Milyen koncerten voltál már? Oszd meg velünk élményeidet!

Amit én szoktam használni, az a kepfeltoltes.hu
Ott a tallózásnál megadod a vinyódon a képek elérési útvonalát, majd alul lesz egy feltölt gomb.
20asával tudod felrakni a képeket.
Ha kész, akkor kapsz egy linket, ami valahogy így fog kinézni:

http://kepfeltoltes.hu/view/060502/ezttoltottemfel_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A .hu után a /view részt mindig töröld ki a beszúrásnál, különben a kepfeltöltes.hu oldalán jelenítené meg a képet, kiszedve viszont csak a képet tolti be egyedül!

Amire figyelj, ha manuálisan adod meg az elérési utat, akkor a filenév végére az oldal mindig berakja a "_www.kepfeltoltes.hu_" részt, tehát az eee.jpg-ből eee_www.kepfeltoltes.hu_.jpg lesz

ha összegyűjtötted a linkeket, akkor a következőképpen szúrhatod ide be:



ennyi az egész!

Tadam épp most segít az ügyben.Én is szeretném megtanulni.-)

küldd át őket e-mailben, s feltöltöm neked.

Kedves Mindenki (Főleg a jóleső kommentárokkal lelkemet édesítők)!

Nagy örömömre szolgál a tudat, hogy sikerült viszonylag érzékletes módon elmesélni, beppillantást nyújtani egy ilyen bensőséges, mondhatni intim élménybe. Bár a világ másik végén egy másik kultúra berkeiben zajlottak az események, mégis összekötött két világot az, hogy én, egy közületek, ott voltam, és általam egy kicsit ti is. Howard Shore-ral "találkoztunk", "elmondtuk", hogy Magyarországon is "szeretjük" a művészetét, és ennek a mester nagyon örült. John Williams számára is biztosan kellemes érzés lehetett, hogy az első sorból, mindössze fél méterre "tapsoltunk", és "éljeneztük" őt, Steven Spielberg-et és Martin Scorsese-t. A világ így egyetlen nagy egésszé állt össze, ahol elmosódnak a határok emberek, kultúrák között, és a zene egyetemes nyelvén kommunikálunk, azzal a bizonyos 5 hanggal. Még egyszer köszönöm a kedves szavakat, felemelő a tudat, hogy Magyarországon, ezen a honlapon sok olyan ember él/jár, aki értékeli más örömét, sikerét. A képeket szívesen feltenném, de nem tudom hogy kell feltölteni. Ha segítenétek, seccperc alatt felrakom.

Üdv:

John Williams

Nagyon ritkán szoktam elolvasni ilyen hosszú "szösszeneteket", de a Tiédet  egy szuszra végignyaltam. Teljesen olyan, mintha ott lettem volna melletted.
Nagy élmény volt.
Köszönöm szépen!

Igen! A képeket én is szívesen megnézném!

Huhh!
Elolvastam a beszámolódat! Minden elismerésem!!
Leírhatatlan érzés, egy (vagy akár több) általunk nagyra tartott személlyel találkozni, pláne, ha az illető egy zenész, aki több száz kellemes, olykor felemelő órával színesítette eddigi éveinket!
Nekem is volt ilyen szerencsében részem (többször is), sohasem felejtem el azokat az estéket! :)

Közös fotót nem sikerült összehozni?
Amiket készítettél, és közzétehetők, megtennéd, hogy belinkeled ide?

Kedves J. Williams!

Pazar beszámolókat kaptunk a koncertélményekről, azt hiszem ennél részletesebbet még senki sem írt a topicba. Életreszóló élmény marad az biztos, meg a találkozások is pl. Howard Shore-al, meg úgy az egész. Szerencsés vagy, hogy kijutottál ezekre a koncertekre és köszönjük a beszámolókat! :)

Ezért írtam, örülök, hogy tetszett:-)

Igazán nincs miért, már rég tönkrement a kazetta.

