Keresés
Vásárlói kritikák a következő termékről: Ripacsok
K | 2010. 07. 31. 16:10
Talán mindenidok legrosszabb "magyar" filmje. Sándor Pál infernális látomása már-már annyira rossz, hogy az ember nem tudja, sírjon vagy hányjon. Természetesen a rendezo sokkal visszafogottabb volt, de Garas és Kern perverz ötletei az egész eredeti koncepciót kifacsarták. Egyetlen értéke, hogy megmutatja annak a kornak a rettenetes közállapotait, a magyar film teljes egyensúlyvesztését és kisiklását, a degenerált és cinikus semmitmondás vizeletlangyos szellemiségében.
Hasznosnak ítélted a kritikát? 0|0
godot | 2007. 10. 15. 13:45
A legszebb és legmegrázóbb magyar mozi az elszakíthatatlan barátságról, illetve annak költoien kohéziós kellékérol, a "tandem-gatyáról", ami ugye, csak két emberrel muködik...
Persze, van barátság, ami elszakítható: ebbol tudjuk, hogy mi a nem valódi kötodés.
Maga a film egy gyönyöru zenemu: szigorúan földönjáró dallamvezetéssel, gyilkosan realisztikus áriákkal, miközben a kórus is kiénekli a lelkét, nem ritkán a sárga földig.
Refrénnek pedig vegyük a feledhetetlen és megunhatatlan Presser-költeményt... Ha leírnám a címét, elmesélném az egész filmet, de ez persze csak egy figyelemfelkelto fogás részemrol: ha valaki nem látta a filmet, kérem, hogy annak ellenére, hogy én ajánlom, nézze meg.
Aki megnézi, az lesz ugyanis gazdagabb: mégpedig egy csodálatos filmélménnyel -ami cseppet sem manipulatív módon, de belénkvésodik élethosszig. A sosem kézzelfogható, de a film gerincét adó, a bennünk dúló érzelmi viharokról, kitörési kísérletekrol, árulásokról mesélve... s mindezt egy, a legtisztább emberi érzelmek parancsának behódoló bizarrul élet-, vér-, és olykor vizeletszagú történeten keresztül...
Közben persze nevetünk is. Magunkon, a barátságainkon, az elbaltázott kapcsolatainkon, a kötéltáncos életünkön. A lényeg, hogy nevetünk. Vagyis sírunk. Illetve...talán mindegy is...érzünk.
Garas Dezso és Kern András élete alakítását nyújtja, Sándor Pál (egyik) rendezoi fomuvében, olyan magyar színészi tablóval a "kórusban", a mellékszerepekben, amely csak nagy ritkán adatik meg.
Nem kötelezo vétel.
Nem alapmu.
A magyar filmmuvészet egyik gyöngyszeme.
Persze, van barátság, ami elszakítható: ebbol tudjuk, hogy mi a nem valódi kötodés.
Maga a film egy gyönyöru zenemu: szigorúan földönjáró dallamvezetéssel, gyilkosan realisztikus áriákkal, miközben a kórus is kiénekli a lelkét, nem ritkán a sárga földig.
Refrénnek pedig vegyük a feledhetetlen és megunhatatlan Presser-költeményt... Ha leírnám a címét, elmesélném az egész filmet, de ez persze csak egy figyelemfelkelto fogás részemrol: ha valaki nem látta a filmet, kérem, hogy annak ellenére, hogy én ajánlom, nézze meg.
Aki megnézi, az lesz ugyanis gazdagabb: mégpedig egy csodálatos filmélménnyel -ami cseppet sem manipulatív módon, de belénkvésodik élethosszig. A sosem kézzelfogható, de a film gerincét adó, a bennünk dúló érzelmi viharokról, kitörési kísérletekrol, árulásokról mesélve... s mindezt egy, a legtisztább emberi érzelmek parancsának behódoló bizarrul élet-, vér-, és olykor vizeletszagú történeten keresztül...
Közben persze nevetünk is. Magunkon, a barátságainkon, az elbaltázott kapcsolatainkon, a kötéltáncos életünkön. A lényeg, hogy nevetünk. Vagyis sírunk. Illetve...talán mindegy is...érzünk.
Garas Dezso és Kern András élete alakítását nyújtja, Sándor Pál (egyik) rendezoi fomuvében, olyan magyar színészi tablóval a "kórusban", a mellékszerepekben, amely csak nagy ritkán adatik meg.
Nem kötelezo vétel.
Nem alapmu.
A magyar filmmuvészet egyik gyöngyszeme.
Hasznosnak ítélted a kritikát? 0|0
Fizetési opciók
