Ambrus Lajos nem egyszerűen a közösség nevében szól - sorai között őrzi azokat a hangokat is, melyek a felelősség ridegebb tájait írják körül. Gyakran használja a biztos-pontos identitású többes számot, mely eszköz a kezében, megnyerő rítus a versben. Kötetében úgy egyesül az individuum önkeresése és a közösségi indítattás, hogy mindvégig természetesnek érezzük a " megmentett hűség" jegyében fogant kifejezésmódot. A költő visszafogottsága - saját magával szemben - ugyanakkor az értékválasztások tudatosságát jelzi. Ebben a világban nincsenek nagy bizonytalanságok, nincsenek végső összeomlások - minden tragédiát emberivé old a megfontolt hang, a zabolázott kimondásvágy...
Ambrus Lajos nyugalmat közvetítő, a hiábavalóságot, a hiányt is elnéző derűvel szemlélő versei sajátos rendbe szedik össze dolgainkat; ez a költészet önzés nélküli költészet: ösvényei, melyeket az égre rajzolt, a mieink is immár. (Fűzfa Balázs)
