Édesapja egy éppen kitörő vulkánról nevezte el Heklát, a történet főhősét, aki túl szép és túl fiatal ahhoz, hogy a 60-as évek Izlandján nőként könnyen érvényesülhetne különleges írói tehetsége. Végül azonban célhoz ér, de ehhez fájdalmas út vezet: el kell vágnia gyökereit, melyek családjához, barátaihoz, szerelméhez és hazájához kötik. Szerencsére van egy társa: a szép DJ Johnsson, a boldogtalan jelmeztervező.
Audur Ava Ólafsdóttir (1958) izlandi művészettörténet-professzor, regényíró, drámaíró és költő. Műveiben előszeretettel ad hangot azoknak, akiknek a társadalomban egyébként kevesebb figyelem jut. Az Izland szépében a férfiak által uralt irodalmi térben érvényesülni kívánó női, illetve homoszexuális férfisorsokkal találkozunk kiemelten, a 20. század derekán. A történet elbeszélője túl szép és túl fiatal ahhoz, hogy nőként könnyen érvényesülhetne különleges írói tehetsége. Végül azonban célhoz ér, de ehhez fájdalmas út vezet: el kell vágnia gyökereit, melyek családjához, barátaihoz, szerelméhez és hazájához kötik. A regény lapjain gyönyörűen kirajzolódnak a korszak kulisszái: az izlandi történelem egyik meghatározó és a szépirodalomban is egyre gyakrabban megjelenő fejezete a brit és amerikai katonák jelenléte a szigeten a második világháború alatt és után, ezzel összefüggésben az úgynevezett állapot (ástandid), vagyis a katonák izlandi nőkkel létesített viszonya és a sokszor apa nélkül felnövő katonagyerekek szégyen övezte sorsa, illetve az Izlandra áramló amerikai kultúra - legyen szó moziról, zenéről, rádióról, Cadillacekről, vagy éppen olyan termékekről, mint a pomádé, a kóla vagy a nejlonharisnya. A könyv Franciaországban elnyerte a Prix Médicis étranger díjat.
"Ébren vagyok. A költő alszik. A csillagtakarótól eltekintve sötét a világ. Eszembe jut egy mondat, aztán még egy, és egy kép, egy egész oldal, egy egész fejezet vergődik a fejemben, mint fóka a hálóban, próbálok a holdra összpontosítani a tetőablakon túl, megkérem a mondatokat, hogy távozzanak, aztán arra kérem őket, hogy maradjanak, fel kell kelnem, hogy leírjam őket, mielőtt eltűnnének. Ilyenkor kitágul a világ, és újabb éjszakán leszek több önmagamnál, Istenhez imádkozom, hogy zsugorítsa vissza a világot, és adjon nekem nyugodt, fekete vizű tengert, adjon szép csendéletet holland szélmalommal, mint azon a naptáron Snaebjörn Könyvkereskedésében, vagy kiskutyás képet, mint amilyen Jón John bonbonosdobozán van, amibe az újságkivágásait gyűjti, szeretném is és nem is, úgy szeretném továbbra is mindennap feltalálni a világot, nem szeretnék halat főzni a Siemens tűzhelyen és férfiakat kiszolgálni a Borgban, ezüsttálcával egyensúlyozni egyik füstfelhőből a másikba, szeretnék egész nap olvasni, amikor épp nem írok. A költő nem tudja, hogy a kacsatollpaplan alatt fóka vergődik bennem, felém nyújtja a kezét, én pedig hagyom, és közben elengedem a szavakat, reggelre el fognak tűnni, addigra elfelejtem a mondataimat, mert minden éjjel elveszítek négy mondatot."
Részlet a regényből