Nagyon irigyellek, és remélem egyszer nekem is lehetőségem lesz átélni ezt az érzést!
3-szor olvastam el a beszámolódat, de szerintem még elfogom párszor! :)

Emlékszem egy nagyon régi tévéfelvételre (80-as évek eleje), ahol Williams vezényelte az addig írt nagy filmzenéit. Már akkor is szép lista volt a munkássága, barátom mikrofonos magnójával rögzítette a tévé hangszórójáról az adás hangját.
Gondolom, élőben kicsit jobb! :-)

Hát ez hihetetlen volt... Miközben a sorban vártam a belépésre a ma esti koncert előtt, összefutottam Howard Shore-ral! Odamentem hozzá, a feleségével volt, beszélgettünk, és a jegyet és a jegy borítékját is dedikálta. Egyszerüen nem hiszem el, hogy ez igaz. Két éve Londonban élőben hallottam és láttam a Lord of the Rings Symphony-t vezényelni, fenomenális élmény volt. Shore-t tartom Williams után a ma élő legnagyobb zeneszerzőnek. Képzeljétek micsoda nagy dolog ez: A 2-szeres Oscar-díjas zeneszerző elmegy meghallgatni a legendát, az 5 Oscar-díjas John Williams-et. Mintha Beethoven Mozartot hallgatná. Micsoda szerény, micsoda kedves ember Shore... Látszott meglepődik, hogy valaki Magyarországról jött ide, és felismerte(barna zakóban volt, nem a szokásos feketében, én meg szmokingban. Rajtam kívül szemmel láthatóan senki nem vette észre). A felesége is nagyon kedves teremtés, elbeszélgettünk. Shore-nak mondtam milyen fantasztikus, hogy eljött meghallgatni Williams-et, mosolygott. Szóval a heti adagom: Steven Spielberg és Martin Scorsese, a világ két legnagyobb rendezője, John Williams és Howard Shore, a világ két legnagyobb zeneszerzője. Ja, Robert De Niro is itt volt ma(épp a Tribeca filmfesztivál van)Gwyneth Paltrow, Chris Martin, Lori Singer. Ma este itt volt New York krémje. Azt hiszem holnap megölöm magam, mert ez már a mennyország, innen már csak rosszabb jöhet.

May the Force be with you!

JW

Köszönöm, ez jólesik.

Hihetetlen érzékletes ez a beszámoló, öröm volt olvasni.
Olvasás közben örültem, h itt van valaki akinek beteljesült élete nagy vágya.

Huh... Hát ez hihetetlen!!! :-)))
Nagyon érzékletesen írtál! Bele tudtam élni magamat...
Köszönjük a kitűnő beszámolót!

Csak tátott szájjal tudok erre reagálni. Fantasztikus! :)

hát ez eszméletlen!!! még nem tudtam végig olvasni, pont suliba kell mennem.áááááááááááááááá nem hiszem el. délután elolvasom. köszi, hogy leírtad, úgy érzem ott ülök a te helyeden williams mellett.

