Gaál István, a magyar modernista film egyik legjelentősebb alkotója utolsó nagyjátékfilmjével örök menedékéhez, a klasszikus zenéhez és az európai kultúra gyökereit adó ógörög mitológiához tért vissza, amikor Christoph Willibald Gluck operájának bécsi változatát adaptálta. A megénekelt és megjelenített ókori történet keretezése a természet képeivel, az absztrakt geometrikus formákba rendeződő tájjal éppen azt hozza felszínre a mitológiai témából, ami annak egyetemes emberi tapasztalata: a vágyat, hogy a szerelem és a művészet által legyőzzük az elmúlást.
