"Pálfi Ágnes szinte programszerűen elfogulatlan... azon kevesek egyike, akik élményeik kortársai tudnak lenni, akik közvetlenül, és nem emlékeik, esztétikai prekoncepciók torzító tükrén keresztül szólnak" - Ferenczi László ezekkel a szavakkal vezette be a húsz éves költőnő első verseit (Napjaink, 1972 december). Első kötetét (Napéj, Kráter, 1989), mely az Írószövetség nívójutalmában részesült, Bodor Béla méltatta az ÉS-ben. Azóta három verseskötete jelent meg: Angyalgyökér, Kráter, 1994; Ím~hol az ember, Kráter, 1998; Hétrét, Magyar Napló, 2003. Olyan neves irodalmárok írtak róluk elemző kritikát, illetve áttekintő összegzést, mint Kabdebó Lóránt (Magyar Hírlap, 1992) és Csűrös Miklós (Magyar Napló, 2003).
Pálfi Ágnes jelen kötete egészében olyan létösszegző vállalkozás, mely hitelesen tudósít napjaink középgenerációjának több évtizedes tapasztalatairól, a női valóságérzékelés alakulástörténetéről. Olyan figyelemre méltó teljesítmény, mely költői erényein túl mint kordokumentum is joggal számíthat a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére."