Ha látta már a Lánchidat és a Halászbástyát nappal, alkonyatban, madártávlatból és űrfotón, semmit sem tud Budapestről. Halászbástyák minden nagyvárosban vannak, körülöttük élettel és varázsos fényekkel, távolabb pedig kevésbé varázsos lakótelepekkel. Valójában azok a felületek lényegesek, ahol a lakók talpukkal, esetleg egyéb testrészükkel az aszfalthoz érnek. Az a négy és fél légköbméter, amelyben az emberek hatnak egymásra. Az ablakból is látható sztorikból áll össze a város A könyv fotói és novellái ebben a földhözragadt közegben mozognak. Nem egymást magyarázzák, mint sztárbölcsészek egy éjszakai tévéműsorban. Tévézés helyett inkább az utcát járják, rutinosan átlépve a kutyaszarokat. Találkoznak egy vasajtó mögötti, titkos szórakozóhelyen, kávét isznak, döbbenten nézik a kiürült utcákat. Később egyikük felderít egy régi, felforgató házibulit, a másik pedig rábukkan a város remetéjére. Zajlik az élet, miközben a Halászbástya csak egy értelmetlen épület az egész felett. Lakni nem lehet benne, és ablakaiból sem a város látszik, hanem egy képeslap.
