Keresés

Star Trek

2009. május 15., péntek 15:06
Gyorsan hozzátenném, hogy kicsit spoileres, bár talán annyira mégsem, no de aki nem látta, de szeretné látni az új filmet, az még most ne olvassa el :)
0
2009. május 15., péntek 14:57
Én nem is tudom, 5-6 éve ismerkedtem meg a Star Trek-kel. A Voyager közepét kaptam el a Viasaton, azóta ott láttam a teljes TNG-t, a Voyager nekem kimaradt elejét (de akkor már onnantól is néztem, amikortól láttam), akkor utána azt hiszem megint láttam a TNG-t, a DS9-et viszont valamiért kb. az 5-6. évadtól adták, annak még mindig nem láttam az elejét, illetve az Enterprise első évadát (az egyedüli sorozat ami nem tetszett). A TOS-t nem láttam, de hála a Viasatnak, egyszer hétvégenként leadtak egy filmet is, mindet fel is vettem, a Nemzedékek és a Kapcsolatfelvétel két lemezes kiadásai itt pihennek a polcomon, valahogy az Űrlázadás megvételére annyira még nem éreztem kényszert, ellenben a Nemesis összetákolt, magyar szinkronnal megvolt (míg tönkre nem ment a lemez, 7 évig bírta), mert végre ott a teljes legénységnek normális szinkronja volt. Szóval már nem nevezném magam mezei trekkie-nek, és mind ezekkel együtt tetszett a film. Mert ha már a múltba nyúltak vissza (Picard-ék után mi maradt? Már a romulánokkal is béke tárgyaltak, a borgok kifújtak, értelmes, nívós ellenség nem maradt), azt úgy tették meg, hogy nem kell ragaszkodniuk a régi irányelvhez, hiszen... Az engem is zavart amúgy, hogy nem volt valami sok külső felvétel a hajókról, de inkább az állandó fénytörések idegesítettek egyedül. Spock-ot és Kirk-öt meg nyílván azért ott rakták ki, mert a Vulcan-hoz az volt a legközelebbi bolygó. És nem lett volna ott szerintem Scotty, ha a Kelvin nem pusztítja el Nero, azaz nem történik törés az időben, szóval ez is Nero-nak volt köszönhető. Amúgy pedig szerintem már messze nem mezei bányászhajóval van dolgunk, egy részt, modernebb bárminél, abban az időben, hatásosabb fegyvereik vannak, másrészt Nero renegát lett, nyílván onnantól kezdve átalakították a hajót. Ennél jobban szerintem semmilyen oldalról nem lehetett volna hozzányúlni a Star Trekhez. Tisztelik az elmúlt 44 évet az alkotók, de ők a jelennek megfelelően átalakították azt, DE semmit se tettek zárójelbe, az amit eddig láttunk az öt sorozatban, tíz filmben, megtörtént, érintetlen maradt.
0
2009. május 15., péntek 14:49
Nekem, mint Star Trek-univerzummal egyidős Star Trek-fan tininek nagyon is bejött a film, s van még itt pár rajongó, aki "szakértőként" is szereti ezt a két nyelven is "eleven" epizódot. :)
most posts by TM
0
2009. május 15., péntek 14:42
Én mindent láttam ami Star Trek ezért ezt a filmet is megnéztem, akartam hogy jó legyen, magamban mondtam jó film lesz jó film lesz, nos az első 20-30 perc jó is volt de utána rettenet a történet csak nekem sántít? az hogy lenulláztak 40 évnyi star trek történelmet senkit nemzavar necsak a filmeket nézzük hanem a sorozatokat is, ez nem star trek hanem egy sima akció film rettenetes forgatókönyvvel,egyedűl a szinészi teljesítmények tudnak kompenzálni azok is csak néha néha,Spoiler: 1darab romulán bányászhajó elintéz egy egész klingon flottát utána meg desszertnek pár csillagflottás hajót és persze megse kottyan neki, a jövőben biztos minden romulán bányászhajó úgyvan felfegyverezve hogy egy Borg kocka is összepisilné magát a látványtól ez egyértelmű:)az effektek csak féligmeddig jók nemtetszik az új hajó designe ami régi új ugye de akkor sem tetszik keveset mutatják kivülről a hajókat és akkor is túl közelről gyakran túl sürű az effektparádé, a phaserek meg a photontorpedok egy az egyben úgynéznek ki mintha a star warsbol copy paste elték volna őket (köszi ILM) turbolézer-protontorpedo feeling 1000 el, szal a történet 0, kivitelezés közepes szinészi teljesitmény ok J.J ről inkább nemmondok semmit még túl indulatos vagyok még egy dolog, Spoiler: Spock kiteszi Kirket  a delta vegán pont ott ahová Spockot is kirakta nero és persze nincsnek messze egy lepukkant  csillagflotta őrposztol sem ahol épp Scotty van ez mennyire életszerű elhiszem hogy a tiniknek bejön a film de aki 20 éve nézi a star Treket mint annak ez horrrrrror aki Star Trek Fan kerülje el a filmet mert idegsokkot lehet kapni tőle a többieknek nézhető lesz.
0
2009. május 15., péntek 14:20
Akkor jó :) Annyira nem néztem :)) Ilyen kis hibák még beleférnek :)
0
2009. május 15., péntek 13:59
nem-nem, az nem fézet, hanem egy romulán flinta (teljesen úgy néz ki, mint egy bunkós pisztoly a XVIII. századból).
0
2009. május 15., péntek 13:55
Az nem az a fegyver, amit Kirk ejtett el? Mintha úgy emlékeznék, hogy a romulán el is rúgja onnan ahogy leérkezik és mikor bunyóznak, szerzi meg a romulán fegyverét. Amúgy vicces, hogy a 10. és 11. mozifilm ellensége is a romulánok :))
0
2009. május 15., péntek 10:41
Hmm, ezen valahogy elsiklottam... :)))

