A keresztény csapatok 1686. szeptember 2-án foglalták vissza Budát az oszmánoktól. Az ostrom alatt
súlyos károkat szenvedő városnak kezdetben lakosai sem voltak, így az újjáépítés mellett gondoskodni
kellett az új népesség betelepítéséről is, amely főleg német nyelvűekből és délszlávokból állt. Budát fővárosnak nevezték, de ez sokáig nem jelentett többet üres címnél. Fokozatosan szerezte vissza első helyét a magyarországi városok hierarchiájában, majd az uralkodók intézkedéseinek köszönhetően a 18. század utolsó harmadától kezdett egyre inkább fővárossá válni.
A Vár korszakunkban egyszerre volt a környék legfontosabb erődítménye, a katolikus egyház erős támaszpontja, a középkori királyi palota romjainak hordozója, majd a felépülő barokk palotával a nádori
család és az udvar rezidenciája, a városigazgatás helye, az államigazgatás és a katonai igazgatás országos
központja, németül beszélő polgárok otthona és a magyar nemzet identitásának, történelmének
egyik szimbóluma. A kötet a város történetét a 17. század végétől a 19. század közepéig nyomon
követve igyekszik minél sokoldalúbban bemutatni a Vár sajátos, a többi budai városrésztől és más hazai
városoktól gyakran eltérő világát, lakosainak ünnepeit és hétköznapjait.
