A gorgók nem tartoznak a mitológia közkedvelt lényei közé. Tekintetük dermesztő, már-már halálos, kígyóhajuk, éles nyelvük, rút ábrázatuk visszataszító. Eredetileg, mielőtt megsértették volna Pallasz Athénét, állítólag gyönyörű lányok voltak. Visszanyerhető-e az ősállapot? Átírható-e, fölülírható-e egy végzetes hiba? Visszafordítható-e a mitológiai gépezet? Segíthet-e ebben a makacs vagy éppen a torzító emlékezés? Polgár Anikó új verskötete költői tudatarcheológia: elsősorban a kulturális emlékezet személyessé tételével foglalkozik, az elemi létmegnyilvánulások mitikus háttérmozzanatait fürkészi. Az időtől nyomorgatott test bizonytalanságai és az időtlenségükben minduntalan megújuló mítoszok kerülnek termékeny ellentétbe, a hol historikussá, hol mitikussá váló női újrajátszás-történeteké a főszerep. A kisgyerek Pentheus-puzzle-lal játszik, mini Tróját épít, az érett nő saját vagy annak vélt szerepeit próbálgatja, az idős pedig az emlékezet és képzelet behatárolta labirintusban keresi egykori önmagát. Mitikus, mágikus és kézzel foghatóan, olykor szinte dermesztően konkrét költői anyag kivételes egysége ez a kötet.
