"Jakab Krisztina Franciska versei játékosak és komolyak, áttetszőek és sokjelentésűek, könnyeden zeneiek és elmélyülten meditatívak. Jól ismert helyzeteken keresztül az ismeretlen kalandos tájaira csalogatnak, sokszínű tapasztalatot fonnak egységes szövedékké: a női mivolt, az anyaság, a nagyvárosi magány, a technokrata életérzés, az idő megállíthatatlanul konok múlása, az emberi kapcsolatok őrlő és megmunkáló ereje, s még megannyi ismerős, ámde mégis sajátosan új fénybe kerülő élethelyzet, amelyeken átsugárzik a huszonegyedik századi keresztény tapasztalat minden fenyegető kétsége és megküzdötten ajándékba kapott bizonyossága."
(Tóth Beáta)
