Donaly Miller elhivatott pedagógus. Saját bevallása szerint még nem találkozott olyan gyermekkel, akiből ne tudott volna lelkes olvasót faragni. Könyvsuttogó című könyvével elkalauzol minket hatodik osztályos tantermébe, ahol feltárja előttünk rendkívül hatásos, ám szokatlan tanítási módszerének titkait. Miller félreteszi a hagyományos oktatásban használatos olvasónaplókat, illetve a szövegértést ellenőrző feladatlapokat, és azt helyezi inkább előtérbe, hogy a tanulók maguk válasszák ki olvasmányaikat, amihez egy önálló olvasásra épülő egyéni program társul. Miller nagy súlyt fektet egy érdekes és a személyes igényeknek megfelelő kötetekből álló könyvtár felállítására, és mindenekfelett, hogy helyes és hiteles olvasói viselkedést mutasson és tanítson a gyerekeknek. Olvasás iránti szeretete valóban ragadós és lelkesítő, az eredmények pedig magukért beszélnek. Nem számít, milyen hátrányokkal és lemaradásokkal kerülnek a tanulók Miller osztályába, évente mindannyian átlagosan negyven kötetet olvasnak el, magas pontszámokat érnek el a hivatalos, standardizált felmérő teszteken, és végül olyan lelkesedéssel a szívükben távoznak az olvasás iránt, amely akár egy egész életre szól. Kövessük végig a könyvben a szerző útját, amint lépésről lépésre ráébreszti tanítványait, hogy maguk is felfedezzék, milyen csodálatos jutalma van az irodalom olvasásának. Miller lelkes és szenvedélyes hangja kelti életre a Könyvsuttogó sorait, segítséget nyújtva az iskolákban tanító tanároknak, hogy rávezethessék a legkülönfélébb korcsoportba tartozó gyerekeket az olvasás terén rájuk váró sikerek útjára. A könyv végén egy felbecsülhetetlen értékű felsorolás is található azokról a könyvekről, amelyeket a tanulók kétségkívül mind élvezni fognak.