Williams azt mondta, a Münchenből szeretnének eljátszani egy részletet. Ez hatalmas meglepetésként ért! A legújabb alkotása, csodálatos! Igaz ugyan, hogy icipicit emlékeztet a Schindler listájára, de mégis más a hangulata, és Williams-i mélységekben érintett meg. Hatalmas taps. Megint elköszönt, de mi állva ünnepeltük, immáron másodszor, vagy nem is tudom hányadszor. Apámnak üvöltöttem, hogy tapsolj, tapsolj! És visszajött a maestro, megköszönte, és miközben bejött, az első hegedüsnek azt mondta: Star Wars! Nekünk meg: Bár George Lucas nem lehet ma este itt, azért lejátsszuk.
Istenem, ezt el sem hiszem! Más leírni, megpróbálni elmesélni. De valójában elmondhatatlan. Többszörösen felejthetetlen, lenyügöző élmény volt. Felhangzott a főtéma, én pedig felnőtt férfi létemre elsírtam magam. Nem tehettem mást. Ebben a pillanatban kiteljesedtem. Valóra vált amiről álmodtam. Most, itt elértem mindent. Tökéletesen boldog voltam. Egyszerüen elteltem, minden a helyére került. Nekünk, magyaroknak, a világ másik végén, csupán egy legenda, a zenéjét kívülről ismerjük, sokat tudunk róla. Az ő nyelve a zenéje által a  mi nyelvünkké vált. Évek óta hallgatom az autómban, futás közben, olvasás, evés, alvás közben. Akárcsak sok hozzám hasonló magyar. Vagy a világ minden részén milliók. És most, én, Budapestről ott ülök John Williamstől 50 centire, és nekem vezényli legnagyobb müvét. Ez volt maga a boldogság. Az életem értelme. Sírnom kellett, hogy elviseljem ezt a hirtelen kicsapódó rengeteg érzelmet.
Ordítottunk, mikor vége lett, ismét talpra ugrottunk. Taps, taps, taps, végetérhetetlen taps vette kezdetét, míg ismét vissza nem tért. Mutatta, már fáradt, de azért láttuk, tartogat még a tarsolyában meglepetést. Ismét fellépve a pódiumra ezt mondta: New York tényleg forró hely! Nagy nevetés.
A következő ráadás a Leonard Bernstein-nek írt, az ő elmondása szerint zenei tréfa, amibe beleszőtte a West side story ismert melódiáját. Aki ismeri, tudjam milyen fergeteges.
ÉS újra vissza kellett jönnie, és végül eljátszotta az NBC számára írt témát, a The Mission-t.
Ez volt a koncert. John Williams a legnagyobb. Négyszer tapsoltuk vissza, és máég ezerszer megtettük volna, hogy örökre hallhassuk korunk Mozartjat. Unokáimnak is mesélni fogom, amikor John Williamset élőben láthattam és hallhattam vezényelni.

Íme a ráadások

A Prayer For Peace - Munich
Main Theme - Star Wars
Tribute to Leonard Bernstein
NBC Nightly News Theme

Később este meghallgattam a szmokingzsebembe rejtett diktafon nevetségesen silány, ám mégis hallható felvételét, és magamban újraéltem az estét. Még fel sem fogtam. Ám holnap este ismét ott leszek. Újra hallani és látni fogom őt, Spielberget és Scorsese-t. Az álom folytatódik. A csodát élem. Az én csodámat. Bárcsak mindenki megtalálná az övét. Nagyon köszönöm, hogy meghallgattatok. Remélem nem volt túl unalmas, és nem gondoltok rosszat rólam, amiért ilyen érzelmesen meséltem el életem legkülönlegesebb élményét.

Az Erő legyen veletek:

