Manapság, ha egyáltalán beszélünk, gondolkodunk is
költészetről, igen önző módon tesszük. Az én versem,
kedvenc versem, mintha rólam írták volna – így sajátítjuk ki a
sorokat. Pedig a vers mindenkinek szól. Akár
elefántcsonttoronyból, akár a harcmezőkről, akár a szeretett
hölgy ablaka alól – a költő már nem magának, a
mindenségnek írja tollal, pennával, kattogó írógéppel, ma
pedig villódzó monitor előtt a strófákat. Ha eljut hozzánk,
bennünk alakul, él tovább. Mindannyiunkban. 15 éven át a
Magyar Televízió juttatta el a virágirodalom kiemelkedő
verseit a nézőkhöz. Ha esténként megszólalt a hárfa ismerős
hangja, mindenki tudta, kicsit megáll az idő. Néhány percre
semmit sem kell tennünk, csak hallgatni, befogadni,
értelmezni, érezni. 157 szerző 782 alkotása engedte meg
mindenkinek, hogy néhány pillanatra csak maga legyen, csak
ízlelgesse a szavakat, rímeket, képeket, dallamokat. A vers
jószívű. Ránk bízza, mit tegyünk, gondoljunk. Nem akar, nem vár el semmit. Csak szól.
Mindenkinek. Válogatásunkban 250 magyar költeményt nyújtjuk át, az ismeretlen
kódexmásolóktól a XXl. század alkotóiig. Ez a mi nyelvünk, ezen legkönnyebb értenünk. És ezt
a leggyönyörűbb hallgatnunk. Szeressék tehát e sorokat közös titkunkként, nem feledve, a vers
mindenkié, de örülve annak, hogy – a vers a miénk.
