Holle anyó és Csipkerózsika, Hófehérke és Rigócsőr király, Hamupipőke és Pirosbúbocska, Bátyácska és Húgocska, Békakirály és Vashenrik – ki ne ismerné a Grimm-mesék jóságos és gonosz hőseit, állatbőrbe bújt tündéreit, elvarázsolt királyait, ördöggel cimboráló földönfutóit és megbabonázott hercegkisasszonyait? Wilhelm és Jacob Grimm a 19. század elején kezdtek hozzá a német népmesekincs gyűjtéséhez, évtizedeken át bővítették, szerkesztették, fésülték és rendezték az anyagot, mígnem összeállt a „végleges”, kétszáz mesét számláló gyűjtemény, a „Gyermek- és családi mesék” – rövidebben a Családi mesék. A zsenialitás talán csak szorgalom kérdése, vallotta Goethe – és valóban, a világ meseirodalmának e legnépszerűbb, legtöbbször kiadott és legtöbb nyelvre fordított alapműve a fivérek gyűjtői és szerkesztői szorgalmának, a szorgos munkájuk eredményeként létrejött műfaji gazdagságnak és sokszínűségnek köszönheti páratlan sikerét. Megtalálható e gyűjteményben a mese valamennyi típusa a néhány soros mondókáktól, trufáktól és csúfolóktól kezdve a tréfás és szomorú állatmeséken és példázatokon át egészen a nagyobb lélegzetű, epikus ívű elbeszélésekig – így nem kétséges, hogy minden mesekedvelő olvasó megleli benne a kedvének és ízlésének valót.
Magyarul harminchárom évvel ezelőtt jelent meg a Családi mesék első teljes kiadása – a mostani, javított és átdolgozott kiadás pedig először tartalmazza a tíz gyermeklegendát is, amelyet a Grimm testvérek annak idején csatoltak a mesékhez.
