Felidézem erőt adó emlékét: a voltaképpen törékeny, szőke asszonyt, aki mégsem tette egy pillanatra sem a gyöngeség vagy segítségre szorulás benyomását. Talán azért, mert szép szürke szemeiből a jóság és erő olyan szövetsége sugárzott, amilyent a kor leghíresebb vezérférfiainál sem tapasztaltam. Hallom a meleg zengésű hangot, amely méltó szárnya volt a szép és hatalmas gondolatnak. És érzem a lélek biztos lebegését az élet fölött: a ma már tökéletes harmóniát az életpálya küzdelmessége és a remekművek örök nyugalma között, a túlfinomult kultúra elszigetelő célzata és a közéletnek nagy emberekre szomjazó porondja között.
