Válogatás a Pécsi Tudományegyetem „Oktatás és Társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola kutatóinak írásaiból 2011
Az ember életének meghatározó tényezője a környezethez, a változásokhoz való alkalmazkodás úgy, hogy sem az irány, sem a mélység állandósága nem adott. A helyes arány megtalálása alapfeltétele a célba érésnek. A cél pedig a lehető legnagyobb tudás megszerzése, megújulása munkával, tevékenységgel és olyan kutatásokkal, amelyekben a személy alkotóként való kiteljesedése is biztosított. A folyamatos megújulás megnyilvánulásainak tekinthetjük ezt a válogatást, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola azon fiatal kutatóinak írásaiból adunk közre, akik a magyar pedagógikum megújulását segítik elő. Olyan válogatás ez, amelyben az időszerűség, a korszerűség, történetiség és a mai valóság feltárásának kutatói felelősséggel történő megvalósítása jellemző. Az első hat dolgozat témáját tekintve igen aktuális, hiszen a felsőoktatási és felnőttképzési területek különböző szempontú leképezését adják meg azzal a szemlélettel, amelynek a lényege az ember személyes harmóniájának és a társadalmi kihívásoknak való megfelelés. A paletta színes, akár a pedagógusképzési szelekciót, a bologna folyamatbeli holisztikus szemlélet a life long learning, az e-learning vagy az egészségfejlesztés andragógiai, gerontológiai közelítését nézzük. Napjaink aktuális nevelési történéseit jól szolgálja a kötet neveléstörténeti tematikus egysége, amelyben a szerzők az alapokhoz nyúlnak vissza, amikor a női műveltség és képzés változását, a turizmusoktatás gyökereit vagy a pécsi jezsuita intézményi totalitást vázolják fel. Régen volt olyan nagy aktualitása az iskola és a táradalom viszonya vizsgálatának mint manapság. Ezt a területet célozza az az öt írás, amelyben az iskolai karrierről egy sikeres deszegrációs intézkedés bemutatásán át végzett egészségnevelő tevékenységről és családos közösségek vizsgálatáról kaphatunk kutatói igényességgel felvillantott képet. Helyet kap a kötetben a tankönyvkutatás horizontja a népi játékoktól a szorzótábla változásainak bemutatásig. Az alternatív neveléstudomány eredményeinek megfogalmazása egy tehetséges kooperatív modell - valamint a gyógypedagógiai paradigmaváltás bemutatása a doktori iskola működésének komplexitását jelzik. A fiatal kutatók írásainak színessége, változatossága, igényessége jól tükrözi a doktori iskolának azt a szemléletét, amelyben az önállóság a fegyelmezettség, az ismeretek megszerzésének mélysége jellemző és az, hogy együtt is és külön is keresik azt a varázskulcsot, amely a tudás, az erő és a siker kapuját nyitja.