségünknek leginkább megfelelő tevékenység magasfokú végzését foglalja magában, nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál, amit akar vagy amihez csak kedve van, a közösség érdekeire való tekintet nélkül. A lényeg, hogy itt is meg kell találni azt az optimális állapotot, ahol az egyén úgy érzi, valóra válthatja vágyait és teljes életet élhet, miközben hasznos és építő tagja a társadalomnak - ami nyilván akkor valósítható meg a leginkább, ha a személyiségének, beállítottságának és érdeklődésének legjobban megfelelő tevékenységet végez, teszem azt az anyagi szempontok örökös és kizárólagos meghatározó szerepével szemben. Ez szerintem egyrészt azért reális elképzelés, mert az emberek egyéni adottságaik alapján nagyon különbözőek, miáltal majdhogynem minden szakterület lefedhető. Másrészt persze akadnak olyan tevékenységek, mint pl. az említett csatornapucolás, monoton vagy veszélyes munkafeladatok stb, amely területeken viszont ma már egyre könnyebbé és általánosabbá válik az automatizálás a technika fejlődésével. (És a szükséges technológiák még inkább alkalmazásra kerülhetnek, ha nem csupán a pénzügyi mutatók és a kiélezett piaci helyzet miatti örökös költségminimalizálás határozza meg az innovációt és a beruházásokat. Egyébként elég csak arra gondolni, hogy manapság mennyien állástalanok és nem végeznek hasznos munkát, miközben a munkában álló kisebbség gyakran nyolc órát vagy még annál is többet robotol. Ha ehelyett elterjedne a normális munkamegosztás, és jóval többen végeznék ugyanazt a mennyiségű munkát, akkor egy személyre értelemszerűen jóval kevesebb jutna. Ha pedig személyenként csupán hat vagy akár négy óra jutna a "közösségi munkavégzésre", akkor az egyén is jóval több idővel rendelkezne egyéb tevékenységek, hobbik stb. űzésére, mint most, nem igaz? Az egyéni képességek és készségek korai felismerése pedig csak úgy lehetséges, hogy minden gyerekre elég időt is figyelmet szánva, célirányosan neveljük, teszteljük és képezzük őket - ami persze abban az esetben volna megvalósítható, ha az oktatás kellő erőforrással és megbecsültséggel rendelkezne, a szülők pedig aktívan együttműködnének a pedagógusokkal. Felnőttkorban már valamivel körülményesebb az egyéni adottságok felismerése és fejlesztése, de kellő támogatással ez sem lehetetlen - mármint egy olyan rendszerben, ahol az embert nem veszik semmibe a munkahelyén, nem küldözgetik egyik munkaközvetítőtől a másikhoz, és nem csupán egy statisztikai adat a foglalkoztatottsági listákon.
- Globális logisztika
A munkamegosztással kapcsolatos felvetésre az előző bekezdésben próbáltam választ adni, most lássuk a globális kontroll problémáját. Való igaz, hogy ennek megvalósulását alapvetően akadályozza az általad említett "erkölcsi fogyatékosok" jelentős száma, illetve a jelenség általános és domináns, a politikát, gazdálkodást stb. is meghatározó jellege. Itt megint csak azt tudom mondani, amit oly sokszor megfogalmaztam már a könyvben is: ennek csak a (kollektív) tudatosság növekedése és általánosan magas szintűvé válása lehet az ellenszere. Ehhez természetesen célirányos felvilágosításra, oktatásra és nevelésre van szükség, ami egy viszonylag lassú folyamat (amit viszont a rossz helyett jóra is használható kommunikációs és információs csatornák, médiumok és az internet is jelentősen felgyorsíthat). Ha már elegendő ember, illetve az általuk alkotott csoportok, közösségek gondolkodására jellemző az egyetemes értékek, illetve a közös, globális érdekek fontosságának felismerése, reális esély kínálkozik rá, hogy általuk megvalósítható legyen az aktuális kisebbség helyett a mindenkori többség érdekeit szolgáló kontroll. Néhány deviáns természetesen mindig akad, akik megpróbálják egyéni érdekeiket előtérbe helyezni, ezeket azonban a jelentős számú, "kulturálisan kreatív", a kontrollban való részvétel sarkalatosságát realizáló "tudatos demokrata" összehangolt módon képes lehetne ellensúlyozni. Azt persze mondanom sem kell, hogy ettől még messze vagyunk, hiszen ehhez a jelenleg általánosnak mondható szemléletmódhoz képest jóval fejlettebb és felelősségteljesebb gondolkodásmódra, vagyis nagyobb tudatosságra volna szükség. A kisebb közösségekkel egyrészt az a problémám, hogy külön-külön aligha tudják megoldani a világ egyre égetőbb problémáit, másrészt ahogy le is írom a könyvben, a globalizáció szerintem egy természetes és megállíthatatlan folyamat, aminek nem lehet csak úgy gátat szabni, mondván mi most csak kisebb közösségekben fogunk élni, gazdálkodni, hagyományt őrizni és a többi. Úgy gondolom, a realitást figyelembe véve éppen ez egy olyan elvárás, ami nem igazán valószerű, és nem jelent választ, illetve megoldást korunk súlyos problémáira - bármennyire is igaz, hogy a kisebb közösségekben tanultak alapján talán a nagyobb rendszerek is sikeresebben működtethetők lennének a későbbiekben. Félreértés ne essék: attól, hogy mondjuk továbbra is létezik tömegtermelés, még meg kell valósulnia a fogyasztáskontrollnak és a pazarlás visszafogásának, ezt azonban hatékony általános ismeretterjesztéssel és felvilágosítással - ha úgy tetszik, "globális neveléssel", iránymutatással - tartom megvalósíthatónak. (Ehhez persze nyilván szükséges biztosítani a megfelelő keretrendszert, illetve motivációt az emberek számára, amire a jelenlegi liberális piacgazdaságokban vajmi kevés az esély.)