A film az összes "hibája" ellenére tényleg maximálisan zseniális, pedig vannak benne kicsit nagyon erős dolgok azért. :DDD

Kéne repetázni belőle, dehát azok a piszkos anyagiak... :S:S:S
0
2009. május 15., péntek 10:19
jómagam egy kontinutési hibát fedeztem fel:

SPOILER!

a film végefelé nero hajóján kirk menekülés gyanánt megpróbál átugrani egyik platformról a másikra, de csak a szélében tud megkapaszkodni. felülről mutatják, ahogy megpróbálja feltornázni magát, s már ebben a beállításban ott hever a földön az a pisztoly, amit elvileg csak az utána ugró romulán katona övéről akaszt le a "nálam van a pisztolyod" szöveg kíséretében.

ettől még a film zseniális. :)
0
2009. május 15., péntek 9:15
Ez az uccsó mondat nagyon tetszik... ;-)
0
2009. május 15., péntek 1:37
Ugye? Pár héttel ezelőttig, pedig minden előzetest megnéztem, én is szkeptikus voltam. Először a filmzenei album, utána a rengeteg pozitív kritika győzött meg engem is, hogy azonnal látnom kell. Mostantól minden, várt filmet így fogok megnézni, előre utálni fogom őket :D

Amúgy arra senki sem gondolt, hogy talán 2230-ban rájöttek hogy a mi áltunk ismert képlet a hibás és ők már egy korrigáltat használnak? :D
0
2009. május 15., péntek 1:25
Az eredetiben is hibás a képlet...
0
2009. május 15., péntek 1:20
Most értem haza...

Hol is kezdjem? Még mindig nem vagyok teljesen magamnál, akkora élmény volt ez a film. Az utóbbi jó pár évben nem volt szerencsém olyan alkotáshoz, amelybe annyira bele tudtam magam élni, hogy teljesen elveszítsem a kapcsolatot a külvilággal. Most sikerült, és csak most örülök igazán annak, hogy kellően szkeptikus voltam a filmmel kapcsolatban korábban, mert amekkora pozitív csalódás volt, az leírhatatlan. Bevallom töredelmesen, egyetlen trailert sem voltam hajlandó megnézni, csak a leges-legelső teasert láttam, kb. két éve (az Enterprise hegesztősdijét), és a felröppenő nyilatkozatok kellően elvették a kedvem a lelkesedéstől. De Abrams úr a legfelfokozottabb elvárásaimat is csont nélkül teljesítette.

A múlt filmjeiből / sorozataiból való idézgetések hatalmasat szólnak, de mindezen újítások ellenére is látszik a maximális alázat és tisztelet a nagy elődök iránt, és egy hatalmas csavarral teljesen új környezetbe helyezi az egész franchise alapjait. Azt lehet mondani, hogy merőben új felfogású, de az eddigi Trek-életműbe is teljességgel beilleszthető.

A karakterekre szerződtetett színészek telitalálatok, Uhura veszettül dögös, Scotty és McCoy hihetetlen vicces, az űrcsaták hiperlátványosak, egyszóval remekmű.