John Williams

Spielberg elmondta, hogy most az utolsó kereszteslovag elejét fogjuk látni zene nélkül, és nézzük meg micsoda különbség és plussz John Williams zenéje.  Williams eközben végig mosolygott, olyan határtalan szerénységgel, hogy legszívesebben megszorítottam volna a kezét, és megcsókoltam volna a cipője talpát. És tényleg, elkezdődött film, csak a párbeszédek, az effektusok voltak rajta. Két perc múlva, amikor a fiatal Indy(River Phoenix) leugrik a lovára(mellé) Spielberg azt mondta: Már most unatkozom. Hatalmas nevetés! És tényleg: nem is olyan izgi ez így. Spielberg hajlandó volt lecsupaszítani egyik klasszikus alkotását a közönség és Williams kedvéért, csak azért, hogy bemutassa a zene jelentőségét. Erre csak ő képes! A részlet addig tartott, amíg Indy leugrik a vonatról és rohan  a síneken, míg az Indy kalapos férfi néz utána. És utána Spielberg ezt mondta: És akkor most nézzék miért nem tudok filmet csinálni John Williams nélkül. És ekkor elkezdődött a fantasztikus zenei utazás, csodálatos, varázslatos, fenomenális! Több, mint 40 cue-ból(zenei alapegységből) épült fel a részlet, tökéletes szinkronban, minden apró zuhanást, félelmetes jelenetet zeneileg illusztrálva. Hirtelen megtelt élettel a film, Spielberg is élvezte, mosolyogva hallgatta. Elmondta korábban, hogy az oroszlánt isteni csodával tudták csak talpra állítani a cirkuszvonaton. Amikor meg a Magic vagonba menekül, mondta, kiírták jó nagy betükkel, hogy Magic, hátha valaki nem értené.:-)
Aztán elmondta, hogy élete legfontosabb filmje a Schindler listája. Megtapsoltuk. Megköszönte, majd folytatta: Ehhez a filmhez neki is, és Williamsnek is félre kellett tennie sajátos stílusát, és újra kellett kezdeniük. A kedvenc filmzenéje a Schindler. Csodálatos volt…. A Schindler listája fájdalmát John Williams vezényelte élőben, elmondhatatlan, életre szóló, határtalan érzés volt. Megrendülve ültem. Ébren álmodtam.
Ekkor következett a finálé. E.T. 15 percnyi zene, egy opera, mely oly tökéletes, hogy Spielberg hozzávágta a filmet inkább, semminthogy megváltoztassa. Spielberg is velünk nézett egy-egy jelenetet, és látszott rajta, számára is különleges élmény ez, az ő legendás filmjeinek zenéjét élvezi együtt több ezer emberrel. Én hol a filmet, hol Williamset, hol Spielberget néztem. Láttam, Spielberg figyeli a közönséget, ez neki nagyon érdekes lehetett, gondoljatok bele, az ő alkotása, és az emberek reakcióját látja közvetlenül. Hányszor adódik olyan lehetősége, hogy szemből lásson egy csomó embert, akik meghatódnak, megdöbbennek, elámulnak az ő müvészetén? És ekkor találkozott tekintetünk. Csak egy rövid időre. Feltünhetett neki, hogy én nem a vésznat nézem, hanem Williamset és őt. De én ilyen renitens vagyok. Magamba akartam szívni minden pillanatot, minden arcvonásukat, hogy örökre emlékezzek majd. Mikor összenéztünk, rámosolyogtam, majd eszembe jutott, hátha rosszil esik neki, hogy engem nem érdekel a film, és inkább azt néztem. A zene pedig…. Tegyétek be a cd-t a legjobb hangrendszerbe, adjátok ráa a maximális hangerőt, és szorozzátok meg 1 millióval, akkor talán megkaphatjátok azt az érzést, amit én éltem át. Maga volt a csoda. Álmaim, vágyaim, gyermekkori emlékeim egy csapásra valóra váltak.
Hihetetlen tapsorkánban törtünk ki. Tapsoltunk, kiabáltunk, bravo, bravo! Felugrottunk, az egész terem, és megadtuk a méltó tiszteletet korunk legnagyobb zeneszerzőjének. Ő csak állt, szerényen, mosolygott, megköszönte, kivonult, de mi csak tapsoltunk, és kiabáltunk. Ekkor visszajött, Scorsesevel és Spielberggel. Ekkor egészen közel álltam a színpadhoz, és ott álltak meg tőlem fél méterre. Majdnem egy magasságban voltam velük, és Williams több alkalommal kedvesen rám nézett, én meg próbáltam a legkedvesebb arcvonásommal tudtára adni a lehető legszimpatikusabb tiszteletemet és szeretetemet. Nem rajongani akartam érte, csak értékelni. Tapsoltam, hogy a kezemet már nem is éreztem. És következett a ráadás.

Folyt. Köv.

