Főhősünk felírt a noteszébe egy Seneca-idézetet: „egyforma hiba mindenkiben bízni és senkiben sem”. Felírta és elfelejtette. Nem csoda, Azrael egy kamaszkorból épp csak kinőtt fiatalember, útrakelő, aki a neki rendelt Zónában kénytelen tanulni az emberi kapcsolatokat. Ez a Zóna azonban korántsem sivár: erdők karéjában luxussal berendezett kastélyszálló, itt kell Azraelnek elkormányoznia vonzódásait (és választásait) a természetes/természeti szépség meg a rafinéria között. Mikrovilág, amelyben szépség és gonoszság, tisztaság és elkárhozás csatája dúl.
A nemesfényű szimbolista példázatok és az akciófilmek keresztezésével merész, kivételes vállalkozás a – hosszabb idő után ismét prózával jelentkező - Turczi Istváné: az értékhiányok és tartásvesztések közhangulatában nemigen született ilyen bizalommal és reménnyel telítődő regény.
