A kötet Nagy Attila színművész, rendező önéletrajzi és színház-esztétikai írásainak, nyilatkozatainak, személyes vallomásainak szerkesztett gyűjteménye. Nagy Attila részt vett az 1956-os forradalomban, amelyet követően előbb halálra, majd -- enyhítésként -- 12 évi fegyházbüntetésre ítélték, ahonnan 1961-ben szabadult. Ezek viszonylag közismert tények, ám az már kevésbé, hogyan került az események fősodrába, illetve, hogy a börtönéveket miként sikerült átvészelnie. Ugyancsak kevesen ismerik a kiváló színművész családjának, gyermekkorának és művészi indulásának részleteit.
A kötet első része ezeknek a személyes emlékeknek bizalmas hangnemű bemutatása: a látszólag békés ifjúkortól a pályakezdő színész dilemmáin át az '56-os események felidézéséig. Az életrajz itt --amellett, hogy őrzi "mesélő" stílusát és atmoszféráját --, pontos kor- és társadalomrajz is.
A kötet második fele Nagy Attila színészi-rendezői filozófiáját mutatja be a művész színház-esztétikai esszéin keresztül: elvei, tanácsai, szakmai javaslatai ma is megállják helyüket; és egy elmélyült, sokat elemző-gondolkodó, a világszínház fejleményeiben naprakész, éles szemű intellektuális alkotó portréját rajzolják ki.
A kötet emellett tartalmaz néhány interjút is, amelyekben a szerző élete legfontosabb stációiról, fordulópontjairól vall az újságírónak.