Mikor leültünk, még hallottam egy hegedüs hangolását, és nagyon ismerős melódiáa lettem figyelmes:  Star Wars volt az! Nem volt benne a programban, de 2004-ben sem, ám végül a vastapssal kikövetelt ráadásban eljátszotta. Megnéztem a kotátt, és a tetjén ezt olvastam: Star Wars. Igen! MA is hallani fogom minden idők legjobb filmzenéjét, ami megváltoztatta a filmzene arcát. Hatalmas ováció közepette ismét bejött a maestro, újra energikusan, egészen lenyügözőenn fiatalosan 74 éves korára. (a koncert 3 órát tartott, egy 20 éves is elfáradna ennyi vezénylésben, és koncentrációban. De ő John Williams, aki 74 évesen 4 zenét írt tavaly, és egyik jobb, mint a másik). Ekkor bemutatta azt az embert, akit idestova 34 éve ismer, és kitünő munkakapcsolatban állnak egymással, és örökre hálás lesz, hogy együtt dolgoznak. Steven Spielberg! Istenemistenemistenem! Hát igaz, megtörténik! Oldalra néztem, agyam szinte fel sem akarta fogni, hogy az orrom előtt megállt a világ legnagyobb rendezője, az a férfi, aki az emberiségnek adta a Cápát, a harmadik típusú találkozásokat, az E.T.-t, az Indiana Jones-trilógiát, Schindler listáját, Jurassic parkot, Ryan közlegény megmentését, Münchent. Fantasztikusan nézett ki. Nem volt hivalkodó, mégis fennséges, és sütött róla a tehetség, a szerénység, ami csak a legnagyobbak sajátja. Felnézett barátjára, Williamsre, kezet fogtak, de amolyan barátságosan bensőségesen. Spielberg elmondta hogy a film képek villanásának összesége. A némafilmkorzskban az olyanok, mint Charlie Chaplin, Mack Sennett, pontosan tisztában voltak a zene jelentőségével. Ő is épppígy tisztában van ezzel, és Williams életre keltette a fehér cápát, olyan jól, hogy azóta még a medencénkben sem merünk fürdeni. Spielbergről tudni kell, hogy imád beszélni, nagyon kedves humora van, és élvezi a szereplést. Öröm volt hallgatni, és nem tudtam kin legeltessem szemem két példaképem közül. Míg beszélt, több ízben Williamset bámultam ismét, aki megint rám nézett, és két másodpercig egymást néztük, majd én félénken félrenéztem, nem akartam azt a látszatot kelteni, hogy nem érdekel Spielberg beszéde. Íme a második felvonás tartalma:

Main Theme - Jaws
Excerpts - Close Encounters of the Third Kind
Out To Sea/Shark Cage Fugue - Jaws
Indy s Very First Adventure - Indiana Jones and the Last Crusade
Main Theme - Schindler s List
Finale - E.T. The Extra-Terrestrial

Egyszer csak felhangzott a sejtelmes tüdüm.... majd csend.... tüdüm.....tüm..... csend....)én öntudatlanul megszorítottam apám térdét, észre sem vettem)...tüdüm-tüdüm-tütütütütütütütütüt.... és felhangzott a Cápa főtémája!!! Tapsvihar jutalmazta. Spielberg a Close Encounters előtt elmondta hogy eltartott egy ideig míg eldöntték az 5 hangjegyet, ám végül varázslatos választásnak bizonyult. Valóban, a zenekar mesésen játszotta. Emlékeztek hogy indul a film. Fokozatosan erősödő morajlás, majd Bammmm! És megjelenik a kép. Spielberg ezt minden bizonyára David Lean Arábia Lawrence-éből csente el, dehát ez az egyik kedvenc filmje. Aztán leereszkedett a vászon, és Spielberg arról mesélt, hogy most részletet hallhatunk az Indiana Jones harmadik, talánb nem utolsó részéből, és ekkor óriási kiabálás és taps tört ki, és Spielberg is nevetett, és azt mondta: Rzek után muszáj megcsinálnom. Tehát emberek, ezer százalék, hogy már előkészületi fázisban van a 4. Indy-film, magától a mestertől hallottam!

Folyt. Köv!

no, akkor most már nem írok levelet. :( :)

Nos, íme a tegnap esti fergeteges, életre szóló koncert beszámolója. Még mindig a történtek hatása alatt vagyok, időnként meg kell csípnem magam, hogy elhiggyem igaz volt mindez. Utoljára 2004. februárjában álltam a New York-i Avery Fisher Hall aulájában, életem első John Williams-koncertje előtt, őrülten idegesen. Akkor azt hittem soha nem lesz alkalmam még egyszer átélni ezt a gyönyört. El kell mondanom, hogy 6 éves koromban szerettem bele John Williams zenéjébe, a Csillagok háborúja rongyosra nézett vhs-kópiája kapcsán. Akkor még nem tudtam ki is ő, csak a fülbemászó zene ragadott meg. Később a zenélő filmkockák címü MTV-s sorozat főtémája maradt meg bennem, és évek múlva döbbentem rá, hogy ez a Superman főcímzenéje volt! Hát így kezdődött életre szóló, és örök „szerelmem” John Williams-szel. Ennyit bevezetőnek, és akkor most a koncertről. Miközben édesapámmal, akit azért vittem el, hogy olyan valakivel megoszthassam ezt az élményt, aki hozzám a legközelebb áll, és aki tanúja volt több éve rajongásomnak, az Avery Fisher Hall aulájában vártunk, mindössze két házzal a világhírü zeneiskolától, a Juillard-tól, ahol John Williams tanult, a torkomban egyre nagyobb gombóc képződött. Majdnem egy éve lapult fiókomban a két jegy, erre a pillanatra várva, és most elérkezett. Elhatároztam, ha törik, ha szakad, fényképet fogok csinálni. Szmokingom zsebébe rejtettem a kis gépet, hátha nem veszik észre, zsebre vágtam a kezem, különben le kell adni a ruhatárban, kép- és hangfelvétel készítése tilos. De nem érdekel. Másik zsebemben kis diktafonom lapult, bevetésre készen, még ha rossz minőségben is, de meglesz az este hangja. Végre elérkezett az idő. Az aulában Chris Martin, Gwyneth Paltrow, és Kate Capshaw is a bejutásra várt, na meg én édesapámmal. Egy Williams, Spielberg és Scorsese által 5 perccel korábban dedikált pólóra lehetett licitálni, a licit 100 dollárnál kezdődött, és mikor én lefotőztam a pólót, még senki nem licitált. Én sem. Az Avery Fisher Hall koncertterme egész egyszerüen hatalmas. Több szintes, és mondanom sem kell, a csilláron is lógtak. Megindultunk a helyünkre, a legdrágább jegyeket vettem, amit csak lehetett, elvégre ezen nem fogok spórolni. Mentünk, mentünk, és végül a legelső sorhoz értünk. Ekkor döbbentem rá, hogy mindössze fél méterre volt a helyünk a karmesteri pilpitustól. John Williams mellett fogok ülni! Istenem, most lettem csak igazán ideges, hangosan felnevettem, és szinte hisztérikus állapotba kerültem. Nem vagyok már kispályás, sok mindent megéltem, de ez legnagyobb álmom volt, és épp valóra készült válni. A zenekar, a New York-i Filharmonikusok, a világ legrégebbi szimfonikus zenekarának zenészei szépen sorban elfoglalták helyeiket. Voltak vagy százan. Majd végül az első hegedüs is megjött, és együtt hangoltak, időnként egy-egy ismerős dallamot is meghallottam, ez előrevetítette miben is lesz részünk, és már-már önkívületi állapotban néztem az oldalsó bejáratot. És ekkor: Belépett Ő, a mester, John Williams, a világ legnagyobb zeneszerzője, akit Csak Mozarthoz, Beethovenhez, Wagnerhez lehet mérni. Őrült ováció vette kezdetét, hatalmas tapsvihar töltötte be a lenyügöző akkusztikájú