A 19. század a nemzeti tájak megteremtésének időszaka. A magyar fejlődés sajátossága, hogy az ekkoriban kialakult táji tagozódást az 1920-as határváltozás alapjaiban írta felul. A trianoni Magyarországon a háború utáni években kulönös törekvést figyelhetunk meg az elveszett hangulatok, táji jelentések pótlására. A magas-tátrai udulőhelyek leköltözése a Mátra vidékére, a Tengermellék és a Balaton párhuzamos képei, az elcsatolt középkori műemlékek pótlására kiásott esztergomi palota, a kényszer szulte vármegyeszékhelyek, az erdélyies református templomok divatja - csupán néhány példa arra, miként élt tovább elvesztett teruletek szellemi és kulturális öröksége az új határokon belul. Kötetunkben építészek, tájépítészek, művészettörténészek, történészek és irodalmárok mutatják be a tájak, városok és épuletek szintjén megformált genius loci tartalmakat, majd azok változásait Trianon után. Olvashatunk többek között a századfordulós építészeti stílusok társadalmi uzenetéről, a templomok emlékezetéről, a puszta sajátos világáról és természetesen az elcsatolt teruletek direkt megidézésének kiemelt példáiról is. Könyvunk egyben folytatása a 2019-ben megjelent A genius loci. Irodalom és építészet című munkánknak.
