A római legiók már réges-rég lehanyatlottak, dicsőségük pedig csak a legendákban élt tovább, sőt a birodalom nyugati fele is csak emlék volt csupán, amikor a Sztratégikont papírra vetették. Írója a saját vállán érezte a súlyos római örökséget, de egyúttal tisztán látta azokat a kihívásokat is, amelyeket a korszak hadművészete állított elé. Helyesen ismerte fel, hogy ebben a változásokkal terhelt időszakban a túlélés egyetlen záloga a hadseregben rejlik, amelynek újabb reformja a Keletrómai Birodalom túlélésének feltétele. Ez az ember, aki talán maga Maurikiosz császár (582-602) volt, művelt és praktikus katona lévén úgy tartotta helyesnek, ha lefekteti azokat a hadügyi alapelveket, amelyek a haderők megújításához kellenek, és továbbadja azt a szerteágazó tudást, amelyet saját karrierje során halmozott fel, megkönnyítve így azoknak az életét - ahogy ő fogalmazott -, akik a jövőben majd hadvezetéssel szeretnének foglalkozni. Megírta tehát a Sztratégikont, a keletrómai taktikai irodalom első magas szintű értekezését, amely nemcsak a birodalom későbbi taktikusainak, hanem a 17. század nyugati katonai gondolkodóinak is nagy hasznára vált, a jelen kötetben pedig először olvasható teljes terjedelmében magyarul.
Fordította: Kató Péter, Kákóczki Balázs