termet. Williams fél méterre tőlem megállt, és hihetetlen szerénységgel, majdhogynem félénkséggel türte az ünneplést, mosolygott hófehér szakálla alatt, majd magához ragadta a mikrofont, és rövid köszöntőt mondott. Nagyon örült, hogy újra itt lehet, és bemutatta első vendégét, egy kitűnő rendezőt: Martin Scorsese-t. És ekkor belépett a világ egyik legnagyobb rendezője, a kis Scorsese, szarukeretes szemüvegében, egy pici, kedves, hasonlóan szerény  ember. Karnyújtásnyira álltak tőlem, ha kinyújtottam volna a kezem, megérinthettem volna őket! Scorsese láthatóan zavarban volt, ennyi ember előtt beszélni nagyon nehéz, ráadásul sokkal intimebb, mert közelebb voltunk, mint pl. az Oscaron, ráadásul itt nem szakmabeliek voltak. Miközben beszélt, én John Williamst néztem, aki Scorsesere figyelt, de én nem tudtam levenni a szemem az ősbölcsességet és sugárzó zsenialitást sugárzó zeneszerzőről. Ő pedig ekkor lenézett, egyenesen rám, és rámosolyogtam, ő pedig visszamosolygott rám.. Csodálatos érzés volt, kapcsolatot teremtettünk. Scorsese felolvasta Bernard Herrmann életrajzát, méltatta kicsit, majd leült egyenesen Williams mellé, és kezdetét vette a müsor. Csodálatos volt. Nagyszerü hangszerelés, Herrmann gyönyörü zenéjét Williams-nél jobban nem adhatták volna vissza. Ő egyébként zenélt Herrmann-ek anno, nagyon tiszteli őt. A Pszicho és az Észak-Északnyugat részletei alatt leereszkedett egy vászon, és a film hanggal együtt pörgött, a zene pedig a saját fülünk hallatára született meg! Olyan volt ez, mint a filmzene felvételnél. Williams előtt kis monitoron is ment a film, a kezdést két párhuzamos vonal jelezte, a pirosnál megemelte a pálcát, a zöld elhaladtával indult a zene. Tökéletes volt! Scorsese kedves anekdotát mesélt a Taxisofőr előtt. Herrmannt Londonban érte el, és mondta, hogy nagy csodálója  Herrmannek, és van egy film, amit szeretne, ha megcsinálna. Kérdezte H, hogy mi a címe? Mondja S: Taxisofőr. Erre H. Én nem írok zenét taxikhoz. Nem érdekel. S: De ez nem taxikról szól… H: Nem szeretem a taxikat. S: Hadd küldjem a könyvet. Elküldte, és Herrmann azt mondta, van egy jelent, ahol De Niro figurája baracklikőrt önt a kukoricapelyhére, és ez a jelent nagyon tetszett neki, végül elvállalta. A zene felvételének utolsó éjszakáján a mester álmában meghalt. Nagyon kedves történet volt, nagyon megható, és a zene csodálatos. Elmondhatatlanul más élőben hallgatni egy ilyen zenét, mint cd-n, vagy dvd-n. Ég és föld! Az ember belsejében lüktet, eget-földet megmozgató erő feszül benne, és a teremben. Ezután szünet következett. Valaki kedvesen megérintette a vállamatm, felnéztem, és egy nagyon szép szőke nő kérte, hogy engedjem át. Lori Singer volt, a Csobbanás és a Magas barna férfi felemás cipőben sztárja. A fiával volt, és meg kell mondjam, még mindig nagyon jól néz ki.
Ezután következett az, amiről két éve álmodom. John Williams zenéi!

Death Hunt - Dangerous Ground
The Inquirer - Citizen Kane
Ball of Springfield Mountain - The Devil and Daniel Webster
Gallop The Whip - "Currier and Ives" Suite
Scene d amour - Vertigo
Prelude - Psycho
The Murder - Psycho
Night Piece for Orchestra - Taxi Driver
Prelude/Night Owl - Taxi Driver
Prelude - North By Northwest

Folyt. köv!

rpistus@yahoo.com