Mécs László Hernádszentistvánon született 1895ben. 1914ben belépett a Jászóvári Premontrei Kanonokrendbe, első verseskötete 1923-ban jelent meg. A két világháború közötti vallásos líra legnépszerűbb, leghatásosabb egyénisége. Lenyűgöző előadó volt, pódiumra termett alkatával, zengő hangjával bárhol lépett föl, mindig telt házat vonzott. Kötetei is pillanatok alatt keltek el.
Versei behatoltak oda, ahová a lapok cikkei nem juthattak el. Az elkeseredett magyar élet az ő szavalásaiban feloldódott. Mécs László szavalt a felvidéki, erdélyi és a kárpátaljai városokban; szavalt falvakban, plébániákon, baráti összejöveteleken, búcsúkon, prédikáció közben. Szava eljutott minden kicsi faluba, verseit megtanulták az iskolák növendékei. Neve fogalommá vált.
Lángoló küldetéstudat fűtötte, a keresztény humanizmus és a türelemre intés hangján szólt. Versei megjelentek angol, olasz, német és spanyol nyelven is.
A második világháborút követően itthon hallgatásra ítélte a hatalom, ám az emigráns magyarság körében Mécs László népszerűsége egy szemernyit sem csökkent, a kint élők szemében ő testesítette meg korának Arany Jánosát, az antikommunista költőóriást. 1953ban koholt vádak alapján letartóztatták, 1956 szeptemberében szabadult.
Irodalmi Nobel-díjra is ajánlották. Élete végén Pannonhalmára vonult vissza, s itt hunyt el 1978-ban.
A TINTA Könyvkiadó a hányatott sorsú költőóriás emléke előtt tisztelegve jelenteti meg Mécs László huszonöt legszebb versét.