Akár elfogultan, akár elfogultságtól mentesen, mindkét esetben logikátlan lenne a 100%-ot elvenni tőle. Nekem az év filmje lett (pedig lesz még pár nagy durranás várhatóan), hihetetlen volt.
0
2009. május 14., csütörtök 18:44
Most olvastam az inex kritikát is... Amin általában mindent jól lehúznak... Végülis az is pozitív... Aszongya a hülye csak az a baja hogy nem Star Wars... :)

A vak kritikus már normálisabb, csak ő meg spoilerkedett egy kicsit...
0
2009. május 14., csütörtök 17:41
ja ezt én is észrevettem...szegény csórikámék nem használhatnak az érettségin függvénytáblázatot...hát szarügy :))
Getting a strong start: don't die with a bottle of champagne in your fridge
0
2009. május 14., csütörtök 17:11
ha angolul nézed akkor tegyél már nekem egy szívességet. a film elején (olyan negyed óra elteltével) figyeld már majd meg, hogy a kis .........-ak, angolul is rosszul mondják e a gömb térfogatát (mind hang mind felirat tekintetében)!!! mert magyarul azt mondják, hogy 4/3*pí*r2 (négyharmad píszer ernégyzet), de ez így nem jó!
0
2009. május 14., csütörtök 17:04
Na, kb. 4 óra múlva végre én is megcsodálom eme remekművet. Eredeti hanggal és magyar felirattal, mert úgy az igazi az ST... :)))
0
2009. május 14., csütörtök 16:53
DÍJAZOM A BD KIADÁST!!! bár tökre reménytelen, de hátha jön egy keleteurópai verzió a filmekből amin legalább felirat lesz!!! ezután a film után nagyon felcsigázott az egész Trek univerzum, bár már az original és a voyager sorozat is felkeltette az érdeklődésemet, de az i-re a pontot ez múví tette fel!
0
2009. május 14., csütörtök 16:49
:DDDD na valami ilyenre gondoltam. ez hiányzott csak!!! :DDD
0
2009. május 14., csütörtök 11:06
Ha esetleg BD-n kihozzák a filmeket (magyarul), akkor eladó lesz az 1-10-ig Extra változata... :DDD
0
2009. május 14., csütörtök 10:28
Az mit jelent, hogy "zaklatták"?? :-))
0
2009. május 14., csütörtök 9:19
Amikor én múlt hét csütörtökön néztem moziban (Campona) , mellém ült egy jól megtermett velem egykorú srác.
Amint feltűnt az öreg Spock, elővette a kis füleit és magára aggatta....onnantól harsányan üvölteni kezdett, hogy "Éljen Spock!"....a film végén ezt megint megtette.
Haverommal csak visszakiáltottunk, hogy: SÜN! :D....akkor csöndbe maradt :)
Getting a strong start: don't die with a bottle of champagne in your fridge
0
2009. május 14., csütörtök 4:36
Díjaznám,ha a film hatására a régi extra kiadások hozzáférhetőek lennének megint,van ami bizonytalan..ha a 10.rész is kijönne a 2 lemezes kiadásban és ha megint bekerülne akcióba:)))
0
2009. május 14., csütörtök 1:37
Ezeket a jelmezeket könnyebb lesz lemásolni, mint egy 2-6. mozifilm vagy utána bármely sorozat egyenruháját :D Bár a TOS egyenruha még könnyebb :D

Amit még tegnap kifelejtettem: igen, Giacchino ismét nagyot alkotott, engem már elképeszt a rengeteg, új ötlettel, és régi taktus feldolgozásával a Lost eddigi 5 éve alatt, de napok óta, már a film előtt, 3-4-szer lemegy a Star Trek OST. Remek darab, az új főtéma is egyszerű, de hangulatos és fülbemászó dallam. Giacchino szerencsére még sok-sok új ötlettel tud élni,

A másik: baromira tetszett, hogy a Kelvin és az Enterprise is csak látszólag fényüző, de mindkettő gépháza mint egy igazi hajóé, primitív, egyszerű, mint egy igazi gyár. Ez pedig a realizmus faktornak sóz oda. Szerintem 1-2 héten belül itt újranézés lesz :) És tegnap olvastam, miután írtam a hozzászólásom, hogy tényleg esélyes, hogy Kahn lesz a következő filmben, akit Javier Bardem alakítana. 2011 remek évnek igérkezik :))
0
2009. május 13., szerda 22:38
őszintén szólva egy dolog hiányzott a film alatt. hogy nem egy néző sem beöltözve valamelyik szereplőnek (vulkáni, klingon, stb). pedig a star wars 3-nál volt egy-két elvetemült :)
0