- A világegyetem kizsákmányolása, "humán expanzió"
"...fejlődés és kellő együttműködés nélkül pedig arra sincs igazán reális esélye [az emberiségnek], hogy technikailag és társadalmilag is olyan szintre emelkedjen, ami lehetővé teszi szülőbolygója elhagyását, és más égitestek erőforrásainak kizsákmányolását." Elismerem, ez egy nagyon szerencsétlenül sikerült mondat részemről, ami így kiragadva a szövegből abszolút ellentmondani látszik mindennek, amiről egyébként szólni akar a könyv. Azt hiszem, lényegében éppen azt akartam mondani vele, hogy ha egyáltalán meg sem valósul a együttműködés az emberek és társadalmaik között, akkor eleve esélyünk sincs arra, hogy eljussunk más bolygókra, és kiaknázzuk azok erőforrásait - akár a jelenlegi szellemben, mindent felhasználva, felélve és "hulladékká alakítva", akár a lehető legkörnyezetkímélőbb módon is értjük ehelyütt a kiaknázás fogalmát. Természetesen nem lehet cél, hogy más bolygókat is egyoldalúan kizsákmányoljunk és tönkretegyünk, saját pusztulásunkat is csupán elodázva ezzel - ezért is kár volt valószínűleg leírni, illetve ebben a formában bennhagyni ezt a mondatot (amibe érdekes módon az egyébként viszonylag alapos kiadói cenzúra sem kötött bele.) Most már persze mindegy, ha esetleg lesz valamikor javított kiadás, abban már biztosan nem fog ilyen formában szerepelni:) A lényeg, amit egyébként szerintem világosan ki is fejtek, hogy a mindent felélő, maguk után sivárságot és pusztulást hagyó élőlények (vagy legalábbis értelmes lények) számára hosszú távon nem terem sok babér, mert valószínűleg addig sem jutnak el, hogy a saját naprendszerüket meghódítsák, lévén ahhoz éppen hogy önzéstől mentes összefogásra és rendkívül fejlett építő, nem pedig romboló munkára van szükség.
Szumma szummárum a véleményünk gyökeresen különbözik abban, hogy a "természetesség" fogalma szerintem változik az idő előrehaladtával és a körülmények megváltozásával, amit esetünkben például egy értelmes faj megjelenése, majd meghatározó tényezővé válása jelent - egy olyan fajé, mely számára egykor ugyan természetes volt, hogy az állatokhoz hasonlóan csupán kihasználta környezetét és akár saját fajtársait is semmibe véve küzdött a túlélésért, szellemi és közösségi fejlődése révén azonban immár képes ősi ösztönei kontrollálására, valamint az új körülményekhez való intelligens adaptációra. Az emberi természet tehát egy dolog, de legalább olyan fontos, hogy az egyének hogyan befolyásolják, kondicionálják egymást (akár tömegszinten), ami viszont tudatosan nagyon is befolyásolható. Ennek tükrében az, ha mindent a természetre fogunk, meglehetősen olcsó kifogásnak tűnik számomra...
Remélem nagyjából sikerült válaszolnom a felmerült kérdésekre - bár így a szöveg végére érve valahogy inkább az az érzésem, hogy minden egyes válasz csupán még több kérdést szül. Ha így van, majd felteszed őket, ha lesz időd és kedved, én pedig majd válaszolok, ha ráérek:)
