A Mole Antonellian Torino jelképe. A félhomályban úszó, labirintusszerű folyosóival, szűk csigalépcsőivel és a házak fölé nyúló, szédítő magasságú tornyával tiszteletparancsoló látvány.
Martino ennek a varázslatos univerzumnak, a filmművészet monumentális szentélyének őrzője. Szabad óráit is itt tölti - az épület egyik félreeső zugában rendezte be búvóhelyét. Éjszakánként a csöndes, kietlenül kongó termek életre kelnek, mint a mesékben: az elátkozott palota megtelik élettel, Martino pedig bölcs királyként uralkodik népe, a némafilmek fekete-fehér szereplői fölött.
Angelo egy piti tolvaj a külvárosból. Életének két dolog ad értelmet: az autók és a nők - azok is ebben a sorrendben. Angelo egyébként Amanda fiúja. Amanda gyorséttermi fizetéséből próbálja fenntartani magát. Keményen dolgozik, hogy megvalósíthassa tervét: átlagos életet szeretne élni távol attól a miliőtől, amelyben egész eddig része volt.
Egy végzetes éjszakán, a rendőrség elől menekülve, Amanda a múzeumban talál menedéket, ahol belebotlik Martinóba. Véletlen találkozásuk mindkettejük számára tartogat csodás pillanatokat, mint ahogy megrázó felfedezésekkel is szolgál. A fiú a magány hosszú évei után kénytelen beismerni magának, mennyire hiányzott neki a gyengédség, egy nő társasága. A lányt pedig lenyűgözi a művészet és az ábrándozás ismeretlen világa.
Am egyszer csak betoppan az ördögi Angelo, és a három fiatal élete fenekestül felfordul...
