A legjobb fantasy film fantasztikus körítéssel
De ha hinni lehet a híreszteléseknek, az eredetileg 3 részesre tervezett trilogia készítését szőrös szívű filmmogulok befagyasztották.
Ám Az arany iránytű önálló műként is nagyszerűen megállja helyét, köszönhető ez a hibátlan szinészi játéknak, mesterien megalkotott díszleteknek, fülbemászó dallamoknak és varázslatos történetnek.
A párhuzamos világban játszódó kalandban minden hasonló a miénkhez, de egy kicsit mégis más. A tűz zöld színnel ég, jóindulatú boszorkányok suhannak az égen és az embereknek van egy állandó damionja, aki egyéniségéhez illő fajtájú, beszélő állat képében állandó társa az életben. De az emberi mohóság a mindent irányítani akaró hatalom megszerzésére, még az egyén gondolatainak ellenőrzésére is, itt ugyanúgy tetten érhető.
A sztori befogadását megkönnyíti az a komoly fegyvertény, hogy minden korosztályú és nemű néző találhat magának olyan szereplőt akivel érzelmileg azonosulni tud. Pajkos gyerek meseként indulva, elbűvölő tájakra induló kalandos utazással folytatódik majd olyan Rettenthetetlent idéző csatajelenetbe torkollik ahol páncélos medve, gyerekek-felnőttek és boszorkányok vállvetve küzdenek a szabadságért. Az audio-vizuális orgiára kiéhezett nézőnek ez igazi kánaán. A leginkább aranyszínben fürdő díszletek szemet gyönyörködtető részletességgel jelennek meg a képernyőn, csak úgy mint a sarki, ködös táj megjelenítése amiben megborzongva szinte bőrünkön érezzük a hideget. Nem csak minden szereplő karaktere részletesen kidolgozott, de egyéni ruhatára is. Nicole Kidman legelső megjelenése felejthetelen ahogy, mintha csak egy divatbemutató kifutóján tenné, lágyan belibeg a történetbe. Az egykori divatmodell sminkje még soha nem volt ilyen tökéletes és a különböző helyszínekhez illő viseletéről is ódákat lehetne zengeni. A többi szereplő szintén lenyűgöző alakítást nyújt mint a Casino Royal-ból is már megismert titokzatos tekintetű Eva Green és a határozott Daniel Craig. De mellettük a számítógépes technológia által tökéletesen megjelenített többi állat is hozzájárul, hogy a történet megunhatatlanul újra meg újra átéljük.
Tanácsos az eredeti és ütősebb hangsávra kapcsolni lejátszás közben és erre több okot is fel lehetne sorakoztatni, ám most csak egyet említsünk meg. Az X-men sorozatból már jól ismert Ian McKellen szinészóriás szinkronhangja, amit a Iorek Byrnison nevű páncélos jeges medvének kölcsönöz. A film egyik jelenetében mikor a tizenéves főszereplő a vöröshajú, tűzről pattant Dakota Blue Richards, Lyra Belacyua szerepében kisegíti a méltóságát vesztett páncélosmedvét, az dörgő, tetterőtől duzzadó hangon ezt mondja:"Mától, Lyra Belacyua, az adósod vagyok. Szolgállak téged hadjáratodban amíg meg nem halok, vagy amíg győzelmet nem aratsz." A magyar szinkronbeli megfelelője csak fáradt öregemberként tud itt megnyilvánulni az Oscar díjas szinészhez képest.
A cselekményhez írt Kate Bush által előadott dal a film végén, pedig éppoly furcsa és zavarba ejtő mint Kate Bush maga.
Magyarul feliratozott extralemez segít, hogy a film vége után is magunkhoz öleljük a történetet és kedvenc szereplőinket.
Seregnyi érdekesnél érdekesebb doku mesél a megfilmesítéshez vezető útról, szereplőválasztásról, jelmezekről, zenéről és többek között a film izgalmas látványvilágához hozzájáruló formatervezésről is.
Az impozáns papírfeknis kétlemezes dvd-t öröm kézbe venni, mert a történettel harmonikusan ragyogó aranyszínűre tervezték, csakúgy mint a tokban lévő iránytű díszítésűre szítázott két korongot is. Végre egy kiadvány aminek az oldala nem csúnya sötét színű! Elvégre fotelünkben ülve több méteres távolságból a polcra helyezett dvd-ktől, legalább jól feltűnően látni ahogy ez a színpompás kiadvány hívogatóan arra csábít: engem tegyél be, engem!
Minden tökéletes lenne, ha a borító belülről is szépen fényképezett és a rendező kommentárja is kapott volna magyar feliratot. Ám Az arany iránytű még így is képes megmutatni a helyes irányt, hogy milyenre lehet elkészíteni a tökéletes kiadványt.