Na... hozzám is megérkezett a Médium dívídí, aminek örülök is, meg nem is, elég vegyes érzéseim vannak a kiadással.
A sorozat maga szerintem zseniális. Nagyon összetett műfajilag tekintve. Először is krimi. A bűnügyek elképesztőek, mindig tartogatnak valami csavart, és csak nagyon ritkán lehet előre kitalálni, ki volt a tettes és miért tette azt, amit. A sorozat nagyon reális, pedig természetfeletti témákkal dolgozik, de a történetek teljesen emberiek, a "médiumság" (álmok, gondolatolvasás, halott emberekkel beszélgetés) pedig olyan írói kreativitással vannak kihasználva, hogy sajt. Engem legalábbis mindig meg tudnak lepni valamivel.
Aztán ott van még a családi szál is, ami minden epizódban szerepet kap. Nem kell semmi nagyra gondolni, mert a sorozat olyan emberien és természetesen tálalja ezeket a kis sztorikat, hogy az ember még ha nem is akarja, akkor is élvezi. Ez sokat dob a sorozaton, ettől (meg az álmoktól és hasonlóktól) nem csak egy krimi a sok közül a Médium. A színészekre rászabták a szerepeket, Patricia Arquette nekem teljesen egybeforrt Allisonnal, a megformálásáért dobtak is neki egy Emmy-t. Jake Weber is nagyon szimpatikusan formálja meg a szerepét, a kicsik pedig megelőzik a korukat és tényleg hitelesek, Bridgette a valaha élt legédesebb gyerek a tévéképernyőn.
Az első évad még kicsit kiforróban van, az első epizódok még nagyon nem is az igaziak, ezért kap a film csak négy pontot az ötből, de a második évadra már teljesen magára talál a sorozat.
A kiadás kicsit csalódás: a borítók teljesen megegyeznek az amerikai kiadással, de szerintem így is kicsit laposra sikerültek, az állómenü egész stílusos, de attól még állómenü, legalább zene menne alatta. A kép szerintem kifejezetten szép a film közben, de a stereo hangsáv kicsit csalódás. A magyar felirat nekem kicsit kicsinek tűnik, ja és nincs angol felirat!! Wow. Pedig ráfért volna, a hellyel biztos nincs gond. Extra egy szál se, pedig szívesen elnézegettem volna, mi történik a színfalak mögött.
Szóval végülis a sorozat itt még csak majdnem kiváló, a kiadás meg "egész jó". De lehetne jobb